Ugrás a tartalomhoz

Magyar vívóbajnokság

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Magyar vívóbajnokság
Adatok
SportágVívás
OrszágMagyarország Magyarország
Alapítva1900
Eddigi események száma118

HonlapMagyar Vívó Szövetség

A magyar vívóbajnokság egy évente megrendezésre kerülő sportesemény a hazai vívók számára, melynek győztesei a magyar bajnoki címet nyerik el. A bajnokságot a Magyar Vívó Szövetség írja ki és rendezi meg. Jelenlegi versenyszámok: tőrvívás, párbajtőrvívás és kardvívás, ezeket férfiak és nők részére is megrendezik, tehát évente hat bajnoki címet osztanak ki.

Története

[szerkesztés]

Az első magyar bajnokságot 1900-ban rendezték, ekkor még csak férfi tőrvívó és kardvívó verseny volt. Női tőrvívásban 1928, férfi párbajtőrvívásban 1930, női párbajtőrvívásban 1987, női kardvívásban 1998 óta avatnak bajnokot. 1915 és 1919 között, valamint 1945-ben és 2023-ban nem rendeztek bajnokságot. 1900-tól 1913-ig a Magyar Atlétikai Szövetség írta ki a bajnokságokat, 1914-től pedig az akkor megalakult Magyar Vívó Szövetség.

Vidéken eddig csupán három alkalommal rendeztek bajnokságot. 1944-ben Nagyváradon rendezték a férfi kardvívó bajnokságot, valamint 2006-ban és 2007-ben Gödöllő volt a házigazda, ekkor minden fegyvernem versenyét itt rendezték. Az összes többi bajnokság mind Budapesten volt. Eleinte azonos időben és helyszínen rendezték a különböző fegyvernemek bajnokságát (leggyakoribb helyszín a Vigadó, a Nemzeti Lovarda és a MAC margitszigeti vívóterme volt), majd az 1920-as évektől már különböző időben és helyszínen (leggyakoribb helyszín a Műegyetem, a Nemzeti Tornacsarnok, a BBTE tornacsarnoka, a HTVK vívóterme, később a Dózsa és a Vasas vívóterme volt). Az 1950-es évektől ismét általában azonos helyszínen, azonos időben (egymást követő napokon vagy hétvégéken) rendezték a bajnokságokat (leggyakoribb helyszín a Nemzeti Sportcsarnok és a Játékcsarnok volt). Az utóbbi években minden fegyvernem részére a bajnokságokat az év végén, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezik, és ekkor tartják a csapatbajnokságokat is.

A vidéki versenyzők nem játszottak jelentős szerepet a bajnokságokban. Bajnoki címet csak férfi párbajtőrben (7-szer, először 1930-ban, utoljára 2016-ban), női párbajtőrben (8-szor, először 1990-ben, utoljára 2024-ben), férfi kardban (2-szer, 2024-ben) és női kardban (6-szor, először 2009-ben, utoljára 2024-ben) nyertek.

Legeredményesebb versenyzők és csapatok

[szerkesztés]

A legtöbb bajnoki címet a férfiaknál dr. Tóth Péter és Gerevich Aladár nyerte, összesen 10-10-et (előbbi 8-szor tőrben és 2-szer kardban, utóbbi 6-szor tőrben és 4-szer kardban), utánuk Békessy Béla, Berczelly Tibor és Szilágyi Áron következik 8-8 bajnoksággal (előbbi 2-szer tőrben és 6-szor kardban, utóbbi kettő mindet kardban). A nőknél Gerevichné Bogáthy Erna nyerte a legtöbbet, összesen 12-t (mindet tőrben), utána Mohamed Aida következik 11 elsőséggel (mindet tőrben), harmadik pedig Mincza-Nébald Ildikó 8-cal (4-szer tőrben és 4-szer párbajtőrben). Férfi tőrben dr. Tóth Péter (8-szor), férfi párbajtőrben Boczkó Gábor (6-szor), férfi kardban Berczelly Tibor és Szilágyi Áron (8-8-szor), női tőrben Gerevichné Bogáthy Erna (12-szer), női párbajtőrben Szász Emese (7-szer), női kardban Nagy Orsolya (6-szor) nyert legtöbbször.

