Meteor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Egy perseida, a kép közepétől jobbra
A kép jobb szélén egy orionida látható, az alsó nagy, fehér paca a Vénusz, ebből ferdén indul ki a halvány, fehér állatövi fény, a kép tetején lévő vízszintes fehér sáv a Tejút
Két meteor látható a képen, egy Perseida az alján, kissé ferdén, valamint egy sporadikus meteor közel függőlegesen a jobb alsó sarok közelében. A kép közepén a fényes sáv a Tejút.
Helyünk a Földön az éjszaka különböző szakaszaiban

A meteor az a fényjelenség, amelyet az űrben keringő kisebb kövek, porszemek (meteoroidok) keltenek a légkörben, miközben, a nagy sebesség miatti súrlódástól felizzva, ionizálják azt. Népies nevük hullócsillag.

A babona szerint ha valamit kívánunk a jelenség megfigyelésekor, akkor az beteljesedik. Ha egy hullócsillag kiemelkedő fényességgel jár, tűzgömb névvel illetjük (hangrobbanás esetén: bolida), és a zuhanás után esetleg megtalálható kőzetanyagot meteoritnak nevezzük.

Vannak rajmeteorok, amelyek az év egy időszakában térnek vissza mindig. Ezek a rajok üstökösök, kisbolygók anyagából keletkeznek, és nagyjából azzal azonos pályán keringenek a Nap körül. A fiatalabb rajok kevésbé oszlanak szét a pálya mentén.

A meteorok másik csoportja a sporadikus meteorok. Ezek nem köthetőek meteorrajokhoz, az év minden szakaszában hullanak. Megfigyelhető, hogy hajnalban több hullik belőlük. Ekkor a Föld mozgásirányában helyezkedünk el (ábra), míg a haladási iránnyal ellentétesen csak a leggyorsabb szemcsék érik el a földi légkört.

Hazánkban Konkoly-Thege Miklós hatására kezdtek el foglalkozni szimultán meteorészleléssel, azaz a meteorok két helyről történő egyidejű megfigyelésével (1905 környékén). Terkán Lajos számolta ki az észlelésekből a radiánspontokat és a magasságadatokat. Magyarország jelenleg is előkelő helyet foglal el az amatőr meteorészlelések terén.

Mik a meteorok?[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csak a 18. század végén vált elfogadottá, hogy kozmikus eredetű jelenségről van szó, addig úgy gondolták, hogy a felvillanásokat a Föld légkörének valamely megnyilvánulása okozza. Maga a meteor elnevezés görög eredetű, ami ég és föld között lebegő-t jelent. Arisztotelész szerint még légköri jelenség, ezért is hasonlít elnevezése a meteorológia szóra. A meteor szó kimondottan a légkörben feltűnő látványra utal, bár gyakran eltévesztik a különböző fogalmakat:

  • meteoroid – a Nap körül keringő apró porszem, törmelék
  • meteor – a Föld légkörébe hatoló meteoroid által okozott fényjelenség
  • meteorit – a Föld felszínét elért meteoroid

A meteoroidok apró porszemcsék. Jelentős részük mindössze 0,001 – 1 g tömegű, méretük 0,01 mm-től a néhány cm-ig terjed. Kicsinységük miatt a világűrben láthatatlanul keringenek, ugyanis rendkívül kevés a róluk visszavert napfény. Többféle úton jöhetnek létre: üstökösök anyagkibocsátásával, de a jóval ritkábban előforduló kisbolygó-ütközések, ezen égitestek porladása is termeli.

A világűrben keringő részecskék akkor válnak érdekessé számunkra, amikor összetalálkoznak a Földdel. A meteoroidot erős fékező hatás éri a felszín felé haladva egyre sűrűsödő levegőrétegekben. Ennek hatására a levegő és maga a részecske is erősen felizzik: meteorjelenséget látunk. Jelentős részük a Föld légkörében teljesen elég, vagy finom porrá esik szét, nem is éri el a földfelszínt. Nagyon ritkán ennél lényegesen nagyobbak is előfordulnak, ezek nagyon fényes, akár a teleholdnál is fényesebb tűzgömbökként láthatók. Ilyen volt megfigyelhető például 2013 februárjában az oroszországi Cseljabinszk felett, ahol egy légkörbe belépő, becslések szerint 7 ezer tonnás meteor erős fényjelenség és hanghatás kíséretében felrobbant.[1] Ugyanakkor a meteorok többsége olyan, hogy méretük és mozgási energiájuk nem elegendő fényjelenség előidézéséhez. Ezeket nevezzük mikrometeoroknak. Földünk naponta több ezer tonna kozmikus eredetű anyaggal gyarapszik.

A meteorok feltűnési magassága – ahol megpillantható fényes csíkjuk az égbolton – 80–120 km, és általában 40–60 km magasan hunynak ki. A légkör felső határához 10–70 km/s sebességgel érkeznek, ezért kis tömegük ellenére hatalmas mozgási energiával rendelkeznek. Ennek az energiának kb. 1%-a ionizációs és gerjesztési folyamatokra fordítódik, a többi hővé alakul. A gerjesztés hatására fényjelenség lép fel – ez az a hatás, amit először megpillanthatunk. A létrejött ionok csak bizonyos idő múlva rekombinálódnak, amikor fényként visszasugározzák a gerjesztett állapot energiatöbbletét. Így alakulhat ki a meteorjelenség után visszamaradó meteornyom az izzó, ionizált levegőcsatornákból. Ez az ioncsatorna jó elektromos vezető lévén visszaveri az elektromágneses hullámokat. A meteorjelenség ennek következtében radarral, de akár rövidhullámú rádióval is vizsgálható. A rádióamatőrök közül sokan jól ismerik a meteorrajok rádióhullámokat visszaverő hatását, és ki is használják a nagyobb meteorrajok jelentkezésekor.

Egy 30–40 km/s sebességű, 0,1 g tömegű meteoroid kb. 0 magnitúdós fényjelenséget képes okozni pár tizedmásodpercig. Ez a fényesség a nyári égbolt legfényesebb csillagával, a Vegaval (Lant csillagkép) egyenértékű. Egy kezdetben 10 cm átmérőjű meteoroid ellenben akár telihold fényességű is lehet. A Vénusz fényességénél (-4 magnitúdónál) fényesebb meteorokat tűzgömbnek nevezzük. Ezek közül sok erősen darabolódik a nagy hőhatás és az erős fékeződés hatására, így kisebb darabokra hullik szét. Az így szétrobbanó tűzgömböket bolidának hívjuk.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Az évszázad robbanása lehetett az orosz meteor. origo.hu, 2013. február 16. (Hozzáférés: 2013. február 16.)

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Meteor témájú médiaállományokat.
  • Meteornaptár – hullócsillagnaptár az aktuális évre a meteoresők maximuma idejének holdfázisaival.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]