Muse

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Muse
Muse logo.svg
Muse 2006 003.jpg
Információk
Eredet Teignmouth, Devon, Egyesült Királyság
Alapítva 1994
Műfaj
Kiadó Warner Bros. Records
Tagok
Matthew Bellamy
Christopher Wolstenholme
Dominic Howard
A Muse weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Muse témájú médiaállományokat.

A Muse 1994-ben, a Devon megyei Teignmouth-ban alakult angol rockegyüttes. Tagjai Matthew (Matt) Bellamy (ének, gitár, billentyűs hangszerek), Christopher (Chris) Wolstenholme (basszusgitár, háttérvokál) és Dominic Howard (dob).

Showbiz című debütáló albumukat 1999-ben adták ki, bemutatva Bellamy falzettjét és melankolikus alternatív rock stílusát. Második albumuk, az Origin of Symmetry (2001) kiteljesedettebb hangszerelést és romantikus klasszikus hatásokat ötvözött, a rajta lévő Feeling Good című feldolgozás, valamint az energikus élő előadások pedig meghozták a hírnevet számukra.[1] Az Absolution (2003) további klasszikus befolyást mutatott, olyan zeneszámokkal, mint a Butterflies and Hurricanes, és ez lett az első a hat egymást követő brit listavezető albumuk közül.

A Black Holes & Revelations (2006) elektronikus és pop elemeket épített be, olyan beharangozó kislemezekkel, mint a Supermassive Black Hole,[1] meghozva a Muse számára az igazi nemzetközi sikert. A The Resistance (2009) és a The 2nd Law (2012) a kormányzati elnyomás és polgári felkelés témáit vizsgálta, és megszilárdította az együttes helyét a világ legjelentősebb stadionzenekarai között. A Rolling Stone írása szerint a zenekar „stadionszaggató dalokkal” bír.[2] Az amerikai Billboard 200 élére is felkerülő hetedik albumuk, a Drones (2015) egy konceptalbum a drónháborúról, amivel visszatértek a keményebb rock hangzáshoz. Nyolcadik albumuk, a Simulation Theory (2018) nagymértékben támaszkodik a szintetizátorjátékra, és a sci-fi, valamint a szimulált valóság hipotézise ihlette.

A Muse számos díjat nyert, köztük két Grammy-díj, két BRIT Awards, öt MTV Europe Music Awards és nyolc NME Awards is szerepel. 2012-ben megkapták az Ivor Novello-díjat a nemzetközi eredményeikért a The Ivors Academy-től (korábban British Academy of Songwriters, Composers and Authors). 2016 júniusáig több mint 20 millió albumot adtak el világszerte.[3]

Történet[szerkesztés]

Korai évek (1994–1997)[szerkesztés]

Az 1990-es évek elején a Teignmouth Community School diákjaiként a Muse későbbi tagjai más-más iskolai zenekarokban játszottak. A gitáros Matt Bellamy sikeres meghallgatáson vett részt a dobos, Dominic Howard, Carnage Mayhem nevű együttesénél, így vált az együttes énekesévé és dalszerzőjévé. A banda nevét Gothic Plague-ra változtatták. Felkérték Chris Wolstenholme-t – aki akkoriban a Fixed Penalty dobosa volt –, hogy csatlakozzon hozzájuk basszusgitárosként. Wolstenholme beleegyezett, és basszusgitárórákat kezdett venni.[4][5] A zenekar Rocket Baby Dolls néven, a goth-glam stílust követve működött tovább. Ez idő tájt 150 font adományt kaptak a Prince's Trusttól zenekari felszerelés vásárlására.[6]

1994-ben a Rocket Baby Dolls megnyert egy helyi, „bandák háborúja” típusú zenei versenyt, miközben felszerelésüket teljesen tönkretették.[7] Bellamy szerint: „Tiltakozásnak, egyfajta nyilatkozattételnek szántuk, tehát amikor ténylegesen nyertünk, akkor az valódi sokk, hatalmas sokk volt. Ezután kezdtük magunkat komolyan venni.” A bandatagok felmondták állásaikat, megváltoztatták a zenekar nevét Muse-ra (jelentése: múzsa), és elköltöztek Teignmouth-ból.[8] A zenekarnak tetszett az új név, mert rövid, és úgy gondolták, hogy jól mutat majd a plakátokon.[9] Mark Beaumont újságíró szerint a zenekar azt akarta, hogy a név tükrözze „Matt felfogását, miszerint valahogy 'megidézte' ezt a zenekart, ahogyan a médiumok az érzelmi szükségletek idején megidézik az inspiráló szellemeket”.[10]

