Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2016-22-1

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
< Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Nagybaconi Nagy Vilmos

Vitéz lófő nagybaconi Nagy Vilmos (egyes forrásokban Nagybaczoni Nagy, esetleg: Nagybaczoni-Nagy) (Parajd, 1884. május 30.Piliscsaba, 1976. június 21.) vezérezredes, honvédelmi miniszter, hadtudós, aki „ember maradt az embertelenségben”.

A szegény családi háttér ellenére ő és bátyja is komoly katonai karriert futott be. Harcolt az első világháborúban és a Vörös Hadsereg tisztjeként részt vett a Magyarországi Tanácsköztársaság hadműveleteiben. 1934. május 1-én vezérőrnaggyá léptették elő. 1942. szeptember 21-től 1943. június 8-ig honvédelmi miniszter volt, de a hungaristák nyomására lemondott és nyugállományba került. A nyilas hatalomátvétel után 1944. november 16-án Szálasi Ferenc parancsára defetizmus és hazaárulás vádjával letartóztatták. Más prominens foglyokkal a sopronkőhidai fegyintézetbe került, ahonnan a front közeledtével Bajorországba szállították. Ott érte a második világháború vége, így elkerülte a neki szánt halálbüntetést.

1946-ban tért haza, majd rövid ideig a tábornoki nyugdíjbizottság tagja volt. A fordulat éve (1948) után több más ludovikás katonatársához hasonlóan őt is méltatlan támadások érték. Elvették a lakását, megvonták a szolgálati nyugdíját; ezután kétkezi munkásként egy ideig a Pilisi Parkerdőgazdaságban dolgozott. Jó ismerőse volt Petru Groza román államelnök, akivel Szászvárosban együtt érettségizett. Ő nem felejtette el gimnáziumi iskolatársát, és az 1950-es években személyesen közbenjárt az akkori magyar vezetőknél, hogy adják vissza Nagy tábornok nyugellátását. 1965 decemberében a Jad Vasem Intézet – az első magyarok között – a „világ igazának” ismerte el. Idős korában is megőrizte szellemi frissességét, sokat kertészkedett és írt. 1976-ban, kilencvenkét évesen hunyt el.