„Ars poetica Erdélyben” változatai közötti eltérés

Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
a
Napkelet (WP:BÜ), replaced: [[Napkelet (romániai magyar folyóirat)| → [[Napkelet (folyóirat, 1920–1922)|
a (Bottal végzett egyértelműsítés: Salamon Ernő –> Salamon Ernő (költő))
a (Napkelet (WP:BÜ), replaced: [[Napkelet (romániai magyar folyóirat)| → [[Napkelet (folyóirat, 1920–1922)|)
Az agitatív ars poetica forradalmi hagyományokra tekinthet vissza nálunk is ([[Petőfi Sándor|Petőfi]] [[dés]]i barátját, [[Medgyes Lajos]]t 1944-ben ezért idézte a baloldali sajtó); egyik jelentős művelője, [[Méliusz József]], ''Légy európai'' c. versében (1937) "népfronti üzenet"-ként fogalmazta meg a humánumot: "Fuss fel a kilátóhoz és tekints a füstökön túl, / a négy égtáj felé s amerre vadként űzött embert látsz, / acélos szíveddel segíteni siess, / ott hol bitót ácsolnak éppen s szabad embert nem találsz, / oda vidd fegyveredül kénköves tüzét haragodnak." 1958-ban ez a forradalmi magatartás a szocialista építést hirdeti: "Propaganda a versünk, agitálunk" (''A kommunista költészetről'') Méliusz lírájában a szenvedély elégikus emlékezéssé izzik át, jajongássá és vádbeszéddé népirtást elfelejtőkkel szemben: "...nem rebbenő szemetekbe kiáltom a nagy Jitgadallal: / a bűn néma / és láthatatlan letagadói vagytok mindahányan / akik hallgattatok [[Európa|Európában]]" (''A Jitgadal elégia''). S mindhárom szakaszában ez az ars poetica a szabad képzettársítások korszerű művészetével fogalmazza meg magát, pozitív társadalmi töltést adva az eredendő [[avantgárd]]ból elindult s mára költészetünk jellegzetes fő irányává vált [[neoavantgárd]]nak.
 
A polemikus ars poetica 1922-ben nemcsak [[Reményik Sándor]] és Szentimrei Jenő költői párviadala, hanem két irodalmi lap, a konzervatív [[Pásztortűz]] és a szabadelvű [[Napkelet (romániaifolyóirat, magyar folyóirat1920–1922)|Napkelet]] "háborúskodása".'' A Gát'', Reményik verse a Pásztortűzben, a rendíthetetlen helybenállás jelképes értelmezése, a féktelen folyótól a partok nyugalmát félti: "...a kalászok / Elhullanának aratás előtt, / S posványba fulladnának a virágok"; "Ha szertehullok majd egy áradáskor, / S visz engem is a víz, letörve, holtan: / A partok akkor tudják meg, mi voltam." Szentimrei ellen verse a Napkeletben, Az ár felel a gátnak, a holnap "csodaúj", "csodaszép" életét megtermékenyítő áradás apoteózisa: az, mi "sejtelem-távolokból" jő, mint a "Végzet", zúdul és rombol, de "ha rombol is, épít"; "Rajta hát, / játszd végig, gát, a magad szerepét. / De él az ár és tovazúdul fölötted, / miként futóhomok felett orkán viharja."
 
A kritikai ars poetica a költők jelkép-dialektikájának feszültségéből kilépve, az irodalmi esszé, a műelemző bírálat vagy az álláspontot kifejező jegyzet állító-tagadó kategóriáiban fejlődik. [[Áprily Lajos]] megfogalmazásában a helikoni program olyan erdélyiség, amely "világfigyelő tető, nem szemhatár-szűkítő provincializmus".
548 926

szerkesztés

Navigációs menü