A klubok közül a Vasas SC nyerte a legtöbb bajnoki címet, összesen 63-at (13 férfi tőr, 3 női tőr, 8 férfi párbajtőr, 3 női párbajtőr, 33 férfi kard, 3 női kard), utána a Bp. Honvéd következik 60 bajnoksággal (5 férfi tőr, 16 női tőr, 15 férfi párbajtőr, 11 női párbajtőr, 12 férfi kard, 1 női kard), harmadik pedig az MTK (jogelődeivel együtt) 59-cel (8 férfi tőr, 22 női tőr, 13 férfi párbajtőr, 11 női párbajtőr, 2 férfi kard, 3 női kard). Férfi tőrben a MAC (28-szor), férfi párbajtőrben a Bp. Honvéd (15-ször), férfi kardban a Vasas SC (33-szor), női tőrben az MTK (22-szer), női párbajtőrben az MTK és a Bp. Honvéd (11-11-szer), női kardban az Újpesti TE (6-szor) nyert legtöbbször.

Lebonyolítás

[szerkesztés]

A bajnokságot két nap alatt bonyolítják le (a harmadik napon a csapatversenyeket rendezik). Az első nap a selejtezőket rendezik meg (csoportkör, majd direkt kieséses tábla a legjobb 32-ig), a második nap a legjobb 32-től vívnak a döntőig egyenes kieséses rendszerben.

Bajnokok

[szerkesztés]
Év Férfiak Nők
1900 Mészáros Ervin (MAC)
1901 Akay Alajos (Wesselényi VC)
1902 Mészáros Ervin (MAC)
1903 Mészáros Ervin (MAC)
1904 Mészáros Ervin (MAC)
1905 Békessy Béla (MAC)
1906 Békessy Béla (MAC)
1907 dr. Tóth Péter (MAC)
1908 dr. Tóth Péter (MAC)
1909 dr. Tóth Péter (MAC)
1910 dr. Földes Dezső (Fővárosi VC)
1911 dr. Tóth Péter (MAC)
1912 dr. Pajzs Pál (MAC)
1913 dr. Tóth Péter (MAC)
1914 dr. Tóth Péter (MAC)
1915
1916
1917
1918
1919
1920 dr. Tóth Péter (MAC)
1921 dr. Tóth Péter (MAC)
1922 Schenker Zoltán (MOVE BSE)
1923 dr. Lichteneckert István (MAC)
1924 Schenker Zoltán (Wesselényi VC)
1925 vitéz Terstyánszky Ödön (MAC)
1926 vitéz Terstyánszky Ödön (MAC)
1927 Rády József (MAC)
1928 vitéz Terstyánszky Ödön (MAC) Dany Margit (Tiszti VC)
1929 Piller György (MAC) Bogen Erna (Tiszti VC)
1930 Piller György (MAC) Bogen Erna (Tiszti VC)
1931 Piller György (MAC) Bogen Erna (BEAC)
1932 Hatz Ottó (Honvéd Tiszti VC) Bogen Erna (BEAC)
1933 Hátszegi Ottó (Honvéd Tiszti VK) Bogáthy Erna (BEAC)
1934 Hátszegi Ottó (Honvéd Tiszti VK) Bogáthy Erna (BEAC)
1935 Gerevich Aladár (MAC) Bogáthy Erna (BEAC)
1936 dr. Bay Béla (BEAC) Elek Ilona (Detektív AC)
1937 Hátszegi József (Honvéd Tiszti VK) Elek Margit (Detektív AC)
1938 Gerevich Aladár (MAC) Bogáthy Erna (Honvéd Tiszti VK)
1939 Gerevich Aladár (MAC) Gerevichné Bogáthy Erna (Honvéd Tiszti VK)
1940 Gerevich Aladár (MAC) vitéz Majorné Horváth Katalin (Honvéd Tiszti VK)
1941 Bedő Zsolt (Honvéd Tiszti VK) Gerevichné Bogáthy Erna (Honvéd Tiszti VK)
1942 Dunay Pál (MAC) Gündisch Ingeborg (BEAC)
1943 Hátszegi József (Honvéd Tiszti VK) Gerevichné Bogáthy Erna (Honvéd Tiszti VK)
1944 Hátszegi József (Honvéd Tiszti VK) Gerevichné Bogáthy Erna (Honvéd Tiszti VK)
1945
1946 Dunay Pál (Barátság VE) Elek Ilona (Közalkalmazottak SE)
1947 dr. Bay Béla (BEAC) Elek Ilona (egyesületen kívüli)
1948 Gerevich Aladár (Csepeli MTK) Majorné Horváth Katalin (Újpesti TE)
1949 Gerevich Aladár (Csepeli MTK) Elek Ilona (MNDSZ Atalante SE)
1950 Sákovics József (Bp. Lokomotív) Elek Ilona (Bp. Lokomotív)
1951 Tilli Endre (Bp. Vasas) Nyári Magda (Bp. Petőfi)
1952 Tilli Endre (Bp. Vasas) Elek Ilona (Bp. Lokomotív)
1953 