Gramofon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A gramofon Emile Berlinertől eredő készülék, mely a fonográftól eltérően nem hengerre, hanem lapos korongra, hanglemezre készített hangfelvétel visszaadását tette lehetővé. Ez a módszer az inkább diktafonként használt fonográffal és az iparszerűleg gyakorlatilag sokszorpsíthatatlan fonográfhengerrel szemben lehetővé tette a hanglemezek tömeggyártását, így a zene immár mindenkié lett, egy új kultúrális forradalom indult el ezáltal. A gramofon működési alapelvét tekintve megegyezik a későbbi idők lemezjátszóival, azok egyszerűbb ősének tekinthető. Mind a készülék, mins a rögzítési módszer hosszú fejlődésen és minőségi javuláson ment át az évtizedek alatt.

Emil Berliner és az ősgramofonja
Tölcséres Victor V gramofon 1907 körülről
Hordozható gramofon at 1930-as évekből
Egy gramofon hangszedője. Látható a tű, a nagyméretű hangképző membrán és az elvezető tölcsér kezdete.

Működése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gramofonlemezen a hangot ún. Berliner féle oldalírással rögzítik, azaz a barázda mélysége állandó, a tű a hangrezgések ütemében oldalirányban rezeg.

A korai időszakban teljesen mechanikus módon történt a hangrögzítés. Egy igen nagy méretű tölcsér fogta fel az énekesek és hangszerek hangját. A tölcsér egy membránhoz vezetett, ami közvetlenül mozgatta meg az írófej tűjét. A rögzítés viaszlemezre történt, körülbelül telefonhang minőségben. A viaszlemezről galvanizálás útján előbb negatív, majd arról pozitíz lemezeket készítettek, a kész hanglemezt ezekkel préselték forró sellakba. Eleinte a lemezek egyik oldalán volt csak információ, később áttértek a kétoldalas lemezre. A lemezek mérete és sebessége is változott az idők folyamán, a végső szabvány a 78-as fordulat, a játékidő oldalanként 5-6 perc lett.

A későbbiekben a gyártási folyamatnál bevezették az elektromosságot. Ettől fogva hatalmas tölcsér helyett mikrofont, elektromos jelerősítést, hangkeverést is tudtak végezni. A lemez vágását is elektromágneses elven működő vágófej végezte ezután, a hangminőség egyre jobb lett, de a rendszer lényegéből adódóan nem érte el a későbbi mikrobarázdás lemezek hangminőségét.

A lejátszásra alkalmas gépek is folyamatos fejlődésen mentek át. A klasszikus készülékek teljesen mechanikus elven működtek. Két fő fajtájuk létezett, a nagy méretű tölcséres, és a hordozható, melyben a tölcsér a doboz belsejében volt elrejtve. Mivel semmi elektronikus jelerősítés nem létezett, a megfelelő hangerő létrehozásához nagy barázdaszélesség volt szükséges. A széles barázdában a zene zezgéseit követő acéltű egy membránhoz kapcsolódott, az azon keletkezett hangot erősítette fel a nyílt, vagy dobozban elhelyezett tölcsér. A lemez forgatását kézzel felhúzott rugós motor biztosította.

Az 1930-as évektől kezdődően kezdtek elterjedni az elektromos motorral működő, a barázda rezgését nem közvetlenül hanggá, hanem elektromos jellé alakító gramofonok vagy saját erősítővel és hangszóróval, vagy gyakrabban rádiók, zeneszekrények részeként.

Az 1950-es évektől az elektronika gyors ütemű fejlődésnek indult, nem volt már szükség arra, hogy a hanglemez barázdája biztosítsa a szükséges hangerőt. Megjelentek a vinil alapanyagú, alacsony zajú, nehezen törő mikrobarázdás hanglemezek, a teljesen elektronikus módon működő lemezjátszók, megérkezett a viaszlemez helyett lényegesen jobb hangminőséget nyújtó új, mágnesszalagos stúdiótechnika, mindezekkel a hangminőség teljesen új értelmet nyert, a hagyományos gramofonlemez idejétmúlttá vált. A legutolsó ilyen lemezek az 1960-as évek elején jelentek meg, majd végleg átadták helyüket az azonos játékidejű, de lényegesen kisebb SP és a lényegesen hosszabb játékidejű LP lemezeknek. A gramofonlemezek lejátszására is alkalmas utolsó készülékek már a mikrobarázdás lemezek korában készültek, ezeken volt külön beállítható 78-as fordulat, valamint elfordítható tű normál- és mikrobarázdás lemezek számára.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bokor József (szerk.). Grammofon, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET. ISBN 963 85923 2 X (1893–1897, 1998.). Hozzáférés ideje: 2011. október 14. 


Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Gramofon témájú médiaállományokat.