Mandopop

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Mandopop
Stíluseredet C-pop
Kulturális eredet  Kína
Népszerűség Ázsia
Társműfajok
kantopop
Átírási segédlet
mandopop
Kínai átírás
Hagyományos kínai 華語流行音樂
Egyszerűsített kínai 华语流行音乐
Mandarin pinjin Huá Yǔ Liú Xíng Yīn Yuè (Hua ju liu hszing jin jüe)
Wade–Giles Hua Yü Liu Hsing Yin Yueh
Az Atya nevében
Jay Chou egyik jellegzetes stílusú dala, a Ji fu csö ming, a Je Huj-mej albumról
Nem tudod lejátszani a fájlt?

A mandopop a mandarin nyelvű popzene megnevezésére szolgál, és a kínai popzene (C-pop) egyik alfaja, a hallgatóság nagy részét Kína, Malajzia, Szingapúr, Tajvan, Japán és a tengeren túli mandarin anyanyelvű közösségek lakói teszik ki.

Tajvan a mandopop vezető országa[1] és központja.[2] Az 1980-as évek mandopop-királynője, Teresa Teng tajvani származású volt, ahogy a mandopop „császárának” tartott,[3][4][5] a világ harmadik legtöbbet letöltött előadója,[6] Jay Chou is tajvani, akárcsak Jolin Tsai.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kínai nyelvű populáris zene megjelenéséhez egy technikai újítás, a gramofon megjelenése kellett, melyet egy Labansat nevű francia férfi mutatott be először Kínában, Sanghajban.[7] A Baak Doi (百代, Paj Taj) volt az első könnyűzenei kínai kiadó.

1920-as évek: a sitajcsü születése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1920-as években a mandarin nyelvű popdalok elnevezése sitajcsü volt (時代曲, a jelen dala). Ezeket a dalokat tartják a modern kínai popdalok prototípusának.[8] A mandopop központja és legfontosabb városa Sanghaj volt. A kínai populáris zene atyjának Li Csin-hujt tartják.[9] Li egy amerikai jazzzenésszel, Buck Claytonnal is dolgozott.

1930–40-es évek: A hét nagy énekes korszaka[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1930-as és '40-es éveket hét énekes dominálta, ezért a korszakot A Hét Nagy Énekes Korszakának (七大歌星, csi ta kohszing) nevezik. A művészek stílusához foghatót korábban nem tapasztaltak még a kínai zenében. A gyorsan fejlődő filmipar azonnal kihasználta a helyzetet és felkérte őket filmzenék énekléséhez, valamint színészi szerepeket is kaptak. A korszak jellegzetessége, hogy népszerűek lettek az énekesnők. A legkiemelkedőbbnek Csou Hszüant tartják.[9] A korszaknak akkor szakadt vége, amikor a japánok a második kínai–japán háború során megszállták Sanghajt.

1950-es évek: Az elszakadás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1949-ben a kommunista párt létrehozta a Kínai Népköztársaságot, s a kormány hamarosan pornográfiának minősítette a populáris zenét.[10] A köztársaság elkezdte elnyomni a populáris zenét a kommunista forradalmi dalok népszerűsítése érdekében.

Amikor Tajvanon megalakult a Kínai Köztársaság, a tajvani főváros, Tajpej vette át a mandopop fővárosának szerepét Sanghajtól. A tajvani fiatalok kedvelték a külföldi zenét, részben mert a 19. század végétől a második világháborúig Tajvant kormányzó japánok maguk is szívesen hallgatták a nyugati melódiákat. A popdalok nyelve elengedhetetlenül a mandarin lett, mivel az új kormány, a Kuomintang betiltotta a japán nyelv használatát, sőt még a tajvani nyelv használatát is.[11]

Az 1960-as évek politikai feszültségében számos popdalt betiltottak Tajvanon.[12]

1970-es, 1980-as évek: Újjáéledés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mandopop akkor lett ismét népszerű Kínában, amikor Teng Hsziao-ping reformjainak köszönhetően az ország elkezdett megnyílni a világ előtt.

1979-ben Szingapúrban elindult a Beszéljünk mandarinul-kampány, mely a különféle kínai dialektusok helyett az egységes mandarin használatára buzdította az embereket. A mandopop dalok így lassanként átvették a hokkien és kantoni popdalok helyét a rádiókban és a televízióban.[13].

