Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2017-14-2

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
A Duna légifelvételen Budapestnél
A Duna légifelvételen Budapestnél

A Duna a leghosszabb folyam az Európai Unióban, és (a Volga után) a második leghosszabb egész Európában. Németországban, a Fekete-erdőben Donaueschingennél ered két kis patakocska, a Breg és a Brigach összefolyásával, és 2850 kilométert tesz meg délkeletnek a Fekete-tengerig. Magyarország teljes területe a Duna vízgyűjtőjén terül el. Itteni főága 417 km hosszú, ezzel az ország vízrajzának meghatározó eleme. Kialakulása a pliocénban kezdődött, ennek végén jutott el a Kisalföldig, ahol mai, nyugat–keleti iránya helyett még délnek folyt. Kisalföldi medre a pleisztocén korban alakult ki. Legfiatalabb szakasza az, ahol a Dobrudzsa nyugati oldalán észak felé folyik; ez a pleisztocén végén jött létre.

Fontos nemzetközi hajóút, a németországi Rajna–Majna–Duna-csatorna megépítése (1992) óta az Északi-tenger melletti Rotterdamtól a Fekete-tenger melletti Sulináig érő, 3500 km-es transzeurópai vízi út része. A Dunán szállított áruk össztömege 1987-ben elérte a 100 millió tonnát. A Duna a világ „legnemzetközibb” folyója is; 10 országon halad át úgy, hogy vízgyűjtő területe további hét országra terjed ki. Partjain sok a jelentős település, köztük négy főváros: Bécs, Pozsony, Budapest és Belgrád. A térség kulturális öröksége és természeti adottságai sok turistát vonzanak.

A 20. században a folyam felső szakaszán egy sor vízlépcsőt építették ki, megváltoztatva a folyó vízjárását és gyakorlatilag megszüntetve a hordalék alpi utánpótlását. A rendszer utolsó tagja a Szlovákiában felépített bősi vízlépcső. A Dunakanyar fölötti szakasz vízszintje folyamatosan csökken, a part menti élőhelyek pusztulnak. A legnagyobb veszély a Duna–Ipoly Nemzeti Park ártéri keményfaligeteit fenyegeti. Létfontosságú közös érdekünk, hogy – a „rendezni végre közös dolgainkat” jegyében – a Dunával és teljes vízgyűjtőjével, e csodálatos természeti kinccsel és nélkülözhetetlen életfeltételünkkel komplexen és felelősen gazdálkodjunk.