„Olasz Királyság” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a it |
|||
38. sor: | 38. sor: | ||
{{Link GA|ca}} |
{{Link GA|ca}} |
||
[[en:Kingdom of Italy]] |
|||
[[ar:مملكة إيطاليا (1861-1946)]] |
|||
[[an:Reino d'Italia]] |
|||
[[bg:Италианско кралство]] |
|||
[[ca:Regne d'Itàlia (1861–1946)]] |
|||
[[cs:Italské království]] |
|||
[[da:Kongeriget Italien]] |
|||
[[de:Königreich Italien (1861–1946)]] |
|||
[[et:Itaalia kuningriik (1861–1946)]] |
|||
[[es:Reino de Italia (1861-1946)]] |
|||
[[eo:Itala reĝlando]] |
|||
[[eu:Italiako Erresuma (1861-1946)]] |
|||
[[fr:Royaume d'Italie (1861-1946)]] |
|||
[[gl:Reino de Italia (1861-1946)]] |
|||
[[ko:이탈리아 왕국]] |
|||
[[hy:Իտալիայի Թագավորություն (1861–1946)]] |
|||
[[hr:Kraljevina Italija]] |
|||
[[id:Kerajaan Italia (1861–1946)]] |
|||
[[os:Италийы къаролад (1861—1946)]] |
|||
[[it:Regno d'Italia (1861-1946)]] |
|||
[[he:ממלכת איטליה]] |
|||
[[jv:Krajan Italia (1861-1946)]] |
|||
[[ka:იტალიის სამეფო (1861-1946)]] |
|||
[[la:Regnum Italiae (1861-1946)]] |
|||
[[lv:Itālijas Karaliste (1861—1946)]] |
|||
[[mk:Кралство Италија]] |
|||
[[nl:Koninkrijk Italië (1861-1946)]] |
|||
[[ja:イタリア王国]] |
|||
[[no:Kongedømmet Italia]] |
|||
[[nn:Kongedømet Italia]] |
|||
[[pl:Zjednoczone Królestwo Włoch]] |
|||
[[pt:Reino de Itália (1861–1946)]] |
|||
[[ro:Regatul Italiei (1861-1946)]] |
|||
[[ru:Королевство Италия (1861—1946)]] |
|||
[[simple:Kingdom of Italy (1861–1946)]] |
|||
[[sk:Talianske kráľovstvo (1861 – 1946)]] |
|||
[[sl:Kraljevina Italija]] |
|||
[[sr:Краљевина Италија]] |
|||
[[sh:Kraljevina Italija]] |
|||
[[fi:Italian kuningaskunta (1861–1946)]] |
|||
[[sv:Kungariket Italien]] |
|||
[[th:ราชอาณาจักรอิตาลี]] |
|||
[[tr:İtalya Krallığı]] |
|||
[[uk:Королівство Італія (1861-1946)]] |
|||
[[ur:مملکت اطالیہ]] |
|||
[[vec:Reino d'Itałia (1861-1946)]] |
|||
[[vi:Vương quốc Ý (1861-1946)]] |
|||
[[zh:意大利王國 (1861–1946)]] |
A lap 2013. március 12., 14:39-kori változata
Ezt a szócikket némileg át kellene dolgozni a wiki jelölőnyelv szabályainak figyelembevételével, hogy megfeleljen a Wikipédia alapvető stilisztikai és formai követelményeinek. |
Olasz Királyság (olaszul: Regno d’Italia) egy 1861–1946 között, a mai Olaszország területén alakult állam volt.
Történelme
Kikiáltásának előzményei
A krími háború alkalmat kínált a Szárd Királyság számára, hogy kilépjen a nemzetközi porondra. Cavour 15 000 katonát küldött 1855-ben a Krímbe. A párizsi békekonferencián így ott lehetett ő is. Szerette volna elérni, hogy megkapja a Pármai és a Modenai Hercegséget és hogy a franciák és az osztrákok vonják ki a csapataikat Itáliából. Végül csak a Pápai Államban és a Bourbonok koronája alá tartozó államokban (a Nápoly–Szicíliai Királyságban és a Pármai Hercegségben) folytatott rossz kormányzás elítélését sikerült kimondatnia, Itáliában azonban megnőtt Piemont tekintélye.
A háború 1859. április 26-án kezdődött. Az osztrákok hadvezére, Gyulai Ferenc táborszernagy gyors támadással szerette volna szétverni az szárd haderőt, még a franciák megérkezése előtt. A piemontiak azonban kitértek az osztrákok elől dél felé. Közben a francia haderő is megérkezett, és megmozdultak a közép-itáliai államok is. 1859. április 27-én II. Lipót elmenekült Firenzéből, ahol ideiglenes kormány alakult, amely kimondta Toszkána Szárd–Piemonthoz csatolását.. Június 13-án felkeltek a modenaiak, akik szintén csatlakoztak Piemonthoz. Ugyanezt tette június 29-én Párma is.
