Müriokephaloni csata

Müriokephaloni csata
Konfliktus	Bizánci-Szeldzsuk háborúk
Időpont	1176. szeptember 17.
Helyszín	A Büyük Menderes (Nagy-Maiandrosz) völgyében, ma Törökország
Eredmény	szeldzsuk győzelem
Szemben álló felek
Bizánci Birodalom Antiókhiai Fejedelemség Magyar Királyság Ikóniumi Szultánság
Parancsnokok
I. (Komnénosz) Mánuel Antiókhiai Balduin † Johannesz Kantakuzénosz Andronikosz Vatatzész † Rátót nembeli Leusták vajda Ampud nádor II. Kilidzs Arszlán
Szemben álló erők
kb. 35 000 kb. 45 000
Veszteségek
kb. 5000 kb. 4000
Térkép
Müriokephaloni csata Pozíció Törökország térképén
é. sz. 37° 54′ 38″, k. h. 31° 56′ 48″37.910676, 31.946613

A müriokephaloni (myriokephaloni) csata 1176. szeptember 17-én zajlott le az Ikóniumi Szultánság szeldzsuk törökjei és a Bizánci Birodalom hadai között.

Háttér

I. Mánuel császár keleti hadisikerei (Kilikia (1158) és az Antiochiai Fejedelemség megszerzése, a Jeruzsálemi Királyság védnökség alá vonása (1159) és ügyes, szeldzsuk uralkodókat egymás ellen hangoló diplomáciája hosszú időre fölényhez juttatta a térségben a bizánci államot. II. Kilidzs Arszlán ikóniumi szultán 1162-ben három hónapra Konstantinápolyba ment, beleegyezett több város átadásába, és országát a Bizánci Birodalom vazallusává tette. Az ebből adódó kötelezettségeket azonban Mánuel európai – itáliai, magyarországi és balkáni – hadjárataihoz nem vehette igénybe, a szultán pedig ezalatt megerősítette pozícióját Kis-Ázsiában.

1173-ban Mánuel legnagyobb európai ellenfele, Barbarossa Frigyes is felvette a kapcsolatot Kilidzs Arszlánnal, innen pedig egyenes út vezetett a szakításhoz. A bizánciaknak régi becsvágyuk volt, hogy manzikerti csatában 1071-ben odaveszett keleti területeket visszahódítsák, a sérelmet pedig megtorolják. Mánuelnek segítségére volt, hogy 1174-ben elhunyt Núr ad-Dín aleppói emír, és utódja, Szaladin inkább Egyiptommal volt elfoglalva, így a szeldzsukok nem számíthattak egy fontos szövetségesükre. A béke 1175-ben ért véget, amikor a szultán megtagadta, hogy a bizánciak és szeldzsukok közös ellenségétől, a Danishmendidák kelet-anatóliai birodalmától megszerzett területeket átadja Bizáncnak.

A felvonulás

Mánuel sereget gyűjtött (a források szerint olyan nagyot, hogy tíz mérföldön keresztül nyúlt el vonulás közben), és megindult a török határ felé. Arszlán tárgyalni próbált, ám Mánuel meg volt győződve saját hadainak elsöprő fölényéről, így nem volt hajlandó egyezkedni. Andronikosz Vatatzész vezetésével a bizánci haderő egy részét Amaszeia ellen küldte, ő pedig a szeldzsuk főváros, Ikónium (Konya) felé vette az irányt. Mindkét útvonal erdős területen haladt át, ami lehetővé tette, hogy a szeldzsukok kelepcéket állítsanak fel, elrejtőzzenek és váratlanul rárontsanak az ellenségre. Egy ilyen portyában Vatatzész serege megsemmisült, és a hadvezér fejét török követek vitték Mánuel színe elé.

A törökök emellett felperzselték a földeket és megmérgezték az ivóvizet, hogy megnehezítsék a bizánciak dolgát. Arszlán folytonos portyákkal zaklatta a császári sereget, hogy a Maiandrosz völgyébe, pontosabban a phrügiai Müriokephalon erődjéhez közeli sziklás hágóhoz irányítsa. Itt Mánuel a támadás mellett döntött, noha további rajtaütésekre is lehetett számítani, és a közeli Philomélón síkságán sokkal jobb pozícióból támadhatott volna.

Az ütközet

Mánuel ekkor körülbelül 35000 katonával (köztük antiókhiai keresztesekkel) rendelkezett, noha egyes források szerint akár ötvenezres sereggel is útnak indulhatott. A sereget magyar katonaság erősítette, melyet III. Béla küldött a császár megsegítésére Rátót nembeli Leusták erdélyi vajda és Ampud nádor vezérletével. A hadsereget két részre osztották: az első csatarendbe a gyalogság egy része, a lovasság és az íjászok kerültek, mögöttük pedig a gyalogság maradéka sorakozott fel; a bizánci jobb szárnyat Antiókhiai Balduin, a bal szárnyat pedig Johannesz Kantakuzénosz irányította. Arszlán serege feltehetően hasonló méretű lehetett, bár a pontos számok nem ismertek.

Az első bizánci hadrend támadt először a szeldzsukokra, és kevés veszteséggel át is törte vonalaikat, mivel a törökök még nem álltak csatarendbe. Amikor az első hadrend elért a szoros végére, a hátsó akkor jutott be az elején – a szeldzsukok csapdába csalták őket. A törökök először a szárnyakat támadták meg, és súlyos veszteségeket okoztak (Antiókhiai Balduin fejedelem is odaveszett).

Mánuel eleinte nem volt képes beavatkozni, ám végül visszafordult a szorosba, és szétverte a szeldzsuk támadást. Ennek köszönhetően a hátvéd kisebb veszteségekkel jutott át, mint a két megtizedelt szárny. Éjszakára Mánuel megerődítette a pozícióit, és megvédte táborát a török íjászok támadásaitól, melyek a szeldzsukok elvonulásáig tartottak.

Következmények

Mindkét fél jelentős veszteségeket szenvedett, és a császári ostromgépek is odavesztek. A meggyengült, és immár Ikónium ostromára alkalmatlan bizánci hadakat csak úgy hagyták elmenekülni a szeldzsukok, ha Mánuel megígérte, hogy visszavonja csapatait és lebontja erődjeit Dorüleion és Sziblia mellett a határon. Mánuel a manzikertihez hasonlította a vereséget, és valószínűleg ez is hamarosan legendássá vált. Valójában – a vereség ellenére – nem károsította meg jelentősen a bizánci hadsereget, amely hamarosan a Balkánon harcolt. Azonban Manzikerthez hasonlóan most is felborult az erőegyensúly: Mánuel nem indított több nagy hadjáratot a törökök ellen, akik viszont fokozatosan mind több területet ragadtak el nyugat felé haladtukban.

Müriokephalon hatása másfelől inkább lélektani, mintsem hadi volt: bebizonyosodott, hogy a szeldzsukokat száz év után sem lehet legyőzni, hiába aratott oly sok győzelmet másutt Mánuel. Hogy a kudarcot orvosolja, a császár gyorsan zsoldosokkal töltötte fel a hadsereget, és 1177-ben kisebb területeket visszahódított. A későbbiekben Mánuel kisebb csatákat vállalt a szeldzsukokkal szemben egészen uralkodása végéig (1180). Mindhiába: a müriokephaloni vereség révén a Bizánci Birodalom végleg elvesztette at Anatóliai-fennsík feletti uralom lehetőségét.