San Lugano-hágó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
San Lugano-hágó
(San-Lugano-Sattel / Passo di San Lugano)
A San Luganó-i plébániatemplom a hágótetőn
A San Luganó-i plébániatemplom a hágótetőn
Földrajzi adatok
Országok BolzanoTrentino megyék (Trentino–Dél-Tirol régió, Olaszorsz.)
Fekvése kelet–nyugat
Legmagasabb pont1097 m
Elhelyezkedése
Übersichtskarte Südtirol.png
San Lugano-hágó (Bolzano autonóm megye)
San Lugano-hágó
San Lugano-hágó
Pozíció Bolzano autonóm megye térképén
é. sz. 46° 18′ 38″, k. h. 11° 23′ 47″Koordináták: é. sz. 46° 18′ 38″, k. h. 11° 23′ 47″

A San Lugano-hágó vagy San Lugano-nyereg (németül: San-Lugano-Sattel, olaszul: Passo di San Lugano) egy 1097 m magas hegyi közúti hágó az észak-olaszországi Dolomitok délnyugati részén, a Fiemme-völgyi Dolomitokban (Fleimstaler Dolomiten), Dél-Tirol és Trentino megyék határvonalán, a Trudner Horn Természetvédelmi terület és a Schwarzhorn (Corno Nero) előhegyei között. A Dél-tiroli Alföldön (Süftiroler Unterland) fekvő Auer (Ora) községet köti össze a trentinói Fiemme-völgyben (Val di Fiemme) fekvő Cavalese községgel és síközponttal. A hágótetőn, 1097 m magasságban található a Truden (Trodena) községhez tartozó San Lugano frakció. 1963-ig a hágón is áthaladt a Fiemme-völgyi vasút (Fleimstalbahn) vonala.

Fekvése, elnevezése[szerkesztés]

A San Lugano-nyerget északkeletről a Fleims-völgyi Schwarzhorn (Corno Nero, 2439 m) hegycsúcs délnyugati előterében álló dombvidék határolja. (A Schwarzhorn és a tőle északnyugatra álló Weißhorn (Corno Bianco, 2317 m) közötti nyeregben van az 1989 m magas Jochgrimm hágó, síközpont. A San Lugano-nyeregtől délre, közvetlenül a nyereg mellett a Trudner Horn körüli hegylánc húzódik, amely szigorú természetvédelmi terület (Naturpark Trudner Horn).

A hágót Säbeni Szent Lukánuszról (Sanctus Lucanus, San Lucano/Lugano) nevezték el, aki az 5. században élt, Säben (Sabiona) püspöke volt. Ellenségei elűzték, Agordo környékén csodatévő remeteként élt haláláig. A bellunói katedrálisban van eltemetve.[1]

Történelme[szerkesztés]

A nem túl magas, könnyen járható San Lugano-nyerget ősidőktől fogba használták átkelésre az Eisack folyó völgye és a Fiemme-völgy között. A Római Birodalom utolsó századában (284–476) és népvándorlás korában Cavalese közelében, a San Valerio dombon vár és keresztény szentély állt. A középkorban az út katonai és kereskedelmi jelentősége nőtt, Trident érseke, majd a német-római birodalmi hatalom folyamatosan építette és javította. 1230-ban egy oklevél már működő málhás útként említi.

1840-től a környező községek elhatározták a régi málhás út kiszélesítését és átépítését, a kor fogalmai szerint modern kövezett úttá. 1845-ben Fleims község (ma Castello–Molina di Fiemme) saját költségén elkezdte az építkezést, a Fleims- (Fiemme-)völgyből indulva a San Lugano-hágón át. Eredetileg a régi málhás út nyomvonalát követték volna, amely Kaltenbrunn-nál (Fontanefredde) délnyugatnak kanyarodott Truden, Glen (Montan/Montagna része) és Neumarkt (Egna) felé. Később új nyomvonalat terveztek Kaltenbrunntól egyenesen Auer (Ora) felé, ennek egy 13 km-es pályaszakaszát Cislon-hegy sziklafalaiból kellett kirobbantani. 1859-ben az új út elkészült, és átvette a Truden–Glen–Egna irányú régi út szerepét. Ma mindkét út megvan és járható, az SS48. sz. olasz állami főutat a rövidebb, Kaltenbrunn–Auer vonalon vezették.

