Bözödi György

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bözödi György
Született 1913. március 9.
Bözöd
Elhunyt 1989. november 25. (76 évesen)
Budakeszi
Állampolgársága
Nemzetisége magyar
Foglalkozása író
Fontosabb munkái Székely bánja (szociográfia, Kolozsvár, 1938 és Budapest, 1939)
Díjak Baumgarten-jutalom (Budapest, 1939)

Bözödi György, családi nevén Jakab (Bözöd, 1913. március 9.Budakeszi, 1989. november 25.) magyar író, szociográfus, történész.

Életútja[szerkesztés]

A kolozsvári unitárius kollégiumban érettségizett, két évig teológiát, majd a kolozsvári egyetemen jogot és bölcsészetet hallgatott. Újságíró az Ellenzék és Keleti Újság c. lapoknál, később a marosvásárhelyi Székely Szó felelős szerkesztője, a kolozsvári Hitel főmunkatársa (1935), majd a kolozsvári Egyetemi Könyvtár tisztviselője.

A második világháborúig a Pásztortűz, Ellenzék, Erdélyi Helikon, Korunk hasábjain közölt; a KZST tagja. 1934-35-ben a marosvásárhelyi Tűz című hetilapban, 1941-ben Móricz Zsigmond lapjában, a Kelet Népében cikkezett, majd egyik alapítója és szerkesztője lett a Termés c. kolozsvári folyóiratnak (1942-44). A második világháború után az 1848-49-es Történelmi Ereklye Múzeum őre, majd egy ideig könyvelőként dolgozott szövetkezetnél, állami vállalatnál, 1957-től nyugdíjazásáig (1975) marosvásárhelyi akadémiai kutató, majd főkutató volt. Budakeszin érte a halál, de kívánságára falujában, Bözödön temették el.

Munkássága[szerkesztés]

Első versei, novellái 1932-ben jelentek meg a kolozsvári Keleti Újságban. Az 1930-as évek romániai magyar prózájában a népélet realista ábrázolásával tűnt fel; az előtte járó nemzedék székely mítoszával szemben a valóságos székely paraszti élet múltját és jelenét ábrázolta. Székely bánja (Kolozsvár, 1938) c. történeti és szociográfiai munkájában tudományos alapossággal tárta fel a Székelyföld múltjának és jelenének valóságát. Ez a könyv a falukutató mozgalom radikalizmusához kapcsolódott, s heves ellenkezést váltott ki a népi népi romantika hívei és az első világháború utáni konzervatív politikai áramlatok képviselői körében.

Mivel mind az ESZC, mind a Hitel részéről elutasítással találkozott, Tizenhét Erdélyi Fiatal Író vállalkozott kiadására, jelezve egy írónemzedéknek a romániai magyar népélet realista, a valóság tényeit figyelembe vevő szemléletét. A szerző a részletek gazdagságát tárja fel és rendszerezte. Az adott korszak történeti-társadalmi viszonyainak leírását adta. A mű megjelentetése a fiatal írók saját erejéből egyben nyitánya volt az Erdélyi Enciklopédia könyvkiadói tevékenységének.

A népélet valóságát elkendőző romantikus látással szemben a hitelességre való törekvés jellemezte szépprózai munkásságát, különösen novelláit. Első regénye, a Nyugtalan pásztorok, azt sugallja, hogy a balladateremtő tragédiák nem a néplélek immanens termékei, nem egy "örök székely lélek" megnyilatkozási formái, hanem a konkrét társadalmi valóságból erednek. A falukutató anyaggyűjtéssel párhuzamosan egyre jobban elmélyül, gazdagabbá válik írói szemlélete: az 1930-as évek falujának, a világgazdasági válság embertelen nyomorának, a kisebbségi sorban tengődő erdélyi falunak hiteles rajzát adta.

Nemcsak a paraszti élet elmélyült, hiteles ábrázolójaként tűnt ki; adatgyűjtő utazásai során mintegy ötven faluban és kisvárosban alaposan megismerte a vidéki értelmiség, tanítók, papok, tisztviselők létproblémáit is. Kora kisebbségi értelmiségének eléggé zárt világát, tévedésekkel teli, jószándékú, de a társadalmi mozgalmakhoz alig kapcsolódó, utópiákba kapaszkodó, világmegváltó eszméket melengető, valójában kiúttalan életét mutatta be Romlás c. regényében. Elszakíthatatlanul együtt élt falujával, felszínre igyekezett hozni a népi értékeket, és ez vonzotta érdeklődését a folklórkutatás irányába. Felfedezte Bágyi Jánost, akitől kétkötetnyi székely népmesét gyűjtött egybe s adott ki szakszerű módon.

