Ugrás a tartalomhoz

Női páros tenisz a 2020. évi nyári olimpiai játékokon

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Női páros tenisz
a XXXII. nyári olimpián
Adatok
Dátum2021. július 24.augusztus 1.
Versenyzők32 pár résztvevő
23 nemzetből
Érmesek
Aranyérem   Csehország
Ezüstérem   Svájc
Bronzérem   Brazília

 ← 20162024 → 

A 2020. évi nyári olimpiai játékokon a tenisz női páros versenyszámát a Covid19-világjárvány miatt az eredetileg tervezett időpont után mintegy egy évvel, 2021. július 24.augusztus 1. között rendezték meg. A címvédő a 2016. évi olimpiai játékokon győztes orosz Jekatyerina MakarovaJelena Vesznyina páros. Makarova 2020-ban visszavonult a profi versenyzéstől, Vesznyina párja ezúttal Veronyika Kugyermetova.

Az olimpiai bajnoki címet a Barbora KrejčíkováKateřina Siniaková cseh páros szerezte meg, miután a döntőben 7–5, 6–1 arányban legyőzték a svájci Belinda BencicViktorija Golubic párost. A bronzérmes a brazil Laura Pigossi és Luisa Stefani alkotta páros lett.

Az indulásra jogosult párosok

[szerkesztés]

Az előre meghatározott kvalifikációs szabályok alapján az ITF 2021. július 19-én közzétett listája szerint az alábbi versenyzők indulhattak az olimpián. A világranglistán elért helyezés alapján kvalifikációra jogosult, de valamilyen ok miatt nem indult versenyzők a táblázatban színezéssel jelölve.

A világranglistán elfoglalt helyük alapján kvalifikációra jogosult, de nem induló versenyzők távolmaradásának okai
a A versenyző sérülés vagy egyéni döntés alapján nem indult el
b A versenyző Fed-kupán való részvételének mértéke nem érte el a kívánt szintet
c A versenyző nem indulhatott el, mert országából már négy másik versenyző jogot szerzett az indulásra
d A versenyző visszavonult a sportolástól
e A versenyző felmentést kapott a Fed-kupán való részvételi kötelezettség alól
Sorszám CR* A játékos B játékos Ország
SR[1] DR Név SR DR Név
Világranglista alapján indulásra jogosultak
1[2] 3 15 1 Barbora Krejčíková 75 2 Kateřina Siniaková  Csehország (CZE)
2[2] 27 357 1PR(141) Jelena Vesznyina 32 26 Veronyika Kugyermetova  Az Orosz Olimpiai Bizottság versenyzői (ROC)
3[3] 77 59 3 Kristina Mladenovic 74 125 Caroline Garcia  Franciaország (FRA)
b[4] 62 4 Hszie Su-vej  Tajvan (TPE)
d 56 5 Barbora Strýcová  Csehország (CZE)
a[5] 6 Babos Tímea  Magyarország (HUN)
4[6] 71 17 7 Elise Mertens 64 100 Alison Van Uytvanck  Belgium (BEL)
a[2] 4 8 Arina Szjarhejevna Szabalenka  Fehéroroszország (BLR)
5[2] 40 1098 9 Nicole Melichare 31 78 Alison Riske  Egyesült Államok (USA)
6[7] 104 9PR(160) Szánija Mirza 181 95 Ankita Raina  India (IND)
7[8] 30 10 Demi Schuurs 20 109 Kiki Bertens  Hollandia (NED)
Kombinált ranglista szerint
8[9] 36 18 Latisha Chan 18 Csan Hao-csing  Tajvan (TPE)
9[2] 39 269 13 Bethanie Mattek-Sands 26 57 Jessica Pegula  Egyesült Államok (USA)
10[10] 40 519 11 Gabriela Dabrowski 29 Sharon Fichman  Kanada (CAN)
11[11] 43 6 656 Elina Szvitolina 37 138 Dajana Jasztremszka  Ukrajna (UKR)
12[12] 51 10 68 Karolína Plíšková 41 122 Markéta Vondroušová  Csehország (CZE)
13[2] 58 12 Hszü Ji-fan 740 46 Jang Csao-Hszüan  Kína (CHN)
14[13] 62 1 27 Ashleigh Barty 149 61 Storm Sanders  Ausztrália (AUS)
15[14] 76 22 Darija Jurak 54 174 Donna Vekić  Horvátország (CRO)
16[15] 77 43 20 Jeļena Ostapenko 57 209 Anastasija Sevastova  Lettország (LAT)
17[16] 81 13 342 Garbiñe Muguruza 68PR(138) 1321 Carla Suárez Navarro  Spanyolország (ESP)
18[2] 81 725 38 Tuan Jing-jing 51 43 Cseng Szaj-szaj  Kína (CHN)
19[17] 83 12 133 Belinda Bencic 71 124 Viktorija Golubic  Svájc (SUI)
20[16] 87 33 357 Paula Badosa 54 70 Sara Sorribes Tormo  Spanyolország (ESP)
21[18] 87 55 33 Laura Siegemund 109 54 Anna-Lena Friedsam  Németország (GER)
22[19] 91 40 Raluca Olaru 191 51 Monica Niculescu  Románia (ROU)
23[11] 93 897 45 Nagyija Kicsenok 48 Ljudmila Kicsenok  Ukrajna (UKR)
Egyéni eredmények alapján
24[20] 111 85 53 Nina Stojanović 246 58 Aleksandra Krunić  Szerbia (SRB)
25[3] 112 49 629 Fiona Ferro 63 172 Alizé Cornet  Franciaország (FRA)
26[2] 121 921 56 Ninomija Makoto 84 65 Hibino Nao  Japán (JPN)
27[21] 132 44 87 Magda Linette 88 Alicja Rosolska  Lengyelország (POL)
28[13] 136 229 50 Ellen Perez 145 86 Samantha Stosur  Ausztrália (AUS)
Egyéb szempontok szerint
29[2] 165 446 28 Giuliana Olmos 137 245 Renata Zarazúa  Mexikó (MEX)
30[22] 213 788 23 Luisa Stefani 314 190 Laura Pigossi  Brazília (BRA)
31[2] 364 175 Hszie Jü-csie 515 189 Hszü Csie-jü  Tajvan (TPE)
Házigazda
H1[23] 28 1354 14 Aojama Súko 492 14 Sibahara Ena  Japán (JPN)
  • * Kombinált ranglista. Az A játékos legjobb (egyéni vagy páros) világranglista-helyezéséhez hozzáadva B játékos ugyanezen értéke.
  • † Egyéni világranglista-helyezés
  • ‡ Páros világranglista-helyezés

