Havasi cirbolyafenyő
Havasi cirbolyafenyő | ||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Cirbolyafenyő az osztrák Dachstein-hegységben
| ||||||||||||||||||||
Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||
Nem fenyegetett | ||||||||||||||||||||
Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||
Tudományos név | ||||||||||||||||||||
Pinus cembra L. | ||||||||||||||||||||
Elterjedés | ||||||||||||||||||||
Elterjedési területe
| ||||||||||||||||||||
Hivatkozások | ||||||||||||||||||||
A Wikifajok tartalmaz Havasi cirbolyafenyő témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Havasi cirbolyafenyő témájú médiaállományokat és Havasi cirbolyafenyő témájú kategóriát. |
A havasi cirbolyafenyő (Pinus cembra) a holarktikus övezetben nagy területen megtalálható fenyőfaj, a tűnyalábos fenyő nemzetségének selyemfenyő-fajcsoportjában a cirbolya alcsoport névadó faja.
Előfordulása
[szerkesztés]Olyan helyeken él, ahol az évi középhőmérséklet a fagypont alatt van és évente csak 60–70 fagymentes nap van. Nagyon jól bírja a hideget, és a lucfenyőnél lényegesen jobban ellenáll a viharoknak és a hószakadásnak. Európában főleg a magasabb hegységekben nő. A Felvidéken (a mai Szlovákiában), a Magas-Tátrában a cirbolyafenyő nagy tengerszint feletti magasságokban nő (1820 m-ig). Állományban lucfenyővel és vörösfenyővel elegyedik. Nagyobb magasságban jellegzetes látványt nyújtanak a bércek törpefenyő-bokrai közül kiemelkedő magányos, viharokkal dacoló egyedei. Közeli rokona, a szibériai cirbolyafenyő, amit egyes rendszertanokban alfajának tekintenek, Ázsia északi részén a tajga egyik fő fafajaként hatalmas erdőket alkot az Uráltól egészen a Bajkál-tavon túl.
Jellemzése
[szerkesztés]Magassága 35–40 méter, törzsének átmérője akár 1,6 méter is lehet. A fiatal kéreg sima és szürke, az öreg szürkésbarna, barázdált. Ha védett helyen szabadon áll, koronája szabályos kúp alakú; természetes élőhelyein különböző hatásokra aszimmetrikus.[1]
Fényes tűlevelei kb. 9 centiméteresek, tömött csomókban ötösével állnak. Külső oldaluk zöld, a belső kékesszürke.
8–13 centiméteres tobozai egyenesen felfelé állnak. Fiatalon ibolyaszínűek, később vörösesbarnák.
Az erdősítéseknek köszönhetően állománya gyarapszik (IUCN).
Életmódja
[szerkesztés]Örökzöld. Átlagosan 500–700 évig él. Levelei 3–5 évig maradnak a fán. A párás levegőt kedveli; ilyenkor az sem zavarja, ha az szennyezett.
Későn fordul termőre. Tobozai a harmadik évben érnek be, majd úgy hullnak le, hogy nem nyílnak fel.[2] Magvai nehezek ezért a szél nem terjeszti őket, csak a madarak. A fenyőszajkó például a sziklák repedéseibe rakja a cirbolyafenyő magvait.
Felhasználása
[szerkesztés]Magja ehető; a mandulafenyő (Pinus pinea) magjához hasonló ízű.[3]
Fája nagyon jól faragható, a hársnál is többre tartják pl.: Tirolban.[forrás?]
Alfajok, változatok
[szerkesztés]- szibériai cirbolya (Pinus cembra ssp. sibirica)
Képek
[szerkesztés]-
Aletschgleccser cirbolyafenyőkkel
-
Toboza és tűlevelei
-
Vörösfenyővel kevert cirbolyafenyves Svájcban
-
Pinus cembra
-
Pinus cembra
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Józsa Miklós 156–157. old.
- ↑ Józsa Miklós 156–157. old.
- ↑ http://terebess.hu/tiszaorveny/gyumolcs/pinus.html
Források
[szerkesztés]- A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN
- ↑ Józsa Miklós: Fenyők és örökzöldek a kertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 231 034 9, 156–157. old.