Arator István

Arator István (Szántó István) (1541 – Olmütz, 1612) jezsuita tanár.

Élete

A győri egyházmegyében, Devecseren született. Valószínűleg földműves szülőktől származott, amint nevéből látszik,s amelyet korának szokása szerint latin nyelvre fordítva (Arator) is használt. Édesapját már gyerekkorában, édesanyját, két nővérét és öccsét pedig 1555-ben vesztette el, amikor a törökök rabságba hurcolták őket.^[forrás?] Tanulmányait Bécsben folytatta s mint pap a nyitrai egyházmegye szolgálatába állt, melynek főpásztora, Bornemisza Pál, 1560-ban Rómába küldte; itt a német jezsuita papnevelő intézetben, a rend tagjai közé fölvétetvén, a próbaévek elvégezte után áldozó pap lett. 1566-ban Bécsbe, innen Nagyszombatba küldték előljárói, ahol csak rövid ideig tanított; a következő évben a bécsi, majd a grazi főiskolákban a bölcselettudományt tanította. 1575. elején a magyar gyóntatói állást foglalta el Rómában, ahol 1579. december 9-éig tartózkodott, mikor is Erdélybe ment s a kolozsmonostori apátságban telepedett a jezsuitákhoz csatlakozva, s hirdette a katolikus vallást a közeli kolozsvári szószékből és tanított a gimnáziumban. 1582-ben Nagyváradon találjuk, ahol négy éven át tartózkodott, iskolát nyitott és polémiát folytatott Beregszászi Péterrel. 1585-ben Gyulafehérvárra helyezteték át, de a jezsuiták még abban az évben száműzettek Erdélyből. Ő ekkor a sélyei ház főnöke lett. 1600-ban a turóci prépostság znióváraljai rendházába küldték, innen 1605-ben társaival együtt elűzték és az olmützi kollégiumba fogadtaták be, ahol 1612-ben meghalt.

Munkái

Egyetlen munkája, mely nyomtatásban megjelent, több kiadást ért és számos példányban maradt reánk, a gazdag tartalmú magyar szótár, melyet a Calepinus-féle soknyelvű szótárvállalatnak szolgáltatott; nem viseli ugyan nevét, de Szily Kálmán kritikai fejtegetéssel a szerzőséget neki tulajdonítja.

Kéziratban maradt egy 1600-ban készült emlékirata: Brevis et succincta descriptio qua occasione haereses in Ungaria et Transylvania fuerint invectae, quem progressum habuerint et quis modus sit eos exstirpendi. (A kézirat másolatai megvannak a budapesti egyetemi és az esztergomi prímási könyvtárban. Ism. Szalay László a Pesti Napló 1856. 252. sz.-ban.) Római katekizmusának magyar kézirata is elveszett.

Confutatio Alcorani. Olomucii 1611. 6. nov. (Arator saját irása a bécsi udvari könyvtárban. Ism. Schwandtner. Scriptores III. 322. l.) A szentirást magyar nyelvre fordította, az ó-szövetségi könyvekkel teljesen elkészült s midőn az ujszövetség fordításához fogott, érte utol a halál; Káldy György ennek nyomán átdolgozta a magáét.

Az országos levéltárban a gyulafehérvári káptalan iratai közt Nagy Gyula fölfedezett egy kéziratban maradt magyar-latin szótár-töredéket 1580-ból, közli a M. Könyv-Szemle XII. kötetében.

Negyven évi munkáinak összes kéziratai a znió-váraljai zárdában vesztek el, midőn azt a Bocskai hajdúi 1605-ben feldúlták. Levelezéseinek és emlékiratainak 1575-től 1579 végéig terjedő gyűjteményét, melyet ő maga a vatikáni könyvtárban helyezett el, Hevenessy a 17. század végén lemásoltatta és gyűjteményébe vette föl. Innen egy ujabb másolat Széchényi Ferenc gróf gyűjteményével az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárába került.

Források

• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I. (Aachs–Bzenszki). Budapest: Hornyánszky. 1891.  

Kapcsolódó szócikkek

• Nagyvárad magyar irodalmi élete