Michał Kleofas Ogiński
| Michał Kleofas Ogiński | |
 | |
| François-Xavier Fabre festménye | |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 1765. szeptember 25. Guzów, Mazóviai vajdaság, Lengyelország |
| Származás | lengyel |
| Állampolgársága |
|
| Elhunyt | 1833. október 15. (68 évesen) Firenze, Olaszország |
| Sírhely | Santa Croce |
| Családja | |
| Édesapja | Andrius Ogiński |
| Édesanyja | Paula Paulina Szembek |
| Házastárs | Izabela Lasocka Maria Neri |
| Gyermekei | Tadeusz Franciszek Ksawery |
| Pályafutás | |
| Tevékenység | zeneszerző, zenepedagógus |
| Műfajok | zongoraművek, katonai indulók, dalok |
| Hangszer | hegedű, klavikord, balalajka |
| Híres művei | Búcsú a hazától polonéz Zelis és Valcour, avagy Bonaparte Kairóban, (opera) |
| Díjak |
|
| IPI névazonosító | 00578632507 |
 | |
| Michał Kleofas Ogiński aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Michał Kleofas Ogiński témájú médiaállományokat. | |
Michał Kleofas Ogiński (litvánul: Mykolas Kleopas Oginskis, belaruszul: Міхал Клеафас Агінскі; Guzów, 1765. szeptember 25. – Firenze, 1833. október 15.)[1] lengyel zeneszerző,[2][3][4] diplomata és politikus,[5][6][7] Litvánia államkincstárnoka és orosz szenátor volt.[8]
Élete[szerkesztés]
Ogiński egy Guzów nevű faluban született (Żyrardów megye, Mazóviai vajdaság), közel Varsóhoz,[1] a Lengyel Királyság területén. Édesapja, Andrius, litván nemesember volt, és a litvániai Trakai kormányzója. Édesanyja, Paula Paulina Szembek (1740-1797) szintén előkelő családból származott: apja Marek Szembek, ausztriai ősöktől származó lengyel mágnás, anyja Yadviga Rudnicka lengyelesedett litván leszármazott volt.
A gyermek Ogiński, akit otthon tanítottak, különösen kitűnt a zenében és az idegen nyelvekben. Józef Kozłowski volt az első zenetanára, később hegedű leckéket vett Giovanni Giornovichitől, Giovanni Battista Viottitól és Pierre Baillot-tól.[1]
1787-ben feleségül vette a Brzezinyből (Łódźi vajdaság) származó Izabela Lasockát.[9] Két gyermekük született, Tadeusz (1800) és Franciszek Ksawery (Xavier) (1801). A házasság megromlott és válással végződött. Ogiński később újra megnősült, második felesége korábbi bajtársának özvegye, az olasz származású Maria Neri lett, de ez a házasság sem alakult jobban.[9]
Ogiński II. Szaniszló Ágost lengyel király tanácsadójaként szolgált; 1788-1792 között pedig támogatta őt az ún. nagy szejm (négyéves szejm) idején.[10] 1790 után Hágába küldték, ahol Lengyelország hollandiai diplomáciai képviseletét látta el.[11][12] de volt lengyel képviselő Konstantinápolyban és Párizsban is.[8] 1793-ban Litvániában a Kincstár vezetésére kapott kinevezést.[8][10]
1794-ben, a Kościuszko-felkelés idején Ogiński a saját csapatát irányította.[13] A felkelés leverése után Franciaországba emigrált, ahol Napóleon támogatását próbálta megnyerni a lengyel ügynek.[10] Napóleon 1807-ben létrehozta a Varsói Hercegséget, amely egyik lépcsőfoka volt Lengyelország tényleges függetlenné válásának. Ogiński lelkesen neki ajánlotta egyetlen operáját, a Zelis et Valcour-t (teljes címe: Zelis és Valcour, avagy Bonaparte Kairóban[14] 1810-ben Ogiński visszavonult a politikai tevékenységtől[8] és – csalódva Napóleonban[15] – visszatért Vilniusba. Adam Jerzy Czartoryski bemutatta őt I. Sándor cárnak, aki orosz szenátornak nevezte ki. Hiába próbálta azonban meggyőzni a cárt, a lengyel állam újraalapításáról. 1815-ben Olaszországba költözött és Firenzében élt haláláig.[10]
Zeneszerzőként leginkább a Pożegnanie Ojczyzny (Búcsú a hazától) című polonézéről ismert,[2] amelyet akkor írt, amikor a Kościuszko-felkelés után Nyugat-Európába emigrált.[13][16] A műnek számtalan feldolgozása ismert, hangszeres és vokális egyaránt.[17][18][19] Polonézei a lengyel zeneszerző egész generációjára voltak hatással, köztük Maria Szymanowskára, Franciszek Lesselre és Ignacy Feliks Dobrzyńskire.
Életének fontosabb eseményei[szerkesztés]
- 1786 – a lengyel szejm küldötte;
- 1789 – a Litván Nagyhercegség katonája;
- 1790/1791 – Lengyelország rendkívüli és teljhatalmú meghatalmazott követe Hollandiában;
- 1791 – Visszatér a Litván Nagyhercegségbe, hogy a családi birtokai ügyében rendelkezzen, mivel ezek egy részét Oroszország elfoglalta;
- 1793 – Küldött a hrodnai szejmben;
- 1793–94 – A Litván Nagyhercegség megbízott kincstárnoka;
- 1794 – A Kościuszko-felkelés résztvevője;
- 188.000 złotyt adományoz, 480 könnyű gyalogos parancsnoka;
Szent Kereszt bazilika, Firenze
- Két kísérletet tesz a Minszki Kormányzóság területére való behatolásra, hogy fellázítsa a belaruszokat az orosz megszállás ellen;
- Harcol a poroszországi intervencióban is;
- Amikor az oroszok elfoglalják Vilniust, Varsóba távozik. Az oroszok törvényen kívül helyezik és minden birtokától megfosztják. Ezt követően száműzetésben él Bécsben, Velencében és Párizsban.
