Gramofon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tölcséres Victor V gramofon 1907 körülről
Emil Berliner és az ősgramofonja
Egy gramofon hangszedője

A gramofon Emile Berlinertől eredő készülék, mely a fonográftól eltérően nem hengerre, hanem hanglemezre készített hangfelvétel visszaadását teszi lehetővé.

Működése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ezen készüléknél a hallócső által felfogott hangrezgések vízszintesen forgó műanyag korongon vannak rögzítve hullámvonalak alakjában. Az eredeti fémkorongba savval bemaratták a hullámrajzot, ami a rögzített hangoknak megfelelő kitéréseket végzett, majd az eredeti fémlemezt vékony réteggel bevonva galvanoplasztikai úton tetszőleges számú másolatot készítettek.

A hullámrajzokat fotomechanikai úton nagyítani lehetett, ezáltal az eredeti korongnak megfelelő hang erősíthető volt. A hangok visszaadására kész lemezeket használtak, melyeket a gramofon forgó korongjára helyeztek. A hullámrajzot tartalmazó lemez mélyedéseibe finom acéltű hegye ért és amikor a korong forgott, az acéltű a beszédnek, éneknek vagy zenének megfelelő rezgésekbe kezdett. Jó gramofon-készülék a lemezen rögzített hangokat akár több száz ember számára is hallhatóvá tette, ha azok zárt helyen, szobában voltak. A gramofon mechanikusan egyszerűbb kivitelű, mint a fonográf. A lemez forgatását a készülék mechanikusan végezte, rugó által, amit használat előtt egy karral fel kellett húzni.

A gramofonlemezen a hangot ún. (Berliner féle) oldalírással rögzítik, azaz a barázda mélysége állandó, a tű a hangrezgések ütemében oldalirányban rezeg.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bokor József (szerk.). Grammofon, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET Kft. ISBN 963 85923 2 X (1998). Hozzáférés ideje: 2011. október 14. 


Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Gramofon témájú médiaállományokat.