Robert Doisneau

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Robert Doisneau
Robert Doisneau 1992-ben
Robert Doisneau 1992-ben
Született 1912. április 14.
Gentilly, Val-de-Marne, Párizs
Elhunyt 1994. április 1. (81 évesen)
Montrouge, Párizs
Állampolgársága francia
Nemzetisége francia
Házastársa Pierrette Chaumaison
Foglalkozása fotóművész
Iskolái École Estienne
Díjak Niépce Prize
Kitüntetései Francia Köztársaság Becsületrendje

Robert Doisneau weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Robert Doisneau témájú médiaállományokat.

Robert Doisneau (Gentilly, Val-de-Marne, 1912. április 14.1994. április 1.) francia fotóművész, az utcai fotózás egyik jeles képviselője. Képeivel a hétköznapi pillanatokat és az átlagembert jelenítette meg. Munkájára nagy hatást gyakorolt André Kertész és Brassaï.

Élete[szerkesztés]

Korai évek[szerkesztés]

Szülei fiatal korában meghaltak. Apja vízvezeték-szerelő volt és az első világháborúban esett el szolgálat közben, amikor Doisneau még csak négyéves volt, anyja pedig hétéves korában hunyt el, így rokonok nevelték fel.

Nyomdász szakiskolába járt 1925-1929 között. Itt találkozott elsőként a művészetekkel, és litográfiát is tanult.

Karrierjének kezdete[szerkesztés]

1932-ben eladta első fotóriportját a Excelsior magazinnak.

1934-ben alkalmazta a Renault cég Billancourt-ban, ahol öt évet dolgozott, mint műszaki fényképész. Nagy formátumú kamerát használt és magnézium-villanófényt. Később így emlékezett vissza erre az időszakra: „A karrier kezdete volt, de az ifjúság vége”. 1939-ben elbocsátották, mert folyton elkésett a munkából. Ezután képes levelezőlapok kiadói számára készített fotókat, mint szabadúszó. Már a kezdetektől fogva „kettős életet élt”: munkája után Párizs utcáin kószált és Rolleiflex gépével felvételeket készített a mindennapi életről. Kezdetben ezek a felvételek senkit sem érdekeltek.

1936-ban feleségül vette Pierrette Chaumaison-t. Két lányuk született, Annette (1942) és Francine (1947). Annette 1979-től mint asszisztens dolgozott Doisneau-nak egészen apja haláláig.

1939-ben a Rapho Photo ügynökségtől Radó Károly (Charles Rado) alkalmazta és utazó fotográfusok lettek, Franciaországban keresnek eladható riporttémákat. Doisneau ekkor készíti el első profi utcai fotóját. Így dolgozott a háború kitöréséig, amikor is besorozták a hadseregbe, ahol szintén fotósként szolgálhatott.

1940-ben, miután Franciaország kapitulált, így civilként hasznosította nyomdásztudását, hamis papírokat és személyi okmánymásolatokat készített a francia ellenállásnak egészen a háború végéig. Párizs felszabadítását is fényképezte.

Háború utáni időszak[szerkesztés]

Robert Doisneau (balra) és André Kertész 1975-ben

Doisneau legfontosabb fotóit a háború után készítette. Szabadúszó fotósként képeket készített a Life, a Le Point, az Action, a Regards és a Vogue magazinoknak. A Vogue-nál évekig dolgozott, de kényelmetlenül érezte magát a divat világában.

Rövid ideig csatlakozott az Alliance fotóügynökséghez, de 1946-ban visszatért a Rapho Photo ügynökséghez és élete végig ott is maradt, habár Henri Cartier-Bresson meghívta a Magnum ügynökséghez, amelynek Robert Capa is tagja volt.

