Kiegészítő színpárok

Kiegészítő színekneknek (komplementer színeknek) nevezzük azokat a színingereket, amelyek additív, vagy szubtraktív keverése akromatikus (színtelen) érzékletet hoz létre.

Általános értelemzése

Nincs előírás a színinger spektrális tulajdonságaira. Monokromatikus, vagy viszonylag széles spektrumban sugárzott színes fényingerek keverése egyaránt létrehozhatja a jelenséget. A színinger metrikában precízebb megfogalmazáshoz jutunk, ha monokromatikus színingereket keverünk.

A szabványos CIE alapszíningerek monokromatikusak. A 435,8 nm kék és az 546,1 nm zöld a higany egy-egy gerjesztési sugárzásából származik. A 700 nm vörös alapszíningert csak hullámhosszával definiálták. E három alapszíninger keverése fehéret ad eredményül, tehát komplementer hármast alkotnak.

Spektrálisan egyenlőtlen eloszlású színingerek keverése metamériát eredményez. Ezeket a különböző megfigyelők (például színtévesztők) különbözőnek érzékelik; tehát egyesek színtelennek, mások elszíneződöttnek látják ugyanazt a felületet.

Fizikai tulajdonságok

Színingerek additív keverése azok eredeti világosságánál világosabb fényérzékletet hoz létre, így létrehozhat fehéret is. Szubtraktív színingerek keverése azok eredeti világosságánál kisebb fényérzékletet kelt, szélsőséges esetben feketét (azaz, a fény hiányát).

A komplementer színek fogalmát a színes fényekre vonatkoztatjuk. Ez származhat fényforrásból, de származhat valamely felület való reflexiójából.

A színelméletben értelmezett színtereket általában úgy fogalmazzák meg, hogy a színtér átellenes színei egyben komplementerei is legyenek egymásnak. Megfelel ennek a feltételnek a CIE színháromszög is.

Ellentétes színek rendszere

Hering-féle színkör, amelynek átellenes színei komplementerei egymásnak (red–green, blue–yellow). Jelölések az NCS szerint

Az ellentétes színek rendszerének első leírása Forsiustól származik (1611), amelyet Ewald Hering írt le tudományos igénnyel (1874), majd Anders Hård vezetésével fejlesztették színminta atlasszá 1920-tól kezdődően Az Opponent Colour System jelenlegi legfontosabb leírása a svéd tudományos akadémia által kifejlesztett Natural Colour System (NCS)

Értelmezése a színkörben

Általános értelmezés szerint színpárok, amelyek a hatosztatú vagy tizenkét osztatú színkörben egymással szemben helyezkednek el. Additív színkeverésben szürkét eredményeznek (kivéve a vörös és zöld keverékét, ami barnát eredményez).

Az alapszínek (elsődleges színek) komplementerpárjukkal a következők:

• vörös és zöld
• sárga és ibolyaszín
• kék és narancs

Technikai jelentősége

A színes televízió csak úgy állíthat elő fehér színű részleteket a képernyőn, ha a képcső világító pontjainak anyaga (ú.n. foszforok) additív komplementer hármast alkotnak. Éppígy: a fehér világító diódák (LED) egyes típusai a tok belsejében a három alapszínt (RGB) sugárzó együttesből állnak. A színes nyomtatásnál a szubtraktív színkeverést előidéző festékeket használnak, ezek az alapszinek komplementerei: zöldeskék, sárga és bíbor: CYMK (a K a kulcsszín, a fekete)

Esztétikai értelmezése

A kiegészítő színek használata fontos szempont az esztétikailag kellemes művészi alkotás létrehozása során. A színkontraszt lehet világossági, telítettségi, méret, komplementer, szimultán és szekvenciális, színezeti és hideg–meleg színkontraszt. A komplementer kontraszt a legfontosabb színkontrasztok egyike, esztétikai hatását már évezredek óta kihasználják.

Források

• Johann Wolfgang Goethe: Theory of Colours, translated Charles Lock Eastlake, Cambridge, MA: MIT Press, 1982. ISBN 0-262-57021-1
• Goethe, Johann Wolfgang. zur Farbenlehre. Tübingen: Cotta Verlagsbuchhandlung (1810)  On-line elérés
• Goethe, Johann Wolfgang. Színtan – Művészet és elmélet. Budapest: Corvina Kiadó (1983, ISBN 963-1312909) 
• Brass, Arnold. Untersuchungen über das Licht und die Farben. Osterwieck-Harz Verlag (1906)  On-line változat
• Itten, Johannes. A színek művészete. Göncöl Kiadó Kft. (2002, ISBN 978-9639183582) 
• Itten, Johannes. Kunst der Farbe. Ravensburg: Otto Mayer Verlag (1961)  első kiadás
• Itten, Johannes. Kunst der Farbe. Freiburg: Urania Verlag (2003, ISBN 3-3320-1470-6)  legfrissebb kiadás
• Nemcsics, Antal. Színtan. Budapest: Tankönyvkiadó (1977) 
• Nemcsics, Antal. Színdinamika. Színes környezet tervezése. Akadémiai Kiadó (1990)