Merza Gyula
| Merza Gyula | |
 | |
| Született | 1861. február 25.[1] Kolozsvár |
| Elhunyt | 1943. december 15. (82 évesen)[1] Kolozsvár |
| Állampolgársága | román |
| Foglalkozása | néprajzkutató, armenológus, turisztikai szakíró, újságíró |
| Sírhelye | Házsongárdi temető (I. B.)[2] |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Merza Gyula témájú médiaállományokat. | |
Merza Gyula (Kolozsvár, 1861. február 25. – Kolozsvár, 1943. december 15.) magyar néprajzkutató, az örménység kutatója (armenológus), turisztikai szakíró.
Álnevei: Araráti, Ekefalvi, Figyelő, Sinapis, Vándor, Veridicus, Za-la.
Élete
[szerkesztés]
Az erdélyi örmény Merza / Mirzáián / Mirzáchi család leszármazottja.[3] Merza Joachim kereskedő és Simai Jozefa fia. Szülővárosa piarista gimnáziumában érettségizett 1879-ben, itt és a bécsi egyetemen orvosi tanulmányokat folytatott. Gazdasági pályára lépett, majd európai utazásokon a kirándulóhelyeket, üdülőket, idegenforgalmi intézményeket és tájrajzi múzeumokat tanulmányozva a turisztikai irodalom szakemberének képezte ki magát. Az EKE jegyzője, főpénztárosa, Táj- és Néprajzi Múzeumának igazgatója, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület egyik alapító tagja; szerepe volt a szamosújvári Örmény Múzeum létesítésében is. Az Erdély c. honismereti folyóirat szerkesztője (1903–1908), a bukaresti Ararat örmény szaklap munkatársa (1924–1925). Az örmény beköltözés emlékére a szamosújvári Verzereskul-szobor felállítását 1893-ban ő kezdeményezte.
Néprajzi és turisztikai cikkei 1919 után a Keleti Újság, Magyar Nép, Pásztortűz, Véndiákok Lapja, Nagyvárad, Független Újság hasábjain jelentek meg.
Mint örmény család leszármazottja, jelentős szerepet vállalt az erdélyi örmények múltjának és szokásainak feltárásában. A hazai örmények ethnográfiai hanyatlásának okairól és azok orvoslásáról (Szamosújvár, 1895) c. tanulmányában feldolgozta a magyarörmények sorskérdését, Az örmény kereszt (Szamosújvár, 1902) c. munkájáért XIII. Leó pápa apostoli áldással tüntette ki. Megemlékezett Szongott Kristófról, a szamosújvári Armenia c. folyóirat alapítójáról (1907); Az örmény népköltőkről (Szamosújvár 1907) c. munkája irodalomtörténeti forrásmunka. Összeállította az erdélyi örménység bibliográfiáját (kéziratban), az erdélyi örmények nép- és korrajzával az 1932-es Erdélyi Magyar Évkönyvben jelentkezett.
Sírja a Házsongárdi temetőben található (I. B.).[4]
Művei
[szerkesztés]- Úti emlékek a tavak országából (Kolozsvár, 1895)
- A magyar örmények ethnographiai hanyatlásának okairól és azok orvoslásáról (Szamosujvár, 1895. Különnyomat az Armeniából).
- Az örmény püspökség (Kolozsvár, 1896)
- A hazai örménység jövője (Kolozsvár, 1896)
- Svájczi képek (Kolozsvár, 1896)
- Látogatás a külföldi alpesi klubokban (Kolozsvár, 1897)
- A külföldi néprajzi múzeumokról (Kolozsvár, 1899)
- Az örmény ritus magyar missziójáról (Kolozsvár, 1901. Veridicus álnévvel)
- Az örmény kereszt (Kolozsvár, 1902)
- Az Erdélyi Kárpát Egyesület története (Különnyomat az Erdély 1930/4-5 számából)
- A magyar turistaság keletkezése Erdélyben (fejezet A magyar sport ezer éve c. munkában, Bp. 1930)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC09732/10386.htm. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ http://archive.today/2025.10.20-120844/https://hazsongardalapitvany.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=212&bytopo=28
- ↑ Merza család
- ↑ Merza Gyula sírjának leírása és képe a Házsongárd Alapítvány adatbázisában.
Források
[szerkesztés]- Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés III. (Kh–M). Főszerk. Dávid Gyula. Bukarest: Kriterion. 1994. ISBN 973-26-0369-0
- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái.
.svg){kind=small}