Mandopop
| Mandopop | |
| Stíluseredet | C-pop |
| Kulturális eredet |  Kína |
| Népszerűség | Ázsia |
| Társműfajok | |
| kantopop | |
| Átírási segédlet | |
| mandopop | |
| Kínai átírás | |
| Hagyományos kínai | 華語流行音樂 |
| Egyszerűsített kínai | 华语流行音乐 |
| Mandarin pinjin | Huá Yǔ Liú Xíng Yīn Yuè (Hua ju liu hszing jin jüe) |
| Wade–Giles | Hua Yü Liu Hsing Yin Yueh |
A mandopop a mandarin nyelvű popzene megnevezésére szolgál, és a kínai popzene (C-pop) egyik alfaja, a hallgatóság nagy részét Kína, Malajzia, Szingapúr, Tajvan, Japán és a tengeren túli mandarin anyanyelvű közösségek lakói teszik ki.
Tajvan a mandopop vezető országa[1] és központja.[2] Az 1980-as évek mandopop-királynője, Teresa Teng tajvani származású volt, ahogy a mandopop „császárának” tartott,[3][4][5] a világ harmadik legtöbbet letöltött előadója,[6] Jay Chou is tajvani, akárcsak Jolin Tsai.
Története[szerkesztés]
A kínai nyelvű populáris zene megjelenéséhez egy technikai újítás, a gramofon megjelenése kellett, melyet egy Labansat nevű francia férfi mutatott be először Kínában, Sanghajban.[7] A Baak Doi (百代, Paj Taj ()) volt az első könnyűzenei kínai kiadó.
1920-as évek: a sitajcsü () születése[szerkesztés]
Az 1920-as években a mandarin nyelvű popdalok elnevezése sitajcsü () volt (時代曲, a jelen dala). Ezeket a dalokat tartják a modern kínai popdalok prototípusának.[8] A mandopop központja és legfontosabb városa Sanghaj volt. A kínai populáris zene atyjának Li Csin-hujt () tartják.[9] Li egy amerikai jazz-zenésszel, Buck Claytonnal is dolgozott.
1930–40-es évek: A hét nagy énekes korszaka[szerkesztés]
Az 1930-as és '40-es éveket hét énekes dominálta, ezért a korszakot A Hét Nagy Énekes Korszakának (七大歌星, csi ta kohszing ()) nevezik. A művészek stílusához foghatót korábban nem tapasztaltak még a kínai zenében. A gyorsan fejlődő filmipar azonnal kihasználta a helyzetet és felkérte őket filmzenék énekléséhez, valamint színészi szerepeket is kaptak. A korszak jellegzetessége, hogy népszerűek lettek az énekesnők. A legkiemelkedőbbnek Csou Hszüan ()t tartják.[9] A korszaknak akkor szakadt vége, amikor a japánok a második kínai–japán háború során megszállták Sanghajt.
1950-es évek: Az elszakadás[szerkesztés]
1949-ben a kommunista párt létrehozta a Kínai Népköztársaságot, s a kormány hamarosan pornográfiának minősítette a populáris zenét.[10] A köztársaság elkezdte elnyomni a populáris zenét a kommunista forradalmi dalok népszerűsítése érdekében.
Amikor Tajvanon megalakult a Kínai Köztársaság, a tajvani főváros, Tajpej vette át a mandopop fővárosának szerepét Sanghajtól. A tajvani fiatalok kedvelték a külföldi zenét, részben mert a 19. század végétől a második világháborúig Tajvant kormányzó japánok maguk is szívesen hallgatták a nyugati melódiákat. A popdalok nyelve elengedhetetlenül a mandarin lett, mivel az új kormány, a Kuomintang betiltotta a japán nyelv használatát, sőt még a tajvani nyelv használatát is.[11]
Az 1960-as évek politikai feszültségében számos popdalt betiltottak Tajvanon.[12]
1970-es, 1980-as évek: Újjáéledés[szerkesztés]
A mandopop akkor lett ismét népszerű Kínában, amikor Teng Hsziao-ping reformjainak köszönhetően az ország elkezdett megnyílni a világ előtt.
1979-ben Szingapúrban elindult a Beszéljünk mandarinul-kampány, mely a különféle kínai dialektusok helyett az egységes mandarin használatára buzdította az embereket. A mandopop dalok így lassanként átvették a hokkien és kantoni popdalok helyét a rádiókban és a televízióban.[13]
Teresa Teng (邓丽君, Teng Li-csün ()) a mandopopot állandó műfajjá tette Kínában. Még a legszigorúbb cenzúra idején is ő uralta a piacot.[14] A dalait a kormányzat burzsoá zenének minősítette.[15]
A korszak másik népszerű énekese Lo Ta-ju () volt, akinek az amerikai We Are the World-mintájára született dalai soha nem látott népszerűségre tettek szert.[16][17]
1990-es évek[szerkesztés]
Faye Wong (王菲) volt az első kínai énekesnő, aki felléphetett Japánban, emiatt Ázsia Dívájának is hívták.[18][19]
Ebben az időszakban kezdett el dominálni a mandopopban a „mennyek négy királya” becenévvel illetett hongkongi Aaron Kwok, Leon Lai, Andy Lau és Jacky Cheung. A tajvani énekesek közül Stella Chang, Sky Wu, Wakin Chau és Jeff Chang voltak a legnépszerűbbek.