Versenyidőpontok

[szerkesztés]

A megadott időpontok az aznapi első mérkőzés kezdetét jelzik.

Július Augusztus
24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 1.
11:00 11:00 11:00 11:00 11:00 11:00 12:00 12:00
32 között 16 között Negyeddöntők Elődöntők Bronzmérkőzés Döntő

Az időpontok japán idő szerint: Japan Standard Time (UTC+09:00)

Kiemeltek

[szerkesztés]
  1.  Barbora Krejčíková (CZE) /  Kateřina Siniaková (CZE) (Bajnokok)
  2.  Aojama Súko (JPN) /  Sibahara Ena (JPN) (első kör)
  3.  Kiki Bertens (NED) /  Demi Schuurs (NED) (második kör)
  4.  Bethanie Mattek-Sands (USA) /  Jessica Pegula (USA) (negyeddöntő)
  5.  Csan Hao-csing (TPE) /  Latisha Chan (TPE) (első kör)
  6.  Ashleigh Barty (AUS) /  Storm Sanders (AUS) (negyeddöntő)
  7.  Gabriela Dabrowski (CAN) /  Sharon Fichman (CAN) (első kör)
  8.  Nicole Melichar (USA) /  Alison Riske (USA) (első kör)

Tábla

[szerkesztés]
  • r = feladták
  • w/o = az ellenfél visszalépett
  • ITF = ITF szabadkártya
  • Alt = Helyettesítő
  • PR = Védett ranglistával

Döntők

[szerkesztés]
Elődöntők Döntő
          
1  Barbora Krejčíková (CZE)
 Kateřina Siniaková (CZE)
6 3 [10]
PR  Veronyika Kugyermetova (ROC)
 Jelena Vesznyina (ROC)
3 6 [6]
1  Barbora Krejčíková (CZE)
 Kateřina Siniaková (CZE)
7 6
 Belinda Bencic (SUI)
 Viktorija Golubic (SUI)
5 1
 Laura Pigossi (BRA)
 Luisa Stefani (BRA)
5 3
 Belinda Bencic (SUI)
 Viktorija Golubic (SUI)
7 6 Bronzmérkőzés
PR  Veronyika Kugyermetova (ROC)
 Jelena Vesznyina (ROC)
6 4 [9]
 Laura Pigossi (BRA)
 Luisa Stefani (BRA)
4 6 [11]

