Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara egyike a három legrégebbi képzésnek Miskolcon. Az elődjét, a Bányamérnöki Kart 1735-ben Selmecbányán alapították.

Története[szerkesztés]

A Műszaki Földtudományi Kar (2000. január 1-je előtt Bányamérnöki Kar) őse az 1735-ben a világon elsőként Selmecbányán létesített bányászati tanintézet (Bergschule). A megalakulása idején az intézményben a tanulmányi idő két év volt. A tanintézet első, s egyben leghíresebb tanára Mikoviny Sámuel, korának legnagyobb mérnök-polihisztora volt. 1762-ben megkezdődött az első tanszék létesítésével a bányászati akadémia szervezeti felépítése. 1770-ben a bécsi udvari kamara az eddigi két évfolyamos oktatást három évfolyamra növelte, s három tanszékes akadémiát (Academia Montanistica, Bergacademie) szervezett. A bányászati tanszékre Christoph Traugott Delius-t, a világhírű bányaműveléstan könyv szerzőjét nevezik ki vezetőnek. Az 1770-et követő évtizedekben a selmeci akadémia a bányászati-kohászati tudományok egyik európai központja lett. Számos külföldi szakember és tanulni vágyó fiatal kereste fel az akadémiát, s töltött hosszabb-rövidebb időt az intézményben hallgatva az előadásokat és dolgozva a laboratóriumokban. 1846-tól az intézmény neve Bányászati és Erdészeti Akadémia (K.K. Berg- und Forstakademie) lett. 1848/49-ben a magyarországi hallgatók az 1848-49-es forradalom és szabadságharc oldalára álltak, az ausztriai és cseh-morvaországi hallgatók többsége pedig elhagyta Selmecet. A Selmecről eltávozott ausztriai hallgatók részére Leobenben, a cseh-morvaországi hallgatók részére pedig Pribramban szerveztek tanintézetet, amelyek később akadémiai rangra emelkedtek.

A kiegyezéssel a selmeci akadémia magyar állami intézmény lett, Magyar Királyi Bányászati és Erdészeti Akadémia néven. A magyar oktatási nyelvet 1868 és 1872 között fokozatosan vezették be. Ez a tény, valamint a leobeni és pribrami tanintézetek megerősödése az akadémia nemzetközi vonzását lényegesen csökkentette. 1872-ben alapvetően megreformálták az akadémia szervezetét és oktatását. Az eddigi egységes "bányász" képzést, mely elnevezés az akkori szaknyelvben egyaránt jelentett bányászatra, kohászatra és pénzverésre való kiképzést, négy szakra választottál szét: bányászati, fémkohászati, vaskohászati, valamint gépészeti és építészeti szakra. Az erdészképzés két szakon folyt: általános erdészeti és erdőmérnöki szakon. Az intézmény 1904-től Bányászati és Erdészeti Főiskolaként működött. 1919-ben - miután Selmecbánya a megalakuló Csehszlovákiához került - a főiskola Sopronba települt át. 1922-től Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola elnevezést kapott. 1934-ben a főiskola az újonnan megszervezett országos jellegű József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem bánya-, kohó- és erdőmérnöki kara lett, huszonhét tanszékkel.

1949-től Miskolcon, új alapítású Nehézipari Műszaki Egyetemen megalakul a Bányamérnöki Kar. Ekkor kezdődik az 1948-ig egységes bányászati képzés szétválása, szakosodás kialakulása. A bányamérnökképzés 1959-ig olyképpen oszlott meg Miskolc és Sopron között, hogy az első két évfolyamot Miskolcon, a felsőbb évfolyamokat Sopronban oktatták. Ez a megosztottság 1959-ben, a bányász szaktanszékek Miskolcra településével szűnt meg. A Kar oktatási és tudományos tevékenységének fejlődésével szükségessé vált több területen is bizonyos tanszékek szakmai szétválása, új szaktanszék létesítése.

Jelenleg az 1992-ben kialakított szervezeti felépítésnek megfelelően öt intézetben 12 tanszék működik. A Kar oktatási és kutatási tevékenységének kiszélesedése, részben átalakulása indokolttá tette a kar elnevezésének megváltoztatását is. A Kar elnevezése ezért 2000. január 1-jétől Műszaki Földtudományi Kar lett.

Bolognai rendszerben[szerkesztés]

Oktatott szakok[szerkesztés]

  • Műszaki földtudományi (Bsc)
  • Környezetmérnöki (Bsc)
  • Földrajz(Bsc)

Források[szerkesztés]