Portál:Volántársaságok/A hónap cikke/2009-11

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Kunság Volán Autóbuszközlekedési Zrt. Bács-Kiskun megyében (főleg annak középső és északi területein) látja el az autóbuszos helyközi közlekedést, és Kecskeméten a helyi autóbuszos közlekedést. A Kunság Volán jogelődje a Teherfuvarozási Nemzeti Vállalat (TEFU N. V.) volt. A TEFU 1949 őszén alakult meg.

A Kunság Volán Zrt. helyközi autóbusz-pályaudvarának épülete Kecskeméten, a Noszlopy Gáspár parkban

A vállalatnak megalakulásakor csak 200 elhasználódott tehergépkocsival rendelkezett. A TEFU kezdetben magántulajdonú volt, de később államosították. 1950. március 23-án a Kecskeméti Teherfuvarozási Vállalat néven működött tovább. A vállalat ekkor több jelentős munkában vett részt, így nagyobb megyei építkezéseken, például a Kecskeméten átmenő magasfeszültségű távvezeték építésében, és az árvízmentéshez kapcsolódó szállításokbA Kunság Volán egyik Ikarus 435-ös típusú autóbusza, Kecskeméten a Rákóczi útra kanyarodik a 15-ös vonalon, a Noszlopy park felé.an is részt vett. 1952-ben 20 db Csepel teherautót kapott a vállalat, a meglévő Opel Blitz kocsikat pedig a jászberényi főnökségnek adták el. 1953-ban központi irányítás jött létre, amit minisztertanácsi határozat írta elő, ezért megszűnt az országos menetrend szerinti autóbusz-közlekedést ellátó MÁVAUT Autóbusz-közlekedési Nemzeti Vállalat. A Teherfuvarozási Nemzeti Vállalat, az addig különálló szektorokat, a teherautó fuvarozást, a távolsági autóbusz-közlekedést és a vidéki taxiközlekedést összevonták. Így Bács-Kiskun megyében az év végén két autóbusz-közlekedési vállalat alakult:

  • A 43. sz. Autóbusz-közlekedési Vállalat – bajai, a kalocsai, és a bácsalmási járás a hatáskörre (Ez a vállat a ma Bács Volán néven működik.)
  • A 44. sz. Autóbusz-közlekedési vállalat – a kecskeméti járás területén. Egy forgalmi irányító központ is épült Kecskeméten a Városháza Nagytemplom felőli épületében. Az autóbuszok a Városháza épülete mellől indultak. (Ez a mai Kunság Volán)

Az AKÖV (Autóbusz-közlekedési Vállalat) autóbusz-közlekedési profilja csak 1961-ben indult meg. 1954-ben Kecskeméten 10 autóbusz, Kiskunfélegyházán 7 autóbusz bonyolította le a helyi közlekedést. Az utasforgalom viszont évről évre nőtt. Az AKÖV személyfuvarozási profiljának kialakulása annak köszönhető, hogy a kiskunhalasi főnökséget a vállalathoz csatolták. A taxipark kezdetben 22 darab Fiat gépkocsiból állt. 1955 végére új járművek érkeztek a vállalathoz:

A Kunság Volán egyik Ikarus 435-ös típusú autóbusza, Kecskeméten a Rákóczi útra kanyarodik a 15-ös vonalon, a Noszlopy park felé.

1958-ban a Wartburgok helyére is Moszkvics 407-eket állítottak be. A vállalat teherfuvarozása 1950 és 1960 között hanyatló és fejlődő is volt. 1961. április 1-jén az 1953-ban szétvált két egység a 43-as bajai és a 44. sz. kecskeméti vállalat ismét egyesült. 1961 elején kialakult a vállalat autóbuszos profilja is. 1969-ben a vállalat előző évi teljesítményéért megkapta a Kiváló vállalat kitüntetést. 1962-ben a vállalatba beleolvadtak más vállalatok. 1966-ban a vállalat autóbusz-közlekedése fejlődött, és bevezetették a perselyes fizetési módot is. A vállalat 1965-ben jelentős segítséget nyújtott a mohácsi árvízvédelmi munkáknál is. A hatvanas években bevezették a MÁV-AKÖV együttműködést a vállalatnál. 1970. szeptember 1-jén alakult meg a Volán Tröszt, és ekkortól léteznek az 1-től 24-ig számozott Volán vállalatok. A kecskeméti székhelyű AKÖV 9. sz. Volán Vállalattá alakult át. 1980-ban fokozatos típusváltás kezdődött az autóbuszoknál: nagyobb befogadóképességű Ikarus 260-as járműveket szereztek be menetrend szerinti járatoknak, a megmaradt 10 db Skoda autóbuszt a hetlyi forgalom lebonyolítására használták. A 70-es évek második felében a vállalat már hat megyei város helyi tömegközlekedését irányította, ez azt jelenti hogy:

A Kunság Volán egyik Ikarus 260-as típusú autóbusza menet közben oldalról, Orosháza és Nagymágocs között

Az idegenforgalom és turizmus célú fuvarozások területén a vállalat időleges kapacitásgondokkal küzdött. 1980-ban URH-rendszerű taxiirányítástól a kihasználtság növekedését várták a vállalatnál. 1984. január 1-jétől egy minisztertanácsi határozat értelmében gazdaságilag önállósodtak a Volán-vállalatok. Ezután létrejött a Kunság Volán. 1989. november 15-én a Kunság Volán is alapítója volt a Volán Egyesülésnek. 1990. január 1-jével a Kunság Volánból ismét kivált a 92 autóbusszal megalakult a bajai székhelyű Bács Volán. A koncesszió szellemében és a keresztfinanszírozás megszüntetése érdekében a vállalatból 1989 és 1993 között számos kft. vált ki. A kft-k egy-egy munkakört vittek tovább. Ezután a Kunság Volán csak autóbusz-közlekedéssel foglalkozott tovább. A Kunság Volán autóbuszparkja az Ikarus, az MJT, a Credo, a Volvo, a Setra, és a MAN gyártmányú autóbuszokból áll össze.