Felső ág

[szerkesztés]
1. kör 2. kör Negyeddöntők Elődöntők
1  Barbora Krejčíková (CZE)
 Kateřina Siniaková (CZE)
6 6
 Hszie Jü-csie (TPE)
 Hszü Csie-jü (TPE)
2 1 1  Barbora Krejčíková (CZE)
 Kateřina Siniaková (CZE)
6 5 [10]
 Giuliana Olmos (MEX)
 Renata Zarazúa (MEX)
2 77 [7]  Paula Badosa (ESP)
 Sara Sorribes Tormo (ESP)
2 7 [5]
 Paula Badosa (ESP)
 Sara Sorribes Tormo (ESP)
6 64 [10] 1  Barbora Krejčíková (CZE)
 Kateřina Siniaková (CZE)
3 6 [10]
 Hszü Ji-fan (CHN)
 Jang Csao-Hszüan (CHN)
4 6 [18] 6  Ashleigh Barty (AUS)
 Storm Sanders (AUS)
6 4 [7]
 Aleksandra Krunić (SRB)
 Nina Stojanović (SRB)
6 4 [16]  Hszü Ji-fan (CHN)
 Jang Csao-Hszüan (CHN)
4 4
 Hibino Nao (JPN)
 Ninomija Makoto (JPN)
1 2 6  Ashleigh Barty (AUS)
 Storm Sanders (AUS)
6 6
6  Ashleigh Barty (AUS)
 Storm Sanders (AUS)
6 6 1  Barbora Krejčíková (CZE)
 Kateřina Siniaková (CZE)
6 3 [10]
3  Kiki Bertens (NED)
 Demi Schuurs (NED)
77 5 [11] PR  Veronyika Kugyermetova (ROC)
 Jelena Vesznyina (ROC)
3 6 [6]
 Caroline Garcia (FRA)
 Kristina Mladenovic (FRA)
64 7 [9] 3  Kiki Bertens (NED)
 Demi Schuurs (NED)
2 6 [7]
PR  Veronyika Kugyermetova (ROC)
 Jelena Vesznyina (ROC)
6 7 PR  Veronyika Kugyermetova (ROC)
 Jelena Vesznyina (ROC)
6 3 [10]
 Anna-Lena Friedsam (GER)
 Laura Siegemund (GER)
2 5 PR  Veronyika Kugyermetova (ROC)
 Jelena Vesznyina (ROC)
6 6
 Ljudmila Kicsenok (UKR)
 Nagyija Kicsenok (UKR)
0 77 [10]  Ljudmila Kicsenok (UKR)
 Nagyija Kicsenok (UKR)
2 1
PR  Szánija Mirza (IND)
 Ankita Raina (IND)
6 60 [8]  Ljudmila Kicsenok (UKR)
 Nagyija Kicsenok (UKR)
77 6
Alt  Sara Errani (ITA)
 Jasmine Paolini (ITA)
6 5 [10] Alt  Sara Errani (ITA)
 Jasmine Paolini (ITA)
64 2
8  Nicole Melichar (USA)
 Alison Riske (USA)
3 7 [2]