2000-es évek[szerkesztés]
A 2000-es években megkezdődött a tajvani popikonok korszaka. A növekvő kínai filmgyártás is ki volt éhezve a mandopop iránt. Jay Chou tette népszerűvé a rhythm and blues és a rap műfaját, s az énekes-dalszerző már több mint 10 éve dominálja a mandopopot nem csak Tajvanon, de egész Ázsiában, nem csak saját előadásával, de számos más előadónak írt dalával is. Igen népszerű még Stefanie Sun, David Tao, Jolin Tsai és Leehom Wang. A tajvani fiú- és lányegyüttesek (S.H.E, Fahrenheit) is elkezdtek betörni a kínai piacra. A Kínai Népköztársaság népszerű zenei tehetségkutató versenyei is hozzájárultak a mandopop dominanciájához. Az utóbbi években a kantopop énekesek is egyre gyakrabban énekelnek mandarin nyelven, hogy növeljék a rajongóik számát.
A 2000-es években megnőtt az indie rock népszerűsége is Tajvanon, színesítve a mandopop palettáját.
Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Taiwan’s secret weapon. Taipei Times, 2010. január 24. (Hozzáférés: 2010. szeptember 8.)
- ↑ Keane, Michael. Donald, Stephanie. Hong, Yin. [2002] (2002). Media in China: Consumption, Content and Crisis. Routledge Publishing. ISBN 0700716149
- ↑ Global Buzz: Meet the Pop Artist Whose Music Is Everywhere in Asia. Wall Street Journal, 2008. március 18. [2015. szeptember 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. szeptember 3.)
- ↑ The emperor wears no underwear. May Daily, 2010. július 27. (Hozzáférés: 2010. szeptember 3.)
- ↑ di Genova, Trista: We pop the question to Taiwan's 'young heavenly king'. The Wild East. [2010. október 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. szeptember 3.)
- ↑ Jay Chou's songs world's 3rd most downloaded. Radio Taiwan International, 2010. augusztus 27. (Hozzáférés: 2010. szeptember 5.)[halott link]
- ↑ Jones. Andrew F. [2001] (2001). Yellow Music - CL: Media Culture and Colonial Modernity in the Chinese Jazz Age. Duke University Press. ISBN 0822326949
- ↑ Shoesmith, Brian. Rossiter, Ned. [2004] (2004). Refashioning Pop Music in Asia: Cosmopolitan flows, political tempos and aesthetic Industries. Routeledge Publishing. ISBN 0700714014
- ↑ a b Kakisensi web. "Kakiseni article Archiválva 2007. június 10-i dátummal a Wayback Machine-ben." An introduction to shidaiqu. Hozzáférés ideje: 2007-04-26.
- ↑ Broughton, Simon. Ellingham, Mark. Trillo, Richard. [2000] (2000) World Music: The Rough Guide. Rough Guides Publishing Company. ISBN 1858286360
- ↑ Taiwanese Pop Songs History. "Taiwanese Pop Songs History." Article. Hozzáférés ideje: 2007-05-02.
- ↑ Open.com.hk. "Open.com.hk Archiválva 2010. november 27-i dátummal a Wayback Machine-ben." 戒嚴統治的前後景觀. Hozzáférés ideje: 2010-01-02.
- ↑ Welch, Anthony R. Freebody, Peter. Knowledge, Culture and Power. Routledge Publishing. ISBN 1850008337
- ↑ Reed, Barbara Edith. Davison, Gary Marvin. [1998] (1998). Culture and Customs of Taiwan. Greenwood Press. ISBN 0313302987
- ↑ China.org.cn. "China.org.cn." Chinese pop music since the 1980s p2. Hozzáférés ideje: 2009-01-05.
- ↑ Lotayu.org. "Lotayu.org Archiválva 2009. február 24-i dátummal a Wayback Machine-ben." 歷史報道 : 《明天會更好》幕後. Hozzáférés ideje: 2009-01-06.
- ↑ China.org.cn. "China.org.cn." Chinese pop music since the 1980s p3. Hozzáférés ideje: 2009-01-05.
- ↑ Faye Wong is All Woman. Taipei Times, 2024. november 26. (Hozzáférés: 2019. december 14.)
- ↑ "香港音乐教父"戴思聪谈弟子:王菲还会红下去 (kínai nyelven). Xinhua News, 2024. június 12. [2008. december 7-i dátummal az eredetiből archiválva].
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Mandopop című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.