Mollwitzi csata

Mollwitzi csata
Porosz gyalogság a mollwitzi csatában egy 19. századi ábrázoláson
Konfliktus	első sziléziai háború
Időpont	1741. április 10.
Helyszín	Mollwitz, Szilézia
Eredmény	porosz győzelem
Szemben álló felek
Porosz Királyság  Habsburg Birodalom
Parancsnokok
Nagy Frigyes  Kurt von Schwerin  Wilhelm Reinhard von Neipperg
Szemben álló erők
23 400 fő 53 ágyú 19 600 fő 19 ágyú
Veszteségek
4849 fő 4551 fő
é. sz. 50° 51′ 00″, k. h. 17° 24′ 36″50.85, 17.41
A Wikimédia Commons tartalmaz Mollwitzi csata témájú médiaállományokat.

A mollwitzi csatában, a Breslautól 20 km-re délkeletre található (ma Małujowice nevű) falunál, 1741. április 10-én mérte az első vereséget Poroszország a Habsburgokra az első sziléziai háború során. A csatában mindkét fél súlyos harcászati hibákat vétett, de végül a poroszoknak sikerült felülkerekedni és ezzel megerősítették korábbi eredményeiket.

A seregek felvonulása

Wilhelm Reinhard von Neipperg vezetésével 1741 márciusában érkeztek osztrák csapatok Szilézia visszafoglalására, mely területet a poroszok 1740 decemberében Neisse és Brieg erődítményeinek kivételével megszállás alatt tartották. Mielőtt még II. Frigyes porosz király a csapatait összegyűjthette volna a téli szállásaikról, az osztrákok Briegig nyomultak előre, és így elvágták az összeköttetését Breslauval és Berlinnel.

Így Frigyes arra kényszerült, hogy északnak vonuljon és támadást intézzen az osztrákok ellen. Frigyes nem a megszokott módon a távol a vonalak mögötti harcálláspontról vezényelte a csapatait, hanem szükségesnek érezte, hogy az egyik első vonalbeli szárny vezetését vegye át. Fogságba esésének esetére 1741 tavaszán Heinrich von Podewils miniszterének a következőket hagyta meg: „Amennyiben egy szerencsétlen véletlen folytán fogságba esnék, azt parancsolom Önnek, hogy távollétem ideje alatt a parancsaimat ne teljesítse, hanem a testvéremet tanácsokkal lássa el és az államot semmiféle méltatlan cselekedettel le ne alacsonyítsák az én kiszabadításom érdekében […] csak addig vagyok király, amíg szabad vagyok.” – „Je ne suis roi que lorsque je suis libre.” Ez lett a király egyik leggyakrabban idézett mondata.

A poroszok április 10-én reggel hét órakor találtak a Mollwitznál hóviharban táborozó osztrákokra, a foglyul ejtett katonák pedig elárulták nekik Neipperg seregének pontos elhelyezkedését is. A porosz sereg 31 zászlóalja és 35 lovasszázada összesen 23 400 főt számlált és 53 ágyúval rendelkezett. 10 órakor a porosz sereg a mély hó ellenére öt oszlopba rendeződve megindult Mollwitz irányába. A hóesés és a nagy köd okozta rossz látási viszonyok révén a poroszok 2000 lépésnyire meg tudták közelíteni az osztrák tábort, mire azok észlelték a támadókat. Neipperg a szállása ablakából látta már a poroszokat, míg a csapatai jó része még aludt. Ráadásul a serege az északnyugati vonulási iránynak megfelelően volt felállítva, a poroszok pedig délkeletről érkeztek. Az ellenség meglepettsége láttán Frigyes úgy határozott, hogy a csapatait a begyakorlott kétvonalas hadrendbe rendezve állítja fel, és egy mintaszerű támadást hajt végre – ahelyett, hogy azonnali támadást rendelt volna el. Ennek során rosszul mérte fel a jobbján lévő folyótól való távolságot, és több alakulatot a folyó kanyarulata mögé irányított, így azok nem tudtak beavatkozni a küzdelmekbe, más alakulatokat a hadrendre merőlegesen állított fel ugyanitt a jobb szárnyon. Állítólag Schwerin felhívta a figyelmét arra, hogy a távolságokat rosszul becsülte fel, de tanácsát nem vette figyelembe. Erről később így emlékezett vissza: „Akkoriban nem volt elég rálátásom, hogy abból profitálhattam volna.” Így az osztrákok időt nyertek a seregük csatarendbe állításához, és odalett a meglepetés előnye.