Alsó ág

[szerkesztés]
1. kör 2. kör Negyeddöntők Elődöntők
7  Gabriela Dabrowski (CAN)
 Sharon Fichman (CAN)
63 4
 Laura Pigossi (BRA)
 Luisa Stefani (BRA)
77 6  Laura Pigossi (BRA)
 Luisa Stefani (BRA)
2 6 [13]
 Karolína Plíšková (CZE)
 Markéta Vondroušová (CZE)
6 6  Karolína Plíšková (CZE)
 Markéta Vondroušová (CZE)
6 4 [11]
 Tuan Jing-jing (CHN)
 Cseng Szaj-szaj (CHN)
2 1  Laura Pigossi (BRA)
 Luisa Stefani (BRA)
1 6 [10]
 Alizé Cornet (FRA)
 Fiona Ferro (FRA)
6 6 4  Bethanie Mattek-Sands (USA)
 Jessica Pegula (USA)
6 3 [6]
 Elina Szvitolina (UKR)
 Dajana Jesztremszka (UKR)
2 4  Alizé Cornet (FRA)
 Fiona Ferro (FRA)
1 4
 Magda Linette (POL)
 Alicja Rosolska (POL)
1 3 4  Bethanie Mattek-Sands (USA)
 Jessica Pegula (USA)
6 6
4  Bethanie Mattek-Sands (USA)
 Jessica Pegula (USA)
6 6  Laura Pigossi (BRA)
 Luisa Stefani (BRA)
5 3
5  Csan Hao-csing (TPE)
 Latisha Chan (TPE)
5 6 [6]  Belinda Bencic (SUI)
 Viktorija Golubic (SUI)
7 6
 Monica Niculescu (ROU)
 Raluca Olaru (ROU)
7 1 [10]  Monica Niculescu (ROU)
 Raluca Olaru (ROU)
63 5
 Ellen Perez (AUS)
 Samantha Stosur (AUS)
4 6 [10]  Ellen Perez (AUS)
 Samantha Stosur (AUS)
77 7
 Jeļena Ostapenko (LAT)
 Anastasija Sevastova (LAT)
6 1 [5]  Ellen Perez (AUS)
 Samantha Stosur (AUS)
4 4
PR  Garbiñe Muguruza (ESP)
 Carla Suárez Navarro (ESP)
6 77  Belinda Bencic (SUI)
 Viktorija Golubic (SUI)
6 6
 Elise Mertens (BEL)
 Alison Van Uytvanck (BEL)
3 64 PR  Garbiñe Muguruza (ESP)
 Carla Suárez Navarro (ESP)
6 1 [9]
 Belinda Bencic (SUI)
 Viktorija Golubic (SUI)
6 65 [10]  Belinda Bencic (SUI)
 Viktorija Golubic (SUI)
3 6 [11]
2/ITF  Aojama Súko (JPN)
 Sibahara Ena (JPN)
4 77 [5]

