Ausztria császára

Ausztria császári koronája a Bécsi Hofburg kincstárában.

Az osztrák császári címet – pontosabban Ausztria császárának címét – 1804-ben, Ausztria örökös császársággá alakításakor vette föl Habsburg–Lotaringiai II. Ferenc, az utolsó német-római császár, aki I. Ferenc néven lett az első osztrák császár. Az államjogi aktus célja az volt, hogy Ferenc azonos szintű uralkodóként léphessen fel az újonnan keletkezett Francia császárság uralkodójával, I. Napóleonnal szemben. Az Osztrák Császárságot 1867-ig Habsburg Monarchiának vagy Habsburg Birodalomnak is nevezték.

I. Ferenc, az első osztrák császár (II. Ferenc néven) a német-római császári címet is viselte 1806-ig, amikor – I. Napóleon francia császár követelésére – a Német-római Birodalom, és vele a német-római császári cím, hivatalosan („de jure”) is megszűntek. Ekkorra a Német-római Birodalom ténylegesen („de facto”) már nem létezett, mert Napóleon azt különálló királyságokra bontotta, amelyeknek élére saját rokonait vagy hozzá hű uralkodókat helyezett.

Az osztrák császárok névsora azonos a magyar királyokéval ebben a korban. A sorszámozások eltérőek, attól függően, hogy osztrák császárként, magyar vagy cseh királyként címezték az illető uralkodót.

Az 1867-es Kiegyezéssel az Osztrák Császárság átalakult dualista államszerkezetű perszonálunióvá. Az Osztrák–Magyar Monarchia egyik tagállama az Osztrák Császárság (azaz a „Birodalmi Gyűlésben Képviselt Tartományok”), másik tagállama a Magyar Királyság (azaz a „Magyar Korona Országai”) voltak. A közös uralkodó (rövid formájú) címe „császár és király”-ra („Kaiser und König”) módosult. A közös állami dokumentumok, intézmények neve előtt emiatt állt a k. u. k., azaz a „császári és királyi” rövidítés.

Az Osztrák–Magyar Monarchia (németül Österreich-Ungarn), és benne az Osztrák Császárság 1918-ig állt fenn. Az első világháborút követő forradalmak után az első Osztrák Köztársaság (1918–1938) parlamentje kimondta a monarchia megszűnését, a Habsburg-család trónfosztását, az uralkodó család tagjainak örökös száműzetését, amelyet a második Osztrák Köztársaság (1945–) parlamentje csak az 1990-es években enyhített.

Uralkodó	Uralkodott	Megjegyzés
I. Ferenc	1804–1835	Az első osztrák császár 1804-től. I. Ferenc néven magyar, II. Ferenc néven cseh király. (1806-ig II. Ferenc néven ő volt az utolsó német-római császár is).
I. Ferdinánd	1835–1848	I. Ferenc császár fia, V. Ferdinánd néven magyar király. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc elleni határozott katonai fellépést követelő belső kamarilla mondatta le, unokaöccse, I. Ferenc József javára.
I. Ferenc József	1848–1916	I. Ferdinánd császár unokaöccse. Felesége Erzsébet császárné és királyné. Uralkodása alatt jött létre a Kiegyezés.
I. Károly	1916–1918	I. Ferenc József császár és király unokaöccse. IV. Károly néven magyar, III. Károly néven cseh király. 1918-ban Ausztriában is, Magyarországon is megfosztották trónjától. Egész családját kiutasították az Osztrák Köztársaságból. A magyar királypártiak támogatásával 1921-ben többször próbált puccsszerűen visszatérni Magyarországra, e kísérleteket Horthy Miklós meghiúsította. Az antant közreműködésével Madeira szigetére száműzték, ott halt meg 1922-ben.
I. Ottó	1919	I. Károly császár elsőszülött fia. Bár apja megkoronáztatta, sohasem uralkodott. Ő volt az utolsó osztrák császári trónörökös. 1961-ben lemondott trónigényéről. Az Európai Parlament tagja volt.

Források

• Niederhauser Emil - Gonda Imre: A Habsburgok. Budapest, Pannonica Kiadó Kft, 1998.ISBN 9789638469755
• Pusztaszeri László: Habsburg Ottó élete és kora, Budapest, Nap Kiadó, 1997. ISBN 978-963-8116-27-7