Közlekedése[szerkesztés]

Strada Statale 48 Italia.svg
A hágóra vezető SS48. főút

A hágón az SS48. számú országos főút vezet át, amely az Eisack (Isarco) folyó észak-déli völgyében futó SS12. számú főútból ágazik ki Auer (Ora) községnél, illetve az A23-as Brennerautópályából, az Egna-Ora (Neumarkt/Auer) autópálya-kihajtónál. Az SS48. számú út a Nagy Dolomit-út (Große Dolomitenstraße) része. Auertől az út kelet-délkelet felé kapaszkodik felfelé a gyorsan emelkedő hegyoldalon, a 2439 m magas Schwarzhorn (Corno Nero) nyugati előhegyeire. Sonne községnél egy kisebb út ágazik ki északnak Aldein (Aldino) és Welschnofen felé, itt egy elhagyott hegyi erőd maradványai láthatók.

A hágótetőn fekszik San Lugano kisközség, mely közigazgatásilag a délnyugatra eső Truden (Trodena) községhez tartozik. A hágótetőt keresztül húzódik a megyehatár, a nyugati Dél-Tirol, és a keleti Trentino (Cavalese község területe) között. Innen SS48-as út délnek halad, enyhén lejtve a Fiemme-völgy, (német nevén Fleims-völgy, Fleimstal) felé. Az út Caranónál lép be a széles, nyugat-keleti Fiemme-völgybe, majd Cavalese községtől kelet felé folytatódik a predazzói útelágazásig, innen tovább a Fassa-völgy vagy a Rolle-hágó felé.

A Fleims-völgyi vasút[szerkesztés]

A Fleimstalbahn nyomvonala

A 19. század második felében felmerült az igény, hogy Tirol legfontosabb útvonalát, az Eisack-völgyet (Valle d’Isarco) vasút kösse össze a Fleims-völggyel (Fiemme-völgy). A tervezett nyomvonaláról a német ajkú tiroli és az olasz ajkú trentinói lakosság között sokáig viták folytak. Az olaszok délnyugatról, Lavis és a Cembra-völgy felől vezették volna Cavalese felé, a tiroliak északnyugatról, Neumarktból, a San Lugano-hágón át. Közvetlenül az első világháború előtt salamoni döntést hoztak, mindkét vonalat megépítik, a két nyomvonal a San Lugano-hágóban egyesül.

1915-ben Olaszország hadba lépett az antant oldalán. A Bellunói-Dolomitok az osztrák–magyar haderő hadműveleti területévé vált. A San Lugano-hágón át a Fleims-völgybe vezető vasút, a Fleimstalbahn megépítése létfontosságúvá vált Tirol védelme szempontjából. (A Cembra-völgyi szárnyvonal viszont érdektelenné vált). A háború alatt folyamatosan építették a vonalat, 1917-ben megnyitották az első, 35 km-es nyugati szakaszt (az Eisack-völgyi Auertől Cavaléséig). Keleti szakaszát Predazzóig már nem építhették ki, mert a Fiemme-völgyet délről határoló hegyláncba (Catena di Lagorai) betörtek az olaszok, és a nyomvonal az olasz tüzérség hatókörébe jutott. A világháború után az olaszok megkapták Dél-Tirolt és egész Trentinót, a 20-as években megépítették az egész vasútvonalat. Az 1950-es évekig üzemeltettek, 1960-ban leállították, 1963-ig lebontották.[2]

A Fleimstalbahn sínjeinek nyomvonalán kerékpárút épült.[3]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Helene Raff. St. Lucanus. in: Tiroler Legenden, 76 ff.. o. (1924)  (Online)
  2. Steffan Bruns. ALPENPÄSSE – Geschichte der alpinen Passübergänge. Vom Inn zum Gardasee, 3. kötet. München: L. Staackmann Verlag KG, 166. o. (2010). ISBN 978-3-88675-273-7 
  3. Fleimstalbahn-Radweg, Montan/Montagna - Predazzo (42 km) (bahntrassenradwege.de)

További információk[szerkesztés]