Arator István

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Arator István (Szántó István) (Devecser, 1540 vagy 1541Olmütz, 1612) jezsuita tanár, Biblia-fordító.

Élete[szerkesztés]

A győri egyházmegyében született. A neve alapján – amelyet a kor szokása szerint latin nyelvre fordítva is használt – valószínűsíthető, hogy földműves szülőktől származott. Édesapja korán elhunyt, édesanyja és testvérei török rabságba kerültek, így őt anyai nagybátyja nevelte Galgócon. Bécsi tanulmányait követően a nyitrai egyházmegye szolgálatába állt, melynek főpásztora, Bornemisza Pál 1560-ban Rómába küldte. A német jezsuita papnevelő intézetben felvették a rend tagjai közé, majd a próbaévek után áldozó pap lett. 1566-ban Bécsbe, innen Nagyszombatba küldték elöljárói, ahol csak rövid ideig tanított; a következő évben a bécsi, majd a grazi főiskolákban a bölcselettudományt tanította. 1575 elején a magyar gyóntatói állást foglalta el Rómában, ahol 1579. december 9-éig tartózkodott, amikor is Báthory István hívására Erdélybe ment. Itt a kolozsmonostori apátságban telepedett a jezsuitákhoz csatlakozva, s Kolozsváron hirdette a katolikus vallást, illetve tanított a gimnáziumban, ahol többek között Pázmány Péter is a növendéke volt. 1582-től négy éven át Nagyváradon tartózkodott, iskolát nyitott és polémiát folytatott Beregszászi Péterrel. 1585-ben Gyulafehérvárra helyezték át, de a jezsuitákat még abban az évben száműzték Erdélyből. Ő ekkor a vágsellyei ház főnöke lett. 1600-ban a turóci prépostság znióváraljai rendházába küldték, innen 1605-ben társaival együtt elűzték és az olmützi kollégiumba fogadták be, ahol 1612-ben meghalt.

Művei[szerkesztés]

Arator István aláírása Kolozsvárt, 1581. szeptember 21-én kelt leveléről

Egyetlen munkája, mely nyomtatásban megjelent, több kiadást ért és számos példányban maradt reánk, a gazdag tartalmú magyar szótár, melyet a Calepinus-féle soknyelvű szótárvállalatnak szolgáltatott; nem viseli ugyan nevét, de Szily Kálmán kritikai fejtegetéssel a szerzőséget neki tulajdonítja.

Kéziratban maradt egy 1600-ban készült emlékirata: Brevis et succincta descriptio qua occasione haereses in Ungaria et Transylvania fuerint invectae, quem progressum habuerint et quis modus sit eos exstirpendi. A kézirat másolatai megvannak a budapesti egyetemi és az esztergomi prímási könyvtárban. Ism. Szalay László a Pesti Napló 1856. 252. sz.-ban.

Negyven évi munkáinak összes kéziratai a znióváraljai zárdában vesztek el, midőn azt a Bocskai hajdúi 1605-ben feldúlták; egyedül a Confutatio Alcorani címűt sikerült megmentenie. Római katekizmusának magyar kézirata is elveszett.

A szentírást magyar nyelvre fordította, az ószövetségi könyvekkel teljesen elkészült, az újszövetség fordításában a halál megakadályozta. Azzal kapcsolatban, hogy Káldi György felhasználta-e Arator munkáját a saját Biblia-fordításánál, eltérő vélemények láttak napvilágot.[1]

Az országos levéltárban a gyulafehérvári káptalan iratai közt Nagy Gyula fölfedezett egy kéziratban maradt magyar-latin szótár-töredéket 1580-ból, közli a M. Könyv-Szemle XII. kötetében.

Levelezéseinek és emlékiratainak 1575-től 1579 végéig terjedő gyűjteményét, amelyet ő maga a Vatikáni Apostoli Könyvtárban helyezett el, Hevenessy a 17. század végén lemásoltatta és gyűjteményébe vette föl. Innen egy újabb másolat Széchényi Ferenc gróf gyűjteményével az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárába került.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Holl Béla: Adalékok a Káldi Biblia történetéhez. Magyar Könyvszemle, 72. sz. (1956) 52–58. o.; Holl Béla: Ki fordította a Káldi-Bibliát? Vigilia, 21. sz. (1956) 558–560. o.; Lukács László: Újabb adatok Káldi bibliafordításának történetéhez. In Káldi György Társaság Civitas Dei évkönyve 1. 1956. 7–24. o.  ; Holovics Flórián: Ki fordította a Káldi-féle bibliát. Irodalomtörténeti Közlemények, 66. sz. (1962) 223–231. o.; Gyürki László: A bibliafordító Szántó (Arator) István és Káldi György. Vasi Szemle, 55. sz. (2001) 523–530. o.

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]