Palsa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Jól fejlett palsák egy csoportja (felülről nézve)

A palsa földtani képződmény, tőzeghalom, amelynek magját állandóan fagyott tőzeg és ásványi talaj alkotja. Tipikus jelenség nem-folyamatos permafroszt környezetben az arktikus régióban. A pingóhoz hasonló, de annál kisebb, általában 2-3 méter magas, 45 méter[1] átmérő körüli nagyságú, de akár a 12 méteres magasságot és a 150 méteres átmérőt is elérheti.

A száraz tőzeg jó szigetelő, de a nedves, és főként a fagyott tőzeg jobban vezeti a hőt, tehát télen a hideg a mély tőzegrétegekig le tud hatolni, és a hő könnyebben áramlik fel innen. Míg a száraz tőzeg a palsa felszínén szigeteli a fagyott belső magot, és ezáltal megakadályozza a felolvadását nyáron.[2]

Gyakran vizes élőhelyeken találhatóak, tőzeglápos részeken, nyílt vízmedencékkel és különböző fejlődési állapotban levő palsákkal tarkítva.

Kialakulása[szerkesztés]

A palsák kialakulása kis felszíni rendellenességekkel kezdődik egy sásos mocsárban. Már egészen kis kiemelkedés is befolyásolja a hó összegyülemlését, innen a havat lefújja szél vagy lecsúszik, és az alacsonyan fekvő mélyedésekben gyűlik össze, így a magasabb pontokon kevesebb hó marad. Mivel a hó szigetelő takaróként működik, ezek a magasabb részek hidegebbek lesznek, a hideg behatol ide, és jégmagok alakulnak ki bennük. Ahogy a jég képződik, kitágul, és még magasabbra tolja a buckát, ezáltal még kevesebb hó marad rajta, és még hidegebb lesz, így a palsa képződése egy öngerjesztő folyamat.

Mivel a szigetelő száraz tőzeg miatt a jégmag nyáron sem olvad el, évekig, akár évszázadokig tud növekedni.

Ahogy nő a palsa magassága, a vízelvezetése javul, a felszín szárazabbá válik, ezután zuzmóvegetáció jelenhet meg rajta. Sok zuzmó fehér vagy halványszürke, ezek visszaverik a fényt és hűvösen tartják a palsát nyáron. Idővel törpecserjék váltják fel a zuzmókat, amelyek sötétebb színűek, több hőt nyelnek el a napsugárzásból. Ez és a halom növekvő magassága a felszíni talaj eróziójához vezet, ami által előbukkan a fő alkotó tőzeg. A tőzeg sötétebb színű, még több hőt vesz fel, ez pedig a jégmag elolvadását eredményezi. A mag elég gyorsan összeomlik, és egy nyílt vízmedence marad a helyén, elérhetővé válik hogy a sásfélék újrakolonizálják, és az egész folyamat kezdődik elölről.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Calmels, Fabrice (2008. június 28.). „Segregated ice structures in various heaved permafrost landforms through CT Scan” (angol nyelven). Earth Surface Processes and Landforms 33 (2), 209–225. o. DOI:10.1002/esp.1538. ISSN 1096-9837.  
  2. Kujala, Kauko, Teuvo (2008. május 1.). „Physical properties of peat and palsa formation” (angol nyelven). Cold Regions Science and Technology 52 (3), 408–414. o. DOI:10.1016/j.coldregions.2007.08.002.  

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Palsa című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Brown, R.J.W.; Kupsch W.O. (1974). Permafrost terminology. Altona, Manitoba: National Research Council Canada.
  • Washburn, A.L. (1980). Geocryology. New York: John Wiley & Sons. <ISBN 0-470-26582-5
  • Williams, Peter J.; Michael W. Smith (1989). The frozen Earth. New York: Cambridge University Press. ISBN 0-521-36534-1

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]