Parlagfű-olajosbogár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Parlagfű-olajosbogár
Imágó és lárva egyedek óriás parlagfű (Ambrosia trifida) levelein
Imágó és lárva egyedek óriás parlagfű (Ambrosia trifida) levelein
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Osztály: Rovarok (Insecta)
Rend: Bogarak (Coleoptera)
Alrend: Mindenevő bogarak (Polyphaga)
Család: Levélbogárfélék (Chrysomelidae)
Alcsalád: Olajosbogár-formák (Galerucinae)
Nem: Ophraella
Faj: O. communa
Tudományos név
Ophraella communa
LeSage, 1986
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Parlagfű-olajosbogár témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Parlagfű-olajosbogár témájú kategóriát.

A parlagfű-olajosbogár[1] (Ophraella communa) a levélbogárfélék (Chrysomelidae) családjába és olajosbogár-formák (Galerucinae) alcsaládjába tartozó bogárfaj. A fajt 1986-ban írták le Észak-Amerikából. Jelentősége, hogy elsőrendű tápnövényei a parlagfű (Ambrosia) fajok, köztük Magyarország leggyakoribb, legtöbb gondot okozó gyomnövénye, az ürömlevelű parlagfű (A. artemisiifolia).

Elterjedése[szerkesztés]

Őshazája Észak-Amerika,[2] ahol széles körben elterjedt Kanadától Mexikóig. Őshazáján kívül stabilnak tűnő populációi élnek Európában [3][4] (Észak-Olaszország, Svájc) és Kelet-Ázsiában (Kína,[2][5] Taiwan,[6] Japán,[7][8][9] Korea[10]) is. Első európai megjelenése 2013-ra tehető.[3] Valószínűleg sok más újvilági fajhoz hasonlóan Amerikából származó vetőmag-, illetve takarmányszállítmányokkal juthatott el a többi kontinensre. Az új területeken rendkívül gyorsan terjedhet.[11] Magyarországi első példányait 2020-ban találták meg. [12]

Megjelenése[szerkesztés]

Közepes, kisebb termetű levélbogár, az Európában gyűjtött példányok átlagos testhossza 4,3- (hím) és 4,7 (nősténymm körül alakul. Teste megnyúlt, tojásdad alakú, alapszíne sárgás-barnás, melyet a szárnyfedőkön és az előtoron változatos hosszanti sötétebb minták díszítenek. A végtagok szintén a test alapszínét viselik, a csápok az alapízektől a csápostor vége felé fokozatosan sötétednek.[4] Fejlett szárnyakkal rendelkezik, melyekkel az egyedek többsége jól repül.[11][13]

A faj tojásai tojásdadok, kezdetben sárgák, majd gyorsan narancsszínűre változnak.

A fejlett lárva szürkés színezetű, méretében az imágóra hasonlít, három pár fejlett járólábbal rendelkezik, teste erősen szelvényezett, szőrözött.

A báb, bár a bogarakra jellemzően szabadbáb típusba tartozik, maga köré barna színű, laza szövésű gubót készít, ennek védelmében fejlődik.

Életmódja[szerkesztés]

Szaporodása, egyedfejlődése[szerkesztés]

Szaporodására erősen hat a hőmérséklet. Optimális körülmények között (25-30 °C) a nőstények a párzás után 39–56 nappal akár 2700-nál is több petét rakhatnak. Ezekből a lárvák 5–6 nap múlva kelnek ki, és rögtön táplálkozni kezdenek. 7-12 napig fejlődnek, majd a tápnövényükre szőtt gubóban 6–7 napra bábozódnak. Az imágók tovább táplálkoznak és párzanak. Kikeléstől a peterakásig többnyire 23–29 nap telik el.[14] Fejlődésének alsó hőmérsékleti küszöbe 13 °C körül van, de a faj képes alkalmazkodni a hűvösebb időjáráshoz. Hűvös laboratóriumban között nevelt egyedek utódai elődeiknél lényegesen jobban bírták a hideget.[5] Ezek szervezetében megnőtt a glicerol mennyisége.[5]

Táplálkozása[szerkesztés]

Minden életszakaszában erősen kötődik tápnövényéhez. Oligofág táplálkozású; tápnövényei fészkesvirágúak (Asteraceae). Ezek egyes fajait eltérő mértékben kedveli; leginkább a parlagfű (Ambrosia) fajokat, köztük az ürömlevelű parlagfüvet, Magyarország legtöbb problémát okozó gyomnövényét.[1] A parlagfűfajokon kívül szívesen eszik más Magyarországon veszélyes szántóföldi gyomnövénynek számító fajokat, mint például:

Növényvédelmi szempontból aggodalomra adhat okot, hogy képes elfogyasztani a napraforgót (Helianthus annuus) és csicsókát (H. tuberosus) is. Laboratóriumi vizsgálatokkal azonban bizonyították, hogy a termesztett fajoknál tápláléknak és peterakáshoz is jobban kedvelik a parlagfű fajokat. A napraforgóra helyezett fiatal lárvák halandósága olyan nagy, hogy a bogár a napraforgón nem képes hatékonyan szaporodni.[16] Szabadföldi vizsgálatok szerint azokon az európai területeken, ahol a faj már megjelent, csak egy helyen fordult elő a napraforgón is, de ott sem okozott kárt.[15] Európai tápnövényei között említik még a fekete ürmöt (Artemisia vulgaris), Inula graveolens, és a baracklevelű keserűfűt (Persicaria maculosa).[15]

Biológiai védekezésben betöltött szerepe[szerkesztés]

A parlagfű elleni biológiai védekezésben az egyik leginkább perspektivikusnak tűnő faj. Annak ellenére, hogy kismértékben képes táplálkozni termesztett kultúrnövényeken is,[15][17] hozzájuk képest messze előnyben részesíti az ürömlevelű és óriás parlagfüvet, valamint más veszélyes gyomnövényeket.[15][17] Vizsgálatok szerint az ürömlevelű parlagfüvön rendkívül nagy mértékű kárt képes véghezvinni, gyakran teljes lombozatvesztést okoz a gyomnövényen. Magas egyedszám esetén már azelőtt elpuszíthatja a megtámadott egyedeket, hogy azok virágozni kezdenének, így jelentősen csökken a légköri pollenkoncentráció, valamint termések sem tudnak képződni, így a parlagfű szaporodása is erősen gátolt.[17] Milánó környékén, ahol a faj 2013-ban megjelent, a felbukkanást követő két évben jelentősen visszaesett a légköri pollenkoncentráció.[18] Jó repülő faj lévén kiváló terjedési potenciállal rendelkezik, ez is alkalmassá teszi a klasszikus biológiai védekezési eljárásokban való felhasználásra.

Ausztráliában bioágensként történő alkalmazására kultúrnövényeken való kártétele miatt nem kerülhetett sor, elutasításra került.[17] Bár kínai megjelenése nem szándékos betelepítésnek köszönhető, ma a parlagfű elleni védekezés egyik kulcsfigurája, más fajokkal együtt.[2][19]