Mint az erdélyi múlt elmélyült kutatóját, a népi lázadások problematikája foglalkoztatta: az 1562. évi székely lázadás éppen úgy, akárcsak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc erdélyi eseményei, gazdasági és társadalmi vonatkozásban egyaránt. A kutató eredményeit a szépíró is hasznosítja: Gábor Áronnak és társainak életét és tevékenységét dolgozta fel töredékekben megjelent regényes korrajzában (Tűzpróba, Igaz Szó, 1969/3). A Gábor Áron-témára újra meg újra visszatért.

Tanulmányt írt az ágyúöntőről az Aluta számára (1969), Gábor Áron és hűséges árnyéka címmel feleségéről közölt új adatokat az Utunk Évkönyvben (1970). Cikket ír a máramarosi 1849-es fegyvergyártásról (Studii de Istorie, Filologie și Istoria Artei, 1972), 1848 márciusa Marosvásárhelyen c. forrásértékű írását a Magyar történetírók Avram Iancuról c. gyűjtemény (1972) közli. Az 1848. Arcok, eszmék, tettek c. Kriterion-kötetben Gábor Áron forradalmi szerepéről s Petőfi egy napjáról írt tanulmányaival szerepelt. Részt vett az akadémiai kiadásban megjelent Revoluția de la 1848-1849 din Transilvania c. sorozat (I. 1977; II. 1979) munkaközösségében.

Irodalmi jelentkezésétől kezdeve költőként is számon tartották, verseskötete (Nap és árnyék) azonban csak 1979-ben jelent meg. Fiatalkori verseiben az igazibb népiség, az úri világgal való szembeszállás, a szegénység melletti hitvallás, az elnyomottak magasabb rendű erkölcsisége nyilvánult meg, később inkább a bölcseleti elem, az élet egyetemes igazságainak, örök érvényű összefüggéseinek lírai tükrözése jellemezte. Szorosan kapcsolódott a Móricz Zsigmond utáni nemzedék áramköréhez, legjobb törekvéseihez. Móricznak különben kedves munkatársa, hűséges útitársa székelyföldi barangolásai során (emlékezéseit 1979-ben a Móricz Zsigmond közöttünk c. antológia közölte). A német megszállás után részt vett az antifasiszta ellenállási mozgalomban. A második világháború után műfordításaival a román irodalom népszerűsítésében is jelentős szerepet játszott.

Kötetei[szerkesztés]

  • Székely emberek, zsidó istenek (Jegyzetek a székely szombatosokról, Kolozsvár, 1935);
  • Székely bánja (szociográfia, Kolozsvár, 1938 és Budapest, 1939);
  • Romlás I-II. (regény, Budapest, 1940);
  • Nyugtalan pásztorok (regény, Budapest, 1942, 2. kiadás, elbeszélésekkel együtt Izsák József bevezetőjével, RMI 1968);
  • A tréfás farkas (Bágyi János meséi, Gy. Szabó Béla rajzaival, Budapest, 1942, 1943);
  • Székelyek (néptörténetek, Budapest, 1943);
  • Repedt csupor (elbeszélések, Budapest, 1944);
  • Erdély szabadságharca (1848-49 a hivatalos iratok, levelek és hírlapok tükrében, Balogh Edgár bevezetőjével, Kolozsvár, 1945);
  • Rebi néni feltámadása (novellák, Kolozsvár, 1945);
  • Eladó temető (Sepsiszentgyörgy 1945);
  • Hazafelé (válogatott elbeszélések, Gy. Szabó Béla illusztrációival, Marosvásárhely, 1958);
  • Az eszös gyermök (Bágyi János meséi Gy. Szabó Béla és Ferenczy Júlia rajzaival, 1958);
  • Nyugtalan pásztorok : elbeszélések. (Bukarest, 1968);
  • Nap és árnyék (versek, Izsák József utószavával, RMI 1979).
  • Halott-világítás (novellák, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1990)

Fordításkötetei[szerkesztés]

  • V. Em. Galan: Baragán I. (1956) és II. (1961);
  • Zaharia Stancu: Vérebek (1957);
  • Szegény ember okos leánya (román népmesék, Ignácz Rózsával, Jékely Zoltánnal, Budapest, 1957);
  • Liviu Rebreanu: Akasztottak erdeje (Marosvásárhely, 1957);
  • Román népmesék (1958);
  • Cezar Petrescu: Főváros (1963).

Díjak, elismerések[szerkesztés]

Jegyzetek és források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]