Végeredmény

[szerkesztés]
Helyezés Csapat Kiemelés
1Aranyérem Arany  Csehország (CZE)
 Barbora KrejčíkováKateřina Siniaková
1.
2Ezüstérem Ezüst  Svájc (SUI)
 Belinda BencicViktorija Golubic
3Bronzérem Bronz  Brazília (BRA)
 Laura PigossiLuisa Stefani
4.  Az Orosz Olimpiai Bizottság versenyzői (ROC)
 Veronyika KugyermetovaJelena Vesznyina
5.  Ausztrália (AUS)
 Ashleigh BartyStorm Sanders
6.
 Ukrajna (UKR)
 Ljudmila KicsenokNagyija Kicsenok
 Egyesült Államok (USA)
 Bethanie Mattek-SandsJessica Pegula
4.
 Ausztrália (AUS)
 Ellen PerezSamantha Stosur
9.  Spanyolország (ESP)
 Paula BadosaSara Sorribes Tormo
 Kína (CHN)
 Hszü Ji-fanJang Csao-Hszüan
 Hollandia (NED)
 Kiki BertensDemi Schuurs
3.
 Olaszország (ITA)
 Sara ErraniJasmine Paolini
 Csehország (CZE)
 Karolína PlíškováMarkéta Vondroušová
 Franciaország (FRA)
 Alizé CornetFiona Ferro
 Románia (ROU)
 Monica NiculescuRaluca Olaru
 Spanyolország (ESP)
 Garbiñe MuguruzaCarla Suárez Navarro
17.  Tajvan (TPE)
 Hszie Jü-csieHszü Csie-jü
 Mexikó (MEX)
 Giuliana OlmosRenata Zarazúa
 Szerbia (SRB)
 Aleksandra KrunićNina Stojanović
 Japán (JPN)
 Hibino NaoNinomija Makoto
 Franciaország (FRA)
 Caroline GarciaKristina Mladenovic
 Németország (GER)
 Anna-Lena FriedsamLaura Siegemund
 India (IND)
 Szánija MirzaAnkita Raina
 Egyesült Államok (USA)
 Nicole MelicharAlison Riske
8.
 Kanada (CAN)
 Gabriela DabrowskiSharon Fichman
 Kína (CHN)
 Tuan Jing-jingCseng Szaj-szaj
 Ukrajna (UKR)
 Elina SzvitolinaDajana Jesztremszka
 Lengyelország (POL)
 Magda LinetteAlicja Rosolska
 Tajvan (TPE)
 Csan Hao-csingLatisha Chan
5.
 Lettország (LAT)
 Jeļena OstapenkoAnastasija Sevastova
 Belgium (BEL)
 Elise MertensAlison Van Uytvanck
 Japán (JPN)
 Aojama SúkoSibahara Ena
2.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Világranglista-helyezés 2021. július 19-én.
  2. a b c d e f g h i j Olympic Tennis Event Entry List. Tokyo 2020 Olympic Tennis Event . Nemzetközi Teniszszövetség, 2021. július 19.
  3. a b Ostermann, Flo: Tennis – Jeux Olympiques de Tokyo : la sélection française (francia nyelven). Dicodusport , 2021. július 1.
  4. Tokyo Olympics 2020: Hsieh ruled ineligible for Tokyo Games. Taipei Times, 2020. október 30.
  5. Babos Tímea nem lehet ott a tokiói olimpián”, Origo Sport, 2021. július 17. (magyar nyelvű) 
  6. Elise Mertens en Alison Van Uytvanck vormen Belgisch dubbelduo in Tokio (holland nyelven). Sporza.be . Vlaamse Radio en Televisieomroeporganisatie, 2021. június 24.
  7. Cole, Lawrence: Tokyo Olympics: Sania Mirza will play alongside Ankita Raina and is excited to feature in the Olympics with a fellow female Indian player.. AsumeTech , 2021. június 24.
  8. 6 tennissers beschikbaar voor Olympische Spelen in Tokyo (holland nyelven). Koninklijke Nederlandse Lawn Tennis Bond , 2021. június 18.
  9. Zhan, Jianjian: 東奧》職網詹家姐妹二度合體進軍奧運 「疫情阻擋不了朝夢想前進的步伐」 (kínai nyelven). Yahoo Taiwan , 2021. június 28.
  10. Nichols, Paula: Six Team Canada tennis stars ready to serve at Tokyo 2020. Olympic.ca . Kanadai Olimpiai Bizottság, 2021. június 29.
  11. a b Yastremska, Diana: НА ОЛІМПІЙСЬКІ ІГРИ В ТОКІО КВАЛІФІКУВАЛИСЯ П'ЯТЬ УКРАЇНСЬКИХ ТЕНІСИСТОК (ukrán nyelven). First Independent, 2021. június 29. [2021. július 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. július 25.)
  12. Muchová se do olympijské nominace nevešla, Veselý účast v Tokiu vzdal (cseh nyelven), 2021. június 21.
  13. a b Australian team announced for Tokyo Olympic Games”, tennis.com.au, Tennis Australia, 2021. június 29. 
  14. Barišić, Zdravko: Naši tenisači ciljaju visoko: Hrvatsku predstavljaju najbolji par svijeta i kumska veza... (horvát nyelven). 24 Sata , 2021. július 1.
  15. Glazunova, Ludmila: Ostapenko un Sevastova Tokijā sacentīsies arī dubultspēļu turnīrā (lett nyelven). lsm.lv , 2021. június 28.
  16. a b Albarrán, Nacho: Carreño y Muguruza, líderes de un equipo olímpico español con Carla Suárez (spanyol nyelven). Diario AS, 2021. június 22.
  17. Federer, Bencic und Golubic für Olympia gemeldet (német nyelven). Schweizer Radio und Fernsehen, 2021. július 1.
  18. Kerber, Zverev & Co. gehen auf Medaillenjagd (német nyelven). Deutscher Tennis Bund, 2021. június 30. [2021. július 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. július 25.)
  19. Comisile COSR vor analiza situația retragerii jucătoarelor de tenis de la Tokyo 2020 (román nyelven). Román Olimpiai Bizottság, 2021. július 1.
  20. Nole zbog Srbije rizikuje Grend Slemove! Najbolji teniser sveta otklonio sve sumnje: Đoković ide na Olimpijske Igre! (szerb nyelven). Kurir sport , 2021. június 23.
  21. Bernard, Aleksander: Oficjalnie: Znamy skład polskich tenisistów na igrzyska olimpijskie w Tokio! (lengyel nyelven). Sport.pl , 2021. július 1.
  22. Luisa Stefani e Laura Pigossi contam com desistências e vão disputar Olimpíadas (portugál nyelven). Grupo Globo, 2017. július 16.
  23. 錦織圭らが東京五輪テニスダブルス代表 青山修子、柴原瑛菜組はメダル候補 (japán nyelven). Nikkan Sports . Nikkan Sports News, 2021. június 29.

Források

[szerkesztés]