1948-ban a Vogue magazin számára készített divatfotókat. A szerkesztők remélik, hogy újfajta szemléletmódot hoz a divatfotózásba, de Doisneau nem kedvelte a beállított képeket és a modellek fotózását, így amikor csak tehette, a stúdiómunka után fotózni ment Párizs utcáira. Türelmesen várta Leica gépével a megfelelő pillanatot, amikor megörökíthetett valami múló eseményt a hétköznapi emberek napi tevékenységében. Számára nem volt szép vagy csúnya, de a háború után megtagadta, hogy a nyomorról és az erőszakról készítsen fotókat. Blaise Cendrars íróval közösen 1949-ben kiadta első könyvét.

1950. márciusában készítette el legismertebb fotóját, mely A csók a városháza előtt (Le baiser de l'hôtel de ville) címen vált ismertté[1]. A forgalmas utcán egy pár csókolózik, a kép Párizs ikonikus fényképévé vált. A képet első alkalommal, 1950. júniusában a Life magazin közli egy Párizs szerelmeseit bemutató cikk illusztrációjaként.

Ezt kiállítások követik New Yorkban és Chicagóban. Ezután nehezebb időszak következik az illusztrált magazinok számára az 1960-as években, Doisneau ekkor visszatér a kereskedelmi fotózáshoz. 1960-ban az USA-ban fényképez. 1968-ban a Szovjetunióban készít képeket.

Az 1980-as évek elején egy új generáció fedezi fel a műveit, amik posztereken és képeslapokon jelennek meg. Ez a népszerűség azonban problémákkal jár Doisneau számára, mert a francia törvények értelmében mindenki rendelkezik a saját képmásának jogaival, így sorra jelentkeznek nála egykori modelljei és barátai és kártérítést követelnek. Doisneau kénytelen elismerni, hogy nem minden képe ábrázol spontán szituációt.

Doisneau munkája eltávolodást jelentett a piktorializmustól. Befolyásolták a modern és szürreális mozgalmak, amik a 20. század elején jelentek meg. Brassai munkái nagy hatással voltak rá, és befolyásolták párizsi fényképész barátai is: Willy Ronis, Izis és Cartier-Bresson. Blaise Cendrars íróval és Jacques Prévert költővel is dolgozott. Doisneau azt mondta, Prévert volt az, aki arra tanította, hogy bízzon saját magában a mindennapi élet fotózásában (amit akkoriban a legtöbben elhanyagoltak). Munkái szenvedélyesen ábrázolják Párizst, különösen a külvárosokat. Képein a mindennapi pillanatok az élet szépségét és abszurditását ragadják meg. Érzéke volt a humoros helyzetek ábrázolásához, de szatírája sohasem bántó. Bár sokan megvádolták szentimentalizmussal, dokumentarista módon ábrázolta a 20. század egyik letűnt korszakát.

Számos francia vagy Franciaországban élő hírességet fotózott, mint Jean Cocteau, Fernand Léger, Georges Braque és Pablo Picasso.

1994-ben hasnyálmirigy-gyulladásban halt meg. Felesége mellé temették a raizeux-i temetőbe.

Publikációk[szerkesztés]

  • 1942: Les nouveaux destins de l’intelligence francaise, szöveg: Maximilian Vox
  • 1949: La Banlieue de Paris, szöveg: Blaise Cendrars
  • 1973: Le Paris de Robert Doisneau (film)
  • 1979: Trois Jours, Trois Photographies (film)
  • 1992: Bonjour, Monsieur Doisneau (film)

Díjak, elismerések[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Szakirodalom[szerkesztés]

  • Cendrars, Blaise: La banlieue de Paris. Párizs: Editions Pierre Seghers, 1949
  • Doisneau, Robert: Robert Doisneau: Photographs. London: Gordon Fraser Gallery, 1980
  • Hamilton, Peter: Robert Doisneau: A Photographers Life. New York, London, Párizs: Abbeville Press, 1995
  • Hamilton, Peter: Robert Doisneau: Retrospective. London: Cartago, 1992, Párizs: Paris Musees, 1995
  • Routmette, Sylvain: Robert Doisneau. Paris: Centre nationale de Photographie, 1983; London: Thames & Hudson, 1991
  • Trois Secondes d’eternite Párizs: Contrejour, 1979 és 1990