A védekezésben való felhasználásra különösen alkalmas, ha más bioágensekkel egészül ki a betelepítés, legyen az növénypatogén gomba, vagy más fitofág rovar.[20]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Horváth D., Kazinczi G., Keszthelyi S. (2015. február 17.). „Talajon mozgó barkófajok parlagfüvön történő táplálkozásának tisztázása”. Növényvédelmi Tudományos Napok 2015: 64, Bp.: Magyar Növényvédelmi Társaság. ISSN 0231-2956. Hozzáférés: 2023. január 21. 
  2. a b c Cao, Z., Wang, H., Meng, L. Li, B. (2011). „Risk to nontarget plants from Ophraella communa (Coleoptera: Chrysomelidae), a potential biological control agent of alien invasive weed Ambrosia artemisiifolia (Asteraceae) in China”. Applied Entomology and Zoology 46 (3), 375-381. o. DOI:10.1007/s13355-011-0048-8. ISSN 1347-605X. (Hozzáférés ideje: 2023. január 21.)  
  3. a b Müller-Schärer, H., Lommen, S. T. E., Rossinelli, M., Bonini M., Boriani M., Bosio G., Schaffner, U. (2013). „Ophraella communa, the ragweed leaf beetle, has successfully landed in Europe: fortunate coincidence or threat?” (PDF). Weed Research 54 (2), 109-119. o. DOI:10.1111/wro.12072. (Hozzáférés ideje: 2023. január 21.)  
  4. a b Bosio, G., Massobrio, V., Chersi C., Scavarda, G., Charle, S. (2014). „Spread of the ragweed leaf beetle, Ophraella communa LeSage, 1986 (Coleoptera Chrysomelidae), in Piedmont Region (northwestern Italy)” (PDF). Bollettino della Società Entomologica Italiana (146), 17-30. o. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. ISSN 0373-3491. (Hozzáférés ideje: 2023. január 21.)  
  5. a b c Zhou Z-S., Rasmann S., Li M., Guo J-Y., Chen H-S., Wan F-H (2013). „Cold Temperatures Increase Cold Hardiness in the Next Generation Ophraella communa Beetles”. PLoS ONE 8 (9), 1-7. o. DOI:10.1371/journal.pone.0074760. (Hozzáférés ideje: 2023. január 21.)  
  6. Wang, C. L., Chiang, M. Y. (1998). „New record of a fastidous chrysomelid, Ophraella communa LeSage (Coleoptera: Chrysomelidae), in Taiwan” (PDF). Plant Protection Bulletin (40), 185-188. o. ISSN 2095-039X. (Hozzáférés ideje: 2023. január 21.)  [halott link]
  7. Emura, K. (1999). „The Ragweed Beetle Ophraella communa, LeSage (Coleoptera: Chrysomelidae) Which Injures Harmful Exotic Plants”. Shokubutsu boeki (Plant Protection) (53), 138-141. o.  
  8. Moriya, S., Shiyake, S. (2001). „Spreading the Distribution of an Exotic Ragweed Beetle, Ophraella communa LeSage (Coleoptera: Chrysomelidae), in Japan” (japán nyelven). Japanese Journal of Entomology 4 (3), 99-102. o.  
  9. Fukano Y., Yahara T. (2012). „Changes in Defense of an Alien Plant Ambrosia artemisiifolia before and after the Invasion of a Native Specialist Enemy Ophraella communa” (angol nyelven). PLoS ONE 7 (11), 1-8. o. DOI:10.1371/journal.pone.0049114. (Hozzáférés ideje: 2023. január 21.)  
  10. Sohn, J.C., An, S.L., Li, J.E., Park, K.T. (2002). „Notes on Exotic Species, Ophraella communa LeSage (Coleoptera: Chrysomelidae) in Korea”. Korean Journal of Applied Entomology (41), 141-150. o. ISSN 1225-0171.  
  11. a b Tanaka, K. (2009). „Genetic variation in fight activity of Ophraella communa (Coleoptera: Chrysomelidae): heritability estimated by artifcial selection”. Environmental Entomology (38), 266-273. o.  
  12. Horváth D., Lukátsi M. (2020). „First record of Ophraella communa in Hungary (Coleoptera: Chrysomelidae)”. Folia Entomologica Hungarica (81), 73-79. o. DOI:10.17112/FoliaEntHung.2020.81.73. (Hozzáférés ideje: 2023. január 21.)  
  13. Tanaka, K. Yamanaka T. (2009). „Factors Affecting Flight activity of Ophraella communa (Coleoptera: Chrysomelidae), an Exotic Insect in Japan”. Environmental Entomology 38 (1), 235-241. o. DOI:10.1603/022.038.0129. (Hozzáférés ideje: 2023. január 21.)  
  14. Zhou Z-S., Guo J-Y., Chen H-S., Wan F-H. (2010). „Effects of Temperature on Survival, Development, Longevity, and Fecundity of Ophraella communa (Coleoptera: Chrysomelidae), a Potential Biological Control Agent Against Ambrosia artemisiifolia (Asterales: Asteraceae)” (PDF). Environmental Entomology 39 (3), 1021-1027. o. ISSN 1938-2936. (Hozzáférés ideje: 2023. január 21.)  
  15. a b c d e Tóth, P., Bergen, S., Müller-Schärer, H. (2014). „Ragweed leaf beetle: a friend or a foe? (Poster)” (PDF)., Antalya-Turkey: 8th International Conference on Biological Invasions. 03-08. November 2014. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. Hozzáférés: 2023. január 21. 
  16. Dernovici, S. A., Teshler, M. P. Watson, A. K. (2006). „Is sunflower (Helianthus annuus) at risk to damage from Ophraella communa, a natural enemy of common ragweed (Ambrosia artemisiifolia)?”. Biocontrol Science and Technology 16, 669-686. o. (Hozzáférés ideje: 2023. január 21.)  
  17. a b c d Palmer, W. A. és Goeden, R. D. (1991). „The host range of Ophraelia communa LeSage (Coleoptera: Chrysomelidae)”. Coleopterists Bulletin 45, 115-120. o. (Hozzáférés ideje: 2023. január 21.)  
  18. Bonini, M., Sikoparija, B., Prentovic, M., Cislaghi, G., Colombo, P., Testoni, C., Müller-Schärer, H., Grewling, Ł., Lommen, S. T. E., Smith, M. (2015). „A follow-up study examining airborne Ambrosia pollen in the Milan area in 2014 in relation to the accidental introduction of the ragweed leaf beetle Ophraella communa” (PDF). Aerobiologia 31 (3). DOI:10.1007/s10453-015-9406-2. ISSN ISSN 0393-5965. (Hozzáférés ideje: 2023. január 21.)  
  19. Zhou, Z-S., Chen, H-S., Zheng, X-W., Guo, J-Y., Guo, W., Li, M., Luo, M., Wan, F-H. (2014). „Control of the invasive weed Ambrosia artemisiifolia with Ophraella communa and Epiblema strenuana”. Biocontrol Science and Technology 24 (8), 950-964. o. DOI:10.1080/09583157.2014.897305.  
  20. Tehler, M. P., Ditommaso, A., Gagnon, J. A., Watson, A. K: Ambrosia artemisiifolia L., common ragweed (Asteraceae). In Huber, J. T: Biological Control Programmes in Canada. New York: CABI Publishing. 2002. 290–294. o.  

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]