Teresa Teng (邓丽君, Teng Li-csün) a mandopopot állandó műfajjá tette Kínában. Még a legszigorúbb cenzúra idején is ő uralta a piacot.[14] A dalait a kormányzat burzsoá zenének minősítette.[15]

A korszak másik népszerű énekese Lo Ta-ju volt, akinek az amerikai We Are the World-mintájára született dalai soha nem látott népszerűségre tettek szert.[16][17]

Jay Chou a 2000-es évek eleje óta ül a mandopop trónján

1990-es évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Faye Wong (王菲) volt az első kínai énekesnő, aki felléphetett Japánban, emiatt Ázsia Dívájának is hívták.[18][19]

Ebben az időszakban kezdett el dominálni a mandopopban a „mennyek négy királya” becenévvel illetett hongkongi Aaron Kwok, Leon Lai, Andy Lau és Jacky Cheung. A tajvani énekesek közül Stella Chang, Sky Wu, Wakin Chau és Jeff Chang voltak a legnépszerűbbek.

2000-es évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 2000-es években megkezdődött a tajvani popikonok korszaka. A növekvő kínai filmgyártás is ki volt éhezve a mandopop iránt. Jay Chou tette népszerűvé a rhythm and blues és a rap műfaját, s az énekes-dalszerző már több mint 10 éve dominálja a mandopopot nem csak Tajvanon, de egész Ázsiában, nem csak saját előadásával, de számos más előadónak írt dalával is. Igen népszerű még Stefanie Sun, David Tao, Jolin Tsai és Leehom Wang. A tajvani fiú- és lányegyüttesek (S.H.E, Fahrenheit) is elkezdtek betörni a kínai piacra. A Kínai Népköztársaság népszerű zenei tehetségkutató versenyei is hozzájárultak a mandopop dominanciájához. Az utóbbi években a kantopop énekesek is egyre gyakrabban énekelnek mandarin nyelven, hogy növeljék a rajongóik számát.

A 2000-es években megnőtt az indie rock népszerűsége is Tajvanon, színesítve a mandopop palettáját.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Mandopop című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  1. Taiwan’s secret weapon. Taipei Times, 2010. január 24. (Hozzáférés: 2010. szeptember 8.)
  2. Keane, Michael. Donald, Stephanie. Hong, Yin. [2002] (2002). Media in China: Consumption, Content and Crisis. Routledge Publishing. ISBN 0700716149
  3. Global Buzz: Meet the Pop Artist Whose Music Is Everywhere in Asia. Wall Street Journal, 2008. március 18. (Hozzáférés: 2010. szeptember 3.)
  4. The emperor wears no underwear. May Daily, 2010. július 27. (Hozzáférés: 2010. szeptember 3.)
  5. di Genova, Trista: We pop the question to Taiwan's 'young heavenly king'. The Wild East. (Hozzáférés: 2010. szeptember 3.)
  6. Jay Chou's songs world's 3rd most downloaded. Radio Taiwan International, 2010. augusztus 27. (Hozzáférés: 2010. szeptember 5.)
  7. Jones. Andrew F. [2001] (2001). Yellow Music - CL: Media Culture and Colonial Modernity in the Chinese Jazz Age. Duke University Press. ISBN 0822326949
  8. Shoesmith, Brian. Rossiter, Ned. [2004] (2004). Refashioning Pop Music in Asia: Cosmopolitan flows, political tempos and aesthetic Industries. Routeledge Publishing. ISBN 0700714014
  9. ^ a b Kakisensi web. "Kakiseni article." An introduction to shidaiqu. Retrieved on 2007-04-26.
  10. Broughton, Simon. Ellingham, Mark. Trillo, Richard. [2000] (2000) World Music: The Rough Guide. Rough Guides Publishing Company. ISBN 1858286360
  11. Taiwanese Pop Songs History. "Taiwanese Pop Songs History." Article. Retrieved on 2007-05-02.
  12. Open.com.hk. "Open.com.hk." 戒嚴統治的前後景觀. Retrieved on 2010-01-02.
  13. Welch, Anthony R. Freebody, Peter. Knowledge, Culture and Power. Routledge Publishing. ISBN 1850008337
  14. Reed, Barbara Edith. Davison, Gary Marvin. [1998] (1998). Culture and Customs of Taiwan. Greenwood Press. ISBN 0313302987
  15. China.org.cn. "China.org.cn." Chinese pop music since the 1980s p2. Retrieved on 2009-01-05.
  16. Lotayu.org. "Lotayu.org." 歷史報道 : 《明天會更好》幕後. Retrieved on 2009-01-06.
  17. China.org.cn. "China.org.cn." Chinese pop music since the 1980s p3. Retrieved on 2009-01-05.
  18. Faye Wong is All Woman Taipei Times, 26 Nov 2004. Retrieved 4 Dec 2006.
  19. "Dai Si Cong: Faye's Success Continues to be Unparallelled" (kínaiul), Xinhua News, 12 June 2006. Retrieved 28 Mar 2007.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]