Dettingeni csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Dettingeni csata
II. György a dettingeni csatában
II. György a dettingeni csatában

Konfliktus osztrák örökösödési háború
Időpont 1743. június 27.
Helyszín DettingenAschaffenburg
Eredmény szövetséges győzelem
Szemben álló felek
Royal Standard of the King of France.svg Franciaország
Flag of Great Britain (1707–1800).svg Nagy-Britannia
Flag of the Habsburg Monarchy.svg Habsburg Birodalom
Flag of Hanover (1692).svg Hannover
Parancsnokok
Royal Standard of the King of France.svg Noailles herceg
Royal Standard of the King of France.svg Gramont herceg
Flag of Great Britain (1707–1800).svg II. György
Flag of the Habsburg Monarchy.svg Arenberg herceg
Flag of the Habsburg Monarchy.svg Neipperg marsall
Flag of Hanover (1692).svg Ilton tábornok
Szemben álló erők
45 000 fő
(ebből a csatában aktívan részt vett 23 000 fő)
56 ágyú
35 000 fő
98 ágyú
Veszteségek
4000-4500 fő2000-3000 fő
é. sz. 50° 02′ 56″, k. h. 9° 01′ 06″Koordináták: é. sz. 50° 02′ 56″, k. h. 9° 01′ 06″

Az 1743. június 27-én lezajlott dettingeni csatát a Nagy-Britannia, Habsburg Birodalom és Hannoveri Választófejedelemség alkotta szövetséges erők vívták Franciaországgal az osztrák örökösödési háború során. A csata Bajorországban Dettingen am Mainnál – amely ma Karlstein am Main része –, Aschaffenburg közelében zajlott le, és a szövetséges erők győzelmével végződött.

Előzmények[szerkesztés]

A Habsburgokat támogató államok (Nagy-Britannia, Hannover, Hollandia, Hessen) erőiket 1742 nyarán Németalföldön vonták össze. A 17 000 fős brit csapatok 1742. július 10-én csatlakoztak hozzájuk, miután partra szálltak Oostendében, így a szövetséges haderő – melyet pragmatikus hadsereg névvel is illetnek, mivel a Pragmatica sanctiót elfogadó államok csapatait tömörítette – 50 000 fősre duzzadt. Parancsnokai az angol John Dalrymple, Stair második lordja (névleges főparancsnok), az osztrák Leopold Philipp von Arenberg herceg és Neipperg tábornagy, valamint hannoveri részről Ilton tábornok voltak.

A szövetséges hadműveletek[szerkesztés]

A sereg 1743 januárjáig Németalföldön állomásozott, mikor is II. György utasította Dalrymple-t, hogy vonuljon délre Mainz városához. Mainzban ugyanis új érseket választottak, és György hannoveri fejedelemként nyomást akart gyakorolni katonai jelenléte révén a választás kimenetelére. Németalföld védelmére hesseni és osztrák csapatokat hagytak hátra. A Holland Köztársaság belső ellentétei miatt 20 000 fős seregük késlekedett, és túl későn indultak el ahhoz, hogy a hadjáratban részt vehessenek.

A körülbelül 35 000 fős szövetséges haderő júniusban Aschaffenburgtól nyugatra a Majna mellett állomásozott. Június 17-én a brit uralkodó, II. György fiával, Vilmossal, Cumberland hercegével csatlakozott a sereghez, és átvette a parancsnokságot.

Francia tervek[szerkesztés]

Az összesen 70 000 fős sereggel rendelkező francia sereg parancsnoka, Noailles herceg a lehetőséget felismerve csapdát állított a szövetséges haderőnek. Első lépésként megszállta Frankfurtot, és ezzel az ellátmányt folyami úton a flandriai bázisokról kapó szövetséges haderőt elvágták utánpótlási útvonalaiktól. Ezt követően 45 000 fővel megszállta a Majna bal (déli) partját, majd hajóhidakat alakított ki a Majnán, és ezen átküldte Gramont herceget 23 000 fős sereggel a folyó bal partjára, így a Dettingentől a Spessart sűrű erdős hegyeiig húzódó szűk területen lezárta a visszavezető utat a szövetséges erők előtt. A folyó bal partján helyezte el rejtve 56 ágyúját, hogy egy esetleges támadás során a támadók bal szárnyát lőhessék onnan. Noailles maga 12 000 katonával keleti irányba vonult Aschaffenburg felé, hogy a Majnán ott átkelve kerüljön a szövetséges haderő hátába.

