Nicola Mancino

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nicola Mancino
Született1931. október 15. (92 éves)
Montefalcione
Állampolgárságaolasz
Foglalkozása
Tisztsége
  • az olasz szenátus tagja (1976. július 5. – 1979. június 19.)
  • az olasz szenátus tagja (1979. június 20. – 1983. július 11.)
  • az olasz szenátus tagja (1983. július 12. – 1987. július 1.)
  • az olasz szenátus tagja (1987. július 2. – 1992. április 22.)
  • az olasz szenátus tagja (1992. április 23. – 1992. július 29.)
  • olasz belügyminiszter (1992. június 28. – 1993. április 29.)
  • olasz belügyminiszter (1993. április 29. – 1994. április 19.)
  • minister without portfolio for the coordination of civil protection (1993. április 29. – 1994. április 19.)
  • az olasz szenátus tagja (1994. április 15. – 1996. május 8.)
  • President of the Italian Senate (1996. május 9. – 2001. május 29.)
  • Substitute President of Italy (1999. május 15. – 1999. május 18.)
  • az olasz szenátus tagja (2001. május 30. – 2006. április 27.)
  • az olasz szenátus tagja (2006. április 28. – 2006. július 24.)
IskoláiNápolyi II. Frigyes Egyetem
Kitüntetései
  • a Lengyel Köztársasági Érdemrend nagykeresztje
  • Honorary Knight Grand Cross of the Order of the British Empire
  • Az Olasz Köztársaság Nagykeresztjének Lovagja (2008. április 18.)[1]
A Wikimédia Commons tartalmaz Nicola Mancino témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Nicola Mancino (Montefalcione, 1931. október 15. –) olasz jogász, politikus, 1992 és 1994 között belügyminiszter, 1996-tól 2001-ig az olasz Szenátus elnöke, 1999-ben rövid ideig Olaszország ideiglenes elnöke.

Élete[szerkesztés]

Nicola Mancino 1931-ben született a Campania régióban található Montefalcione településen, édesapja vasutasként dolgozott. Nicola jogi diplomát szerzett a Nápolyi II. Frigyes Egyetemen, ezután rövid ideig jogászként dolgozott, majd hamarosan a politika felé fordult. Az Olasz Kereszténydemokrata Pártnak tagja, majd megyei és regionális titkára lett. 1971-től 1972-ig, majd 1975-től 1976-ig Campania régió elnöke volt.[2]

1976 és 2006 között 30 éven át volt az olasz Szenátus képviselője az Olasz Kereszténydemokrata Párt, majd az Olasz Néppárt, később a Margaréta-párt színeiben. 1984-től 1992-ig a kereszténydemokraták frakcióvezetője is volt. 1992 és 1994 között Giuliano Amato, majd Carlo Azeglio Ciampi kormányának belügyminisztere volt, nevéhez fűződik a gyűlölet-bűncselekmények visszaszorítására meghozott jogszabály, amely Mancino-törvényként lett ismert. Miniszteri kinevezésekor, két héttel annak meggyilkolása előtt találkozott Paolo Borsellino bíróval, a találkozót azonban tagadta. Az ügy kapcsán, illetve az állam és a maffia közötti tárgyalásokkal kapcsolatban később hamis tanúzással és bizonyítékok visszatartásával is megvádolták, a bíróság azonban 2018-ban felmentette.[3][4][5][6][7][8][9]

1996-tól 2001-ig a Szenátus elnöki tisztségét is betöltötte, 1999 májusában Oscar Luigi Scalfaro mandátumának vége és Carlo Azeglio Ciampi hivatalba lépése között három napra Olaszország ideiglenes elnöke is volt. 2006 és 2010 között a Legfelsőbb Bírói Tanács alelnöke volt. 2010-ben visszavonult a közélettől.[2]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Dettaglio decorato (olasz nyelven). Presidency of the Italian Republic. (Hozzáférés: 2013. november 17.)
  2. ↑ a b Trattativa Stato-mafia: chi è Nicola Mancino - Blogo.it. web.archive.org, 2020. november 5. [2020. november 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. január 23.)
  3. ↑ Adnkronos: Cossiga, Mancino: "Grande battagliero, ora manca uno come lui". Adnkronos, 2020. december 12. (Hozzáférés: 2024. január 23.)
  4. ↑ Petrozzi, Anna: Borsellino sapeva della trattativa tra stato e mafia. Ruotolo convocato dai magistrati di Palermo (it-IT nyelven). Report On Line, 2009. október 9. (Hozzáférés: 2024. január 23.)
  5. ↑ Salvatore Borsellino: «Via D'Amelio strage di Stato» - Video: lo scenario - Corriere della Sera. www.corriere.it. (Hozzáférés: 2024. január 23.)
  6. ↑ Mancino: «Salvatore Borsellino fa sempre una citazione monca» - Corriere della Sera. www.corriere.it. (Hozzáférés: 2024. január 23.)
  7. ↑ Trattativa, la Procura chiede il rinvio a giudizio"Processo per Riina, Provenzano e Mancino" (olasz nyelven). la Repubblica, 2012. július 24. (Hozzáférés: 2024. január 23.)
  8. ↑ Trattativa Stato-mafia, condannati Mori, De Donno, Dell'Utri e Bagarella. Assolto Mancino (olasz nyelven). la Repubblica, 2018. április 20. (Hozzáférés: 2024. január 23.)
  9. ↑ Stato-mafia, la procura non appella assoluzione Mancino (italian nyelven). rainews, 2018. október 3. (Hozzáférés: 2024. január 23.)

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Nicola Mancino című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.


Elődje:
Oscar Luigi Scalfaro
Az Olasz Köztársaság elnöke
(ideiglenes)
1999. május 15. – 1999. május 18.		Az Olasz Köztársaság elnökének címere
 Utódja:
Carlo Azeglio Ciampi
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Nicola_Mancino&oldid=26861182”