A háború döntő csatáit Magentánál (1859. június 4.) és Solferinónál (1859. június 24.) vívták meg. Magentánál a franciák megverték az osztrákokat, és bevonultak Milánóba, a solferinói véres csatában is visszavonulásra késztették a 29 éves Ferenc József császár vezette osztrákokat. III. Napóleon császár azonban megelégelte a háborút, és rádöbbent, hogy olyan Olaszország van születőben, amely Franciaország vetélytársa lehet a Földközi-tenger térségében. Így 1859. július 8-án Villafrancában megállapodott Ferenc Józseffel a fegyverszünetről és az előzetes békefeltételekről. A békekötés november 10-én történt meg Zürichben, olyan feltételek mellett, mintha az osztrákok győztek volna. Ausztria megtarthatta Velencét, Lombardiát átadta Franciaországnak. A békekötés kimondta, hogy a közép-itáliai államok nem csatlakozhatnak Piemonthoz. A békét II. Viktor Emánuel is elfogadta, Cavour tiltakozásul lemondott.
Azonban a közép-itáliai államok Piemonthoz való csatlakozását nem lehetett meg nem történtté tenni. 1859 novemberében Modena, Parma és Romagna egyesült, majd 1860. március 18-án Emilia is kimondta csatlakozását Piemonthoz. 1860. március 22-én Toscana ugyanígy tett. A miniszterelnökként visszatért Cavournak sikerült elismertetnie III. Napóleonnal a közép-itáliai államok csatlakozását Piemonthoz. Ennek fejében át kellett adnia Franciaországnak Nizzát és Savoyát.
1860 tavaszán a mérsékelt liberálisok nem gondolták, hogy a Savoyai-ház királyságát egyesíteni lehetne Dél-Itáliával is. Tőlük függetlenül ezt tervezték a hazaszeretettől fűtött polgári demokratikus erők, az észak- és közép-olaszországi kis- és középpolgárság különféle rétegeiből kikerült fiatalok.
Ezeknek a hazafiaknak Giuseppe Garibaldi volt a vezérük. Garibaldi külsőleg inkább franciának nézett ki. Iskolázatlan tengerészként kezdte, majd belépett a republikánus Mazzini Ifjú Itália szervezetébe. Belépett a piemonti hadiflottához, ahol összeesküvés vádjával halálra ítélték. Dél-Amerikába menekült, ahol részt vett a függetlenségi harcokban, így már 1848 előtt legenda lett belőle Itáliában, amit 1848-49-ben a Római Köztársaság katonai erőit irányítva megerősített. A forradalom leverése után külföldre menekült. 1859-ben felajánlotta kardját Viktor Emánuelnek, de hűvösen fogadták.
1860. május 6-án Garibaldi 1089 vörös inges emberével elindult Genovából, hogy felszabadítsa dél-itáliai honfitársait. Május 11-én szálltak partra Marsalában, és megindultak Palermo felé. Garibaldi a következőket mondta: „Itt most vagy megteremtjük Olaszországot vagy meghalunk”. 1860. június 6-án elfoglalták Palermót, majd 1860. június 21-én Milazzónál legyőzték a Bourbon királyi sereget. 1860. augusztus 20-án Garibaldi átkelt Szicíliából Calabriába, majd szeptember 7-én bevonult Nápolyba. Ezután Róma elfoglalását tervezte.
Cavour vegyes érzelmekkel fogadta a hódítások hírét. Nem akarta, hogy a republikánus érzelmű Garibaldi IX. Piusz pápa ellen induljon, ezáltal alkalmat adva Ausztriának, Franciaországnak, az európai konzervatív monarchiáknak, hogy fegyveres erejükkel az egyház védelmére keljenek.
1860. szeptember 11-én megindult a piemonti sereg, benyomult az Egyházi Államba, részben azért, hogy megelőzze Garibaldit, és megmentse a pápát, részben azért, hogy területeket vegyen el a Pápai Államtól. Viktor Emánuel el is ragadta Emiliát, Romagnát, Marchét és Umbriát, csak Lazio tartomány és Róma maradt a Pápai Állam fennhatósága alatt. Szeptember 18-án a szárd–piemonti haderő szétverte a pápai fősereget, október 1-jén pedig döntő csapást mért a nápoly–szicíliai királyi seregre. A Garibaldi-kérdés megoldását a király vállalta magára. Október 26-án találkozott vele Teanónál. Viktor Emánuel megköszönte Garibaldi szolgálatait és elbocsátotta őt.
Az 1860. október 21-én megrendezett népszavazás eredménye alapján Dél-Itália is csatlakozott a Szárd–Piemonti Királysághoz. Savoya tartományt viszont, a Savoyai-ház törzsbirtokát a katonai segítség fejében át kellett engedni III. Napóleonnak. A Torinóban összeült olasz parlament 1861. április 27-én II. Viktor Emánuelt az egyesült Olaszország királyává kiáltotta ki. A király Cavournak adott kormányalakítási megbízást, ő azonban nemsokára, június 6-án meghalt.
Forrás
- Vadász Sándor (szerk.): 19. századi egyetemes történelem 1789-1914, második, átdolgozott, bővített kiadás, Korona, Budapest, 2005. ISBN 963-9036-60-9
Ez a lap már inaktív, viszont a laptörténetek olvashatóságához továbbra is szükséges. Ne használd, és a tartalmán ne változtass! Ha kérdésed van a lap nyugdíjazásával kapcsolatban, a kocsmafalon tedd fel! This Wikipedia page is currently inactive and is retained primarily for historical interest. |