A csata lefolyása[szerkesztés]

Adrien Maurice de Noailles herceg, a francia főparancsnok

Miután egy héten át nem kaptak normális ellátmányt, a szövetségesek június 27-én – a francia várakozásoknak megfelelően – Hanau irányába kényszerültek visszavonulni, hogy ott az osztrák tartalékokkal egyesüljenek. Mikor Dettingenhez értek, meglepődve tapasztalták, hogy a helységet már megszállták a hajóhidakon az éjszaka alatt átkelő francia csapatok.

A szövetségesek így Dettingennél csatára kényszerültek. A csapataikat úgy állították fel, hogy a bal szárnyukkal a Majnára támaszkodjanak, amit reggel 9 órától délig meg is valósítottak. Eközben látták a túlparton Aschaffenburg felé tartó, Noailles vezette csapatokat, ezért egy gyorsan összehívott vezetői tanácskozáson úgy döntöttek, hogy brit és hannoveri gyalogosokat küldenek ide biztosítani a hátukat.

A csata vázlata

Dél körül Garmont, aki azt hitte, csak az ellenség utóvédjével áll szemben, a parancs ellenére támadást intézett a királyi testőrség (Maison du Roi) lovassági egységével, áttört a britek első vonalain, és a lovasságukat a gyalogságuk sorai közé szorította. A kezdeti sikerek során több brit ezredzászlót is zsákmányoltak. A lovassági támadást a gyalogság is követte, és több brit gyalogezredet ők is visszaszorítottak. Így viszont a francia tüzérségnek be kellett szüntetnie a tüzelést, és a tüzérségi támogatás nélkül maradt egységek ellen a szövetséges erők ellentámadást intéztek. Egy három ezredből álló osztrák dandár a visszavonulóban lévő britek által hagyott résbe nyomulva támadást intézett a francia szárnyon álló gyalogság ellen, miközben a hannoveri tüzérség is tüzet nyitott. A franciák csatarendje felbomlott, és a folyó túloldalára vonultak vissza. A visszavonulás meglehetősen szervezetlenre sikeredett, az egyik hajóhíd le is szakadt, és sok francia katona a Majnába fulladt.

II. György a csata nagyobb részében nem vett részt, mert megbokrosodott lova gazdájával a hátán elszaladt, és nem hozták vissza időben. Brit oldalon a csatában részt vett James Wolfe és Jeffrey Amherst, akik a hétéves háború során nagy szerepet játszottak Kanada meghódításában.

A Hanauba vezető út így ismét nyitva állt, és szövetségesek folytatták útjukat ide, hogy készleteiket feltöltsék, a franciák pedig hamarosan visszavonultak a Rajnán túlra.

A két fél még a csata előtt megegyezett, hogy a betegeket és a sebesülteket, akik az ellenség kezébe kerülnek, megfelelő ellátásban részesítik, és nem tekintik hadifoglyoknak. Mikor a szövetséges haderő továbbvonult Hanau irányába, a sebesültjeik többségét hátrahagyták. A franciák tiszteletben tartották az egyezményt, melyet a genfi konvenciók előfutárának is tekintenek.

Következmények[szerkesztés]

A csata emlékére vert érme II. György arcképével

A dettingeni vereségükkel a franciák elszalasztották a lehetőséget, hogy rövid úton eldöntsék a háborút. Ha sikerrel járnak, a kiéheztetett szövetséges haderőnek II. Györggyel együtt meg kellett volna adnia magát.

Bár végül a csata így nem bírt különösebb jelentőséggel az osztrák örökösödési háborúban, arról mégis ismeretes, hogy ez volt az utolsó, melyben a brit uralkodó személyesen is részt vett.

Emlékezete[szerkesztés]

  • Georg Friedrich Händel ezen alkalomból komponálta meg Dettinger Te Deum című művét, melyet az év november 27-én a király jelenlétében mutatott be ünnepélyesen.
  • 1947 óta a sandhursti Királyi Katonai Akadémia (Royal Military Academy) egyik kiképző századát Dettingen után nevezték el, mely alakulat az utóbbi időkben a rövid kiképzési kurzusokat tartja.
  • A deepcuti Királyi Logisztikai Hadtest Főparancsnokságának épületét Dettingen House névvel illetik, és itt található a Katonai Logisztika Múzeuma is (Museum of Army Logistics).
  • Az egyik winchesteri kiképző ezred a Dettingen nevet viseli.

Forrás[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Battle of Dettingen című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Schlacht bei Dettingen című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.