Olaszi temető
| Olaszi temető | |
 | |
| A Haller-kápolna felújítás előtt | |
| Közigazgatás | |
| Ország | Románia |
| Település | |
| Létrejötte | 1779 |
| Megszűnése | 2009 |
| Földrajzi adatok | |
| Elhelyezkedése | |
 Olaszi temető
Pozíció Nagyvárad térképén
| |
 é. sz. 47° 04′ 20″, k. h. 21° 55′ 24″47.072280°N 21.923220°EKoordináták: é. sz. 47° 04′ 20″, k. h. 21° 55′ 24″47.072280°N 21.923220°E | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Olaszi temető témájú médiaállományokat. | |
Az olaszi temető vagy váradolaszi sírkert (románul: Cimitirul Olosig) Nagyvárad Olaszi városrészében volt. Működésének két évszázada alatt a város és a (vár)megye egyházi, irodalmi és közéleti elitjének temetkezőhelye („Nagyvárad Házsongárdja”) volt.[1] A mai városrészek közül a Rogerius mesterről elnevezett negyed területére esik.
Története
Az 1779-ben megnyitott sírkert[1][2] Olaszi két korábbi temetőjét váltotta ki (a kisebb a mai Pasteur, korábban Kórház utcában feküdt; a nagyobb az olaszi temető helyén a város szélén). A 19. század végéig mezők vették körül, csak a déli oldalán állt egy házsor. 1863-ban hozzácsatoltak egy katonai temetőt; a városvezetés kezdeményezésére a római katolikus temetőt megnyitották a görögkatolikusok, reformátusok és ortodoxok előtt is.
A kommunista időszakban a Rogériusz negyed tömbházaival körülépített temetőt 1970-ben bezárták. Ezt követően állapota a folyamatos és rendszeres vandalizmus (a románok pl. piknikezésre használták) miatt leromlott, az akkori román városvezetés hallgatólagos támogatásával.[2][3] Tempfli József apátplébános 118 egyházi és közéleti személyiség földi maradványait mentette ki.[4] A forradalom után, 1995-ben felosztották a történelmi egyházak között (a református és a görögkatolikus egyház körbe is kerítette a területét), és parkosították, de a helyzeten ez sem javított, sőt a parkrendezési munkálatoknak is több kripta áldozatul esett. A református templom építése során a sírkövek és a csontok nagy részét összegyűjtötték, hogy a torony alatti kriptában helyezzék el. Az ezt követő években ugyanakkor számos régi síremléket megmentettek. Négy kápolnát később felújítottak: Haller-, Markovits-, Des Echerolles–Kruspér- és Rimanóczy-kápolnát.[2][3][4] Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából a megmaradt nyolc honvédsírt a református templom melletti új sírkertben helyezték el.[4]
Felszámolás
A nagyváradi önkormányzat 2009-es döntése alapján az akkor már jelentősen elhanyagolt olaszi és szőlősi temetőket felszámolták.[5] Előbbi helyén később parkot alakítottak ki, amit II. Mihály havasalföldi fejedelemről neveztek el (Parcul Mihai Viteazul); ez tiltakozást váltott ki a város magyar közösségéből.[6][7][8] Végül az Olaszi park (Parcul Olosig) nevet kapta.
Az olaszi és szőlősi temetőkből 2009-ben exhumált 255 személy maradványaiért 53 esetében jelentkeztek a hozzátartozók, ők saját sírhelyet kaptak a Rulikowski temetőben; a fennmaradó 202-t 2014-ben ugyanott közös sírba temették, mely fölé emlékművet emeltek, rajta a nevükkel.[9][5]
Itt nyugodtak
- Bunyitai Vince püspök[1]
- Lipovniczky István püspök[1]
- Fiedler István püspök[10]
- Rómer Flóris nagyprépost-kanonok, a magyar régészet atyja [1]
- Hoványi Gyula, a váradi jogakadémia első dékánja[1]
- a színház építését vezető Guttman József[1]
- az EMKE székházát (ma Astoria Szálló) is tervező Sztarill Ferenc[1] (a hozzátartozók külön sírban temettették újra)[5]
- Hegyesi Márton író, publicista[1]
- Balogh István festő[1]
- Sal Ferenc polgármester[1]
- Lukács György polgármester[1]
- Iosif Vulcan író, szerkesztő (újratemették a Rulikowski temetőben)[11]
- Fráter Erzsébet, Madách Imre felesége
- Rimanóczy Kálmán (építész, 1840–1908)
- Rimanóczy Kálmán (építész, 1870–1912)
Utóbbi három személy földi maradványait 1997-ben Tempfli püspök a székesegyház kriptájába helyeztette.
Valamint Bihar megye életének történelmi családjai, pl. Rhédey, Hoványi, Nadányi, Gorove, Gerliczy, Haller, Markovits, Fráter, Rimanóczy családok[1]
Jegyzetek
- ↑ a b c d e f g h i j k l m laszi temető Nagyváradon (magyar nyelven). Jel-kép-tér. Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, 2017. október 31. (Hozzáférés: 2018. augusztus 12.)
- ↑ a b c Horváth Krisztián: Az olaszi temető eltűnése (magyar nyelven). Váradi Magazin, 2014. január 16. [2018. augusztus 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. augusztus 13.)
- ↑ a b Megsemmisülő magyar temető Nagyváradon (magyar nyelven). Szent Korona Rádió, 2008. augusztus 27. [2014. május 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. augusztus 13.)
- ↑ a b c Kordics Imre: Nagyváradi temetősors (magyar nyelven). Magyar Emberi Jogok Alapítvány. [2016. október 16-i dátummal az [ eredetiből] archiválva]. (Hozzáférés: 2018. augusztus 13.)
- ↑ a b c Tömegsírba hantolták a száznál is több exhumált holttestet Nagyváradon (magyar nyelven). Főtér, 2014. március 5. [2018. augusztus 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. február 12.)
- ↑ Szőke Mária: Mihai és az Olaszi temető (magyar nyelven). Reggeli Újság, 2015. március 26. [2017. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 12.)
- ↑ Felhívás – Gyertyagyűjtás az olaszi temetőben (magyar nyelven). Reggeli Újság / Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Erdélyi Magyar Néppárt, 2015. október 28. [2017. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 12.)
- ↑ Tiltakozás az Olaszi parkért (magyar nyelven). Reggeli Újság, 2013. november 4. [2017. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 12.)
- ↑ Smaranda Chişbora: Morţii din Olosig şi Seleuş, reînhumaţi în Cimitirul Municipal, au un monument funerar (FOTO) (román nyelven). Bihoreanul, 2014. április 15. (Hozzáférés: 2018. február 12.)
- ↑ Magyar katolikus lexikon V. (Homo–J). Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 2000.
- ↑ Iosif Vulcan – intemeietorul revistei Familia (román nyelven). Oradea in imagini. [2018. augusztus 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. augusztus 13.)