A csata lefolyása

A mollwitzi csata

Neipperg közel 20 000 emberrel rendelkezett, de ebből csak 18 volt gyalogsági zászlóalj és ágyúja is csak 18 volt, ellenben volt 86 lovasszázada. 13:30-kor a porosz tüzérség tüzet nyitott és hatékonysága nagy gondot okozott az osztrákoknak. 14:00-kor Karl Joachim von Römer altábornagy, az osztrák balszárnyon lévő 4500 fős lovasság parancsnoka úgy döntött, hogy hat ezredével a porosz ágyúk hatókörén kívül maradva megtámadja a Friedrich von der Schulenburg vezette porosz jobbszárnyat. A poroszok jobbszárnyán lévő lovasságot megfutamították, majd a jobb szárnyukon lévő gyalogságra vetették magukat. Kaotikus állapot lett úrrá a poroszok soraiban, a helytelenül felállított gyalogság volt, hogy a saját csapatokat lőtte. A 11. vértes-ezred személyesen Frigyes által vezetett ellentámadását is meghiúsították.

Végül a gyalogság sortüzei megállították Römer lovasságának a rohamát. Ebben különösen nagy szerepet játszottak a Winterfeldt és a Bolstern gránátos-zászlóaljak, melyek a terepviszonyok folytán véletlenszerűen a két támadó vonal két szárnya között lettek felállítva, és így meg tudták akadályozni az osztrák lovasságot abban, hogy betörhessenek a porosz vonalak közé. A porosz gyalogság sortüzében Römer altábornagy is életét veszítette egy fejlövés következtében. Időközben az osztrák tüzérség is belőtte magát a fenyegetett porosz jobbszárnyon.

Frigyes ebben a kritikus pillanatban Kurt Christoph von Schwerin tábornagy tanácsára, aki a király életét meg akarta óvni, Oppeln irányába elmenekült a csatatérről. Oppelnt viszont már megszállták az osztrákok, mire odaért, ezért éjfél után visszaindult Mollwitz irányába, és útközben Löwennél érte a hír, hogy a csatát megnyerték. A porosz gyalogság ugyanis az újabb, bal szárnyon indított osztrák lovassági roham visszaverése után Schwerin vezetésével feltűzött bajonettekkel támadásra indult, és eldöntötte a csatát.

Mikor már mindkét szárny parancsnoka elesett, egyik tisztje megkérdezte Schwerint, hogy melyik irányban vonuljanak vissza. "Az ellenségeink holttestei felett vonulunk vissza!" – hangzott híressé vált válasza.

Összegzés

A csata során az osztrákok 5340, a poroszok 5500 embert veszítettek. Más források a porosz veszteséget 4900-ra (a 24 000-ből), az osztrákot 4500-ra (19 000-ből) teszik. A csata kimenetelében döntőnek bizonyult a porosz gyalogság fegyelmezettsége és az általuk használt kovás puskák nyújtotta nagyobb tűzgyorsaság, melynek köszönhetően percenként 4-5 sortüzet is tudtak lőni, és így jóval hatékonyabbak voltak az osztrákoknál.

A porosz lovasság visszavonulását gyakran annak „csődjeként” értékelik. Frigyes megítélése szerint: „A lovasság annyit sem ér, hogy az ördög elvigye”. A Mollwitznál szerzett tapasztalatok nagyban befolyásolták a később bevezetett reformok során a huszárság alkalmazására vonatkozó rendelkezéseket és irányelveket. 1741-től nagyobb számban alkalmaztak huszárezredeket a könnyű lovasság szerepkörében az ellenséges erők felderítésére és a saját szárnyak védelmére.

Frigyes megfogadta, hogy soha többet nem hagyja el a csatateret, és ehhez a fogadalmához hű maradt. Később megjegyezte, hogy "Mollwitz volt az én iskolám." Innentől a hadvezetési stílusát az agresszió jellemezte, és a csapatait is ebben a szellemben képezte ki. A lovasságnak meghagyta, hogy soha ne várja állva az ellenséges lovasság rohamát. "A porosz hadsereg mindig támad" – hangoztatta gyakran.

A csata után az osztrákok Neiße erődjébe vonultak vissza, a poroszok így újra helyreállították az összeköttetést Alsó-Sziléziával és ismét ostrom alá vehették Brieget. Neipperg felmentési kísérletét meghiúsítva végül május 4-ikén sikerült megadásra kényszeríteniük a várat. A mollwitzi győzelem sokat javított Poroszország külpolitikai megítélésén, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Franciaország szövetségre lépjen vele az osztrák örökösödési háborúvá szélesedő konfliktusban.

1878. november 5-én a porosz győzelem emlékére egy obeliszket állítottak a csata helyszínén.

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Battle of Mollwitz című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
• Ez a szócikk részben vagy egészben a Schlacht bei Mollwitz című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.