Max Frisch

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Max Frisch
Arcképe egy 2011-es svájci emlékérmén
Arcképe egy 2011-es svájci emlékérmén
Élete
Született 1911. május 15.
 Svájc, Zürich,
Elhunyt 1991. április 4. (79 évesen)
Zürich,
Nemzetiség Svájc svájci
Szülei Franz Bruno Frisch
Karolina Bettina Wildermuth
Házastársa Gertrud Frisch-von Meyenburg
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) építész és író
Alkotói évei 1927–1991
Hatottak rá Bertolt Brecht, Thornton Wilder
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Max Frisch témájú médiaállományokat.

Max Frisch (Zürich, 1911. május 15. – Zürich, 1991. április 4.) svájci építész, író. A legkiemelkedőbb svájci írók közé tartozik, munkássága része a német irodalomnak. Életének közel nyolcvan éve alatt a drámák és a regények mellett az építőművészetben is tudott alkotni. Kiemelkedő drámái az És a holtak újra énekelnek, a Biedermann és a gyújtogatók, jelentős regénye a Stiller, a Homo Faber és a Ganteibein legyen a nevem.

Fiatalkora és tanulmányai[forrásszöveg szerkesztése]

1911. május 15-én született Franz Bruno Frisch és Karolina Bettina (Wildermuth) Frisch fiaként. Apja neves építészmérnök-építőművész volt. A családja őt is építésznek szánta, de már gimnazista korától megmutatkozott az irodalom és főleg a drámairodalom iránti elkötelezettsége és tehetsége. Tizenhat évesen megírta első drámáját, amelyet egy levéllel elküldött Jürg Reinhartnak, a legnevesebb rendezőnek. Reinhart válaszban méltatta a fiú tehetségét, és szép jövendőt ígért neki, de segítségképpen elmagyarázta, hogy tehetséget mutató kísérlete miért nem alkalmas még színházi előadásra.[1][2]

A fiú tanult a szakszerű magyarázatból, és tovább kísérletezett. Eközben elvégezte a műszaki egyetemet, és építészmérnöki diplomával egyelőre az apai utat folytatta hamarosan egy pályázaton első díjat is nyert.[3]

Irodalmi pályafutása[forrásszöveg szerkesztése]

1938-ban egy prózai művével elnyerte az egyik legnagyobb irodalmi díjat, a Conrad Ferdinand Meyer-díjat. Ettől kezdve az irodalmat tartotta fő hivatásának. A második világháború alatt Frisch egy ideig a határőrségnél teljesített katonai szolgálatot. Humanista érzelmeivel, és demokrata meggyőződésből eleve gyűlölte a fasizmust, melynek fajelméletét hevesen kritizálta. A háborúba kényszerített német kisembereket ugyanolyan áldozatoknak tudta, mint ellenfeleiket, valamint egyértelműen a nyugati hatalmak mellett állt, habár a kapitalizmus ugyanolyan távol állt tőle, mint a bolsevizmus.[3]

Meg volt győződve, hogy a tragédiákba sodort magánembereknek minden politikai rendszer idegen, azonban az életben maradottak számára is közös a gyász. Ezt fogalmazta meg És a holtak újra énekelnek című drámájában. Ezt a színjátékot műfajilag requiemnek nevezte. Dramaturgiai jellege szerint ez a mű a középkori moralitás-játékokhoz hasonlatos. Személyei jelképes alakok, fogalommá vált halottak vétlenül és értelmetlenül elpusztított katonák: Tom, Hans és Iván - egy amerikai, egy német és egy orosz fiú. Körülöttük a halottak kórusa.

Már ennél a művénél látszik, hogy stilisztikailag, és a szerkesztés szempontjából Brecht, és Wilder drámái voltak a legnagyobb hatással rá. Frisch Brechttől az elidegenítő módszert, Wildertől pedig a narrátor szerepeltetését használta fel. Az Andorra 1945-ben jelenik meg, majd 1947-ben már csehül, majd hamarosan szinte minden európai és Amerikában honos nyelven. Magyarországon 1958-ban mutatták be. Még ez évben elkészül következő, még ennél is sikeresebb tragikomikus játéka, a Biedermann és a gyújtogatók, ami szintén egy szimbolikus színpadi mű, ezúttal a gyáva kispolgárról. Biedermann a moralitásokból ismert Jedermann, a testet öltött általános emberi paródiája. Biedermann úgy fél az emberiséget fenyegető gyújtogatóktól, hogy igyekszik kedvesnek lenni hozzájuk, még házába is befogadja őket, remélve, hogy majd az általános tűzvészben ő megmenekülhet. A komor cselekmény szinte bohózatos feldolgozása ókori és középkori színpadi lehetőségeket nyújt a szerepekhez. A cselekményt a „Tűzoltók kórusa” kíséri.[4] 1958-ban Büchner-díjjal tüntették ki.

E két színjátékkal lett világhírű. Mivel az irodalmi világban elvárták a folytatást, egyre jelentékenyebb, izgalmasabb, mindig jelképes színpadi műveket alkotott. Ezek közül a legjelentősebb az Andorra című, ami szintén egy moralitás-játék. Alakjai, színhelyei elvonatkoztatottak, főszereplői a „Férfi” és a „Nő”, a többi szerep testet öltött fogalom. Témája a fajgyűlölet irtóztató és mindenkire káros embertelensége. Az évszázad egyik legkitűnőbb humanista színpadi műve.[3]

Regényei[forrásszöveg szerkesztése]

Max Frisch, Stiller (1954) könyvborító

Már a világ egész irodalmi élete tudomásul vette, hogy Frisch a kor nagyon jelentékeny drámaírója, amikor egymás után több regénnyel jelezte, hogy a szépprózának is mestere. Ezekben, főleg a már korán például az 1954-ben írt Stillerben, de a későbbiekben is az egzisztencialista filozófia fő problémája, a személyiség kettős arculata a központi témája. Bár ezek elvont, filozófiai témák, de mivel a cselekményük konkrét olvasmányként érdekesek, igazi olvasmányos történetek.

Max Frisch egyszerre volt kitűnő író és jelentékeny építész. 1945-től híres, majd később világhírű, akinek népszerűsége, elismertsége 1991. április 4-én bekövetkezett haláláig töretlen maradt.

Drámái[forrásszöveg szerkesztése]

  • Utazás Pekingbe (Bin oder Die Reise nach Peking)
  • Amikor a háború végetért (Als der Krieg zu Ende war)
  • És a holtak újra énekelnek (Nun singen sie wieder)
  • Biedermann és a gyújtogatók (Biedermann und die Brandstifter)
  • Ha egyszer Hotz úr dühbe gurul (Die große Wut des Philipp Hotz)
  • Biográfia. Egy játék (Biografie. Ein Spiel)
  • Andorra

Források[forrásszöveg szerkesztése]

  1. Max Frisch (angol nyelven). kirjasto.sci.fi. (Hozzáférés: 2011. május 15.)
  2. Max Frisch (német nyelven). suhrkamp.de. (Hozzáférés: 2011. május 15.)
  3. ^ a b c Hegedüs Géza: Világirodalmi arcképcsarnok. MAX FRISCH (1911-1991). Magyar Elektronikus Könyvtár. (Hozzáférés: 2011. május 15.)
  4. Max Frisch. literatura.hu. (Hozzáférés: 2011. május 15.)

További információk[forrásszöveg szerkesztése]