- 1802 – Czartoryski herceg közbenjárására visszatérhet Litvániába;
- Hűséget fogad I. Sándor cárnak és egy Zalesie nevű faluban telepedik le (Oszmiana régió, ma Belarusszia). Új lakóhelyén új palotát építtet, angolparkkal, növényházzal, állatkerttel; valamint számos könyvvel gazdagítja a könyvtárát.
- 1807 – Találkozik Napóleonnal Olaszországban;
- 1810 – Szentpétervárra költözik, találkozik az orosz uralkodóval, aki szenátori rangot és magán tanácsosi címet adományoz neki;
- May 1811 – Bemutatja I. Sándor cárnak tervét szülőföldje függetlenségének visszaállításáról, az uralkodó azonban elutasítja;
- 1823 – Firenzébe költözik és ott él haláláig.
Művei[szerkesztés]
Ogiński saját magát elsősorban politikusnak tekintette és csak másodsorban muzsikusnak. Mivel politikusként nem tudta elérni legfontosabb céljait, úgy érezte, hogy kudarcot vallott az életben. Számára a zene inkább csak kikapcsolódás volt.[9] Nagyon szerette az olasz és a francia operát, játszott hegedűn, klavikordon és balalajkán. Az 1790-es években indulókat és katonanótákat komponált, és 1794-ben népszerűvé vált a lázadók körében.
Mintegy 20 polonézt,[1] különböző zongoradarabokat, mazurkákat, indulókat, románcokat és keringőket írt. 1794-ben szerezte Pożegnanie ojczyzny (Búcsú a hazától) című polonézét.[3]
Néhány fontosabb műve:
- Zelis et Valcour, ou 'Bonaparte au Caire' (Zelis és Valcour, avagy Bonaparte Kairóban, opera, 1799).[1]
- Listy o muzyce (Levelek a zenéről), tanulmány (1828).
- Memoires sur la Pologne et les Polonais, depute 1788 jusqu'a la fin de 1815 (Visszaemlékezések Lengyelországra és a lengyelekre, 1788-1815),[20]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b c d e Don Michael Randel, The Harvard Bibliographical Dictionary of music, Cambridge University Press, 1996, p. 649.
- ↑ a b Jim Samson, The Cambridge Companion to Chopin, Cambridge University Press, 1995, p. 148.
- ↑ a b Kielian-Gilbert, Marianne, "Chopiniana and Music’s Contextual Allusions", in The Age of Chopin: Interdisciplinary Inquiries, edited by Halina Goldberg, Indiana University Press, 2004, p. 182.
- ↑ Justin Wintle, Makers of Nineteenth-Century Culture: 1800-1914, Routledge, 2002, p. 116.
- ↑ Jerzy Lojek, "British Policy toward Russia and Polish Affairs, 1790-1791", The Polish Review, vol. 28, no. 2, 1983, p. 10.
- ↑ Maciej Karpińki, The Theatre of Andrzej Wajda, Cambridge University Press, 1989, p. 131.
- ↑ Antony Brett-James, 1812: Eyewitness Accounts of Napoleon's Defeat in Russia, St. Martin's Press, 1966, p. 40.
- ↑ a b c d Roman Marcinek, Tadeusz Chrzanowski, Encyklopedia Polski, Wydawnictwo Kluszczyński, 1996, p. 457.
- ↑ a b c Az Ogiński-dinasztia, Michael Kleofas Ogiński Archiválva 2013. november 26-i dátummal a Wayback Machine-ben, angol nyelven. Hozzáférés: 2014-04-08.
- ↑ a b c d Jerzy Jan Lerski, Historical dictionary of Poland, 966-1945, Greenwood Press, 1996. p. 400
- ↑ John Ehrman, The Younger Pitt: The reluctant transition, Stanford University Press, 1983, pp. 10, 13
- ↑ Lennart Bes et al. Baltic connections: archival guide to the maritime relations of the countries around the Baltic Sea (including the Netherlands) 1450-1800, Volume 1, Brill, 2007, p. 1853
- ↑ a b Michael J. Mikoś, Polish Baroque and Enlightenment literature: an anthology, Slavica Publishers, 1996, p. 190
- ↑ Iwo Załuski, A Polish family in music - Prince Michal Kleofas Oginski's musical gene lives on, Contemporary Reviev, February 1997
- ↑ „Röviden, úgy éreztem” – mondta Ogiński – hogy Lengyelországnak vagy Franciaországhoz, vagy Oroszországhoz kell tartoznia, és a kettő közül én nagyobb esélyét láttam a boldogulásának és nemzetem feltámasztásának Sándor cár jogara alatt.” in: The Foreign quarterly review, Vol. 3, Treuttel and Würtz, 1829, p. 491
- ↑ Bolesław Klimaszewski, An outline of Polish Culture, Warsaw, Interpress, 1984, p. 159.
- ↑ Zongorán. YouTube
- ↑ Egy [[harmonika]] változat. YouTube
- ↑ A Песняры énekegyüttes előadásában. YouTube
- ↑ J. C. Garlington, Men of the Time. A biographical dictionary of eminent living characters of both sexes, George Routlege and sons, 1865, p. 177
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Michał Kleofas Ogiński című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
