Paródia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A paródia görög eredetű szó: paródeo. Eredeti jelentése egy-egy dal gúnyos, torzított előadása volt.

A többszólamúság (polifónia) kialakulásának elején, a XVI. században terjedtek el a világi dallamra írt misekompozíciók. Ezekben az eredeti dallamra már nem lehetett ráismerni a kontrapunktikus kidolgozás miatt, de a misét az eredeti énekről nevezték el. Ezeket a műveket nevezték paródiáknak. A tridenti zsinat foglalkozott egyházzenei kérdésekkel is; ezután a paródiákat visszaszorították.

Mai értelmében egy többnyire közismert mű, műfaj, zenemű, előadó komikus hatású utánzása, ironizálása szórakoztató céllal. Lehet parodizálni jelenségeket, eseményeket is, továbbá a szerző akár önmagát is parodizálhatja.

A paródia alkotója az eredeti formai karakterjegyeit elemzi, felismeri és utánozza, de annak tartalmát komolytalanná teszi, rámutatva ezzel jellegzetességeire.

Paródiák már az ókorban is születtek. A Békaegérharc – melyet Csokonai Vitéz Mihály is átültetett magyarra – az időszámítás előtti 5-6. században születhetett, és a homéroszi eposzokat gúnyolja ki a héroszok helyett jelentéktelen figurákról szőve egy „nagyszabású” háborúról szóló nevetséges történetet. Csokonai Dorottyája, Petőfitől A Helység kalapácsa is műfaji paródia.

Nálunk talán a legismertebb paródia-kötet Karinthy Frigyes Így írtok ti c. műve, (1912), amelyben a kortárs irodalomból mindenki, aki számít, helyet kapott. A kötet ezen túl műfaji paródiákat is tartalmaz.

Forrás[szerkesztés]

  • Fazekas enciklopédia
  • Werner Alajos: Az éneklő egyház. Szombathely: (kiadó nélkül). 1937. 84–85. o.  

Külső hivatkozások[szerkesztés]