Az első EP-k és a Showbiz (1998-2000)[szerkesztés]

A rajongói tábor néhány évig tartó építgetését követően, a Muse első koncertfellépéseire Londonban és Manchesterben került sor, a Skunk Anansie turnéjának keretében. Meghatározóvá vált a Dennis Smith-szel, a Sawmills Studio tulajdonosával való találkozásuk. Smith látta felnőni a három fiút, mivel ismerte a szüleiket, és volt egy produkciós és lemezkiadó cége, a Taste Media, amit nem sokkal korábban alapított Safta Jaffery-vel, a Muse későbbi menedzserével.[11] Ennek a találkozásnak az eredményeként születtek meg az első komoly felvételeik, és 1998. május 11-én megjelent a Muse című EP a Dangerous Records (a Sawmills leányvállalata) kiadásában, Paul Reeve producer irányításával.[12] A New York-i CMJ Fesztiválon tett látogatásukat követően Nanci Walker, a Columbia Records akkori művészeti igazgatója az Egyesült Államokba vitte a Muse-t, hogy bemutassa őket Tim Devine-nak, Columbia Records akkori művészeti senior alelnökének, valamint Rick Rubinnak az American Recordingnál. Ezen utazás alatt, 1998. december 24-én a Muse megállapodást írt alá az amerikai lemezkiadóval, a Maverick Recordsszal.[13][14] Második EP-jüket, a Muscle Museum-ot, amelyet szintén a Reeve készített, 1999. január 11-én adták ki. A lemez a független kislemezlistán a 3. helyezést érte el, és felkeltette a brit rádiós műsorvezető, Steve Lamacq, valamint a hetente megjelenő zenei kiadvány, az NME figyelmét is.[15] Még ebben az évben a Muse fellépett a Woodstock '99 fesztiválon a feltörekvő művészek színpadán, valamint szerződést írt alá Smith-szel és Jaffery-vel. A Taste Media megállapodásokat kötött a Muse számára különféle lemezkiadókkal Európában és Ausztráliában, lehetővé téve, hogy irányítsák karrierjüket az egyes országokban.[16] John Leckie-t is szerződtették, hogy Reeve-vel közösen készítse el az együttes első albumát, a Showbizt (1999). Az album bemutatta a Muse agresszív, mégis melankolikus zenei stílusát, a kapcsolatokról és az útkeresésük közben szülővárosukban megélt nehézségekről szóló dalszövegekkel.[17]

Az Origin of Symmetry és a Hullabaloo (2000–2002)[szerkesztés]

Második albumuk, az Origin of Symmetry (2001) elkészítése során a Muse olyan hangszerekkel kísérletezett, mint például a templomi orgona, a mellotron, állati csontok és egy kibővített dobkészlet. Még nagyobb szerepet kapott Bellamy falzettje, arpeggio gitárjátéka és zongorajátéka.[18] Bellamy gitárjátéka Jimi Hendrix és Tom Morello (a Rage Against the Machine-ből) hatását idézi, ez utóbbi az Origin of Symmetry több riffalapú dalában, valamint a gitár hangmagasságváltó effektjeinek használatában jelenik meg. Az album fontos eleme Anthony Newley és Leslie Bricusse Feeling Good című dalának feldolgozása, amit több közvélemény-kutatáson is minden idők egyik legjobb feldolgozásának választottak.[19][20][21] A Hyper Music / Feeling Good című dupla A-oldalas kislemezen mutatták be.

Az Origin of Symmetry a kritikusoktól pozitív értékeléseket kapott; az NME a 9/10-et adott az albumra, és így írt róla: „Elképesztő, hogy egy ilyen fiatal együttes olyan örökséggel legyen feltöltve, mely magában foglalja Cobain és Kafka, Mahler és a The Tiger Lillies, Cronenberg és Schoenberg sötétebb látomásait, és szexi, népszerűségre pályázó albumot hozzon létre”.[22] A Maverick, a Muse amerikai kiadója nem tartotta Bellamy énekét „rádióbarátnak”, és arra kérte a Muse-t, hogy vegyék fel újra a dalt az USA-ban történő kiadáshoz. A zenekar visszautasította ezt, és elhagyta a Mavericket; az albumot így csak 2005 szeptemberében adták ki az Egyesült Államokban, miután a Muse leszerződött a Warner Broshoz.[23][24]

Az Origin of Symmetry mind a közvélemény-kutatásokon, mind a megjelenéseken alapuló listákon helyet kapott a 2000-es évek legnagyobb rockalbumai között. Az album 2006-ban a Q magazin minden idők 100 legnagyobb albumát felsoroló listáján a 74. helyen szerepelt,[25] míg 2008 februárjában a 28. helyre került a minden idők legjobb brit albumainak listáján a magazin olvasói szerint. A Kerrang! az albumot a 20. helyre tette a valaha volt 100 legjobb brit rock album listáján, és a 13. helyre a 21. század 50 legjobb albuma listán.[26]

2002-ben a Muse kiadta első élő DVD-jét, a Hullabaloo-t, amely koncertfelvételeket tartalmazott két 2001-es párizsi fellépésükről, valamint egy dokumentumfilmet a turnéról. Egyidejűleg megjelent egy dupla album, a Hullabaloo Soundtrack is, amely a korábbi kislemezek B oldalas számaiból készült összeállítást, valamint a párizsi koncertek felvételeit tartalmazta. Megjelent egy dupla A oldalas kislemez is, az In Your World és a Dead Star című új dalokkal.

2002-ben a Muse jogi lépésekkel fenyegette meg Céline Diont, amikor Las Vegas-i műsorát Muse-nak akarta elnevezni, mivel a Muse birtokolja világszerte a név előadói jogait. Dion 50 000 dollárt ajánlott fel a Muse-nak a jogokért, de ezt elutasították, és Dion meghátrált. Bellamy azt mondta: „Nem akarunk kiállni olyan emberek elé, akik azt gondolják rólunk, hogy Céline Dion háttérzenekara vagyunk”.[27]

Tagok[szerkesztés]

Diszkográfia[szerkesztés]

Albumok[szerkesztés]

Válogatások[szerkesztés]

  • Hullabaloo Soundtrack (2002)

DVD-k[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Muse biography. itunes.apple.com . (Hozzáférés: 2018. július 21.)
  2. Muse, 'The 2nd Law' – 50 Best Albums of 2012. Rolling Stone, 2012. december 5. (Hozzáférés: 2015. július 9.)
  3. Muse, Glastonbury, review: they are, at heart, an old fashioned heavy rock band who can really really play. Telegraph.co.uk , 2016. június 25. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  4. Buckley, Peter. The Rough Guide to Rock. Rough Guides (2003. november 17.). ISBN 1843531054 
  5. International who's who in popular music, Volume 4 p.37. Routledge, 2002
  6. Jools Holland interview, 10 October 2018
  7. Watch "Rocket Baby Dolls" Later Known As Muse Win Battle of the Bands 1994. feelnumb , 2016. január 22. (Hozzáférés: 2021. február 21.)
  8. Muse Biography. Artists . Taste Music. [2002. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva].
  9. Muse: Profile of the Band. The Telegraph . [2016. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. június 17.)
  10. Mark Beaumont (2010). "Out of This World: The Story of Muse". Omnibus Press, 2010
  11. Interview with Safta Jaffery, manager for Muse. HitQuarters. [2014. április 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. február 21.)
  12. Ben Myers (2007). "Muse: Inside the Muscle Museum". p. 58. Random House,
  13. Muse. Warner Chappel Music. [2021. február 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. február 21.)
  14. Muse. Songfacts, LLC. (Hozzáférés: 2021. február 21.)
  15. Beaumont, Mark (8 October 2008), Out of This World: The Story of Muse, London, England: Omnibus Press, p. 57, ISBN 978-1847723772
  16. Billboard 28 August 1999 (1999. augusztus 28.) 
  17. Showbiz. Kerrang Review, 1999
  18. MUSE – One of the Greatest Rock Bands”, NME, 2003. június 1.. [2013. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2021. február 26.) 
  19. TG's Best Covers EVER! (2008. június 23.) 
  20. Muse beat The Beatles, Jimi Hendrix, Johnny Cash to win best cover song of all time. NME , 2010. szeptember 22. [2016. január 4-i dátummal az eredetiből archiválva].
  21. Pet Shop Boys' Always On My Mind tops cover version vote”, BBC News, 2014. október 27. (Hozzáférés ideje: 2021. február 26.) 
  22. Morton, Roger: Origin of Symmetry – Review. NME . (Hozzáférés: 2021. február 27.)
  23. Pomp and Circumstance (2009. szeptember 1.) 
  24. Dark Matter. CMJ (2003) 
  25. Q Greatest Albums of All Time. [2011. október 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 12.)
  26. Muse Message Board Lists. [2012. március 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. szeptember 29.)
  27. Band muses on Dion name victory”, BBC News, 2002. október 18. (Hozzáférés ideje: 2021. február 28.) 

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Muse (band) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk[szerkesztés]

Commons:Category:Muse
A Wikimédia Commons tartalmaz Muse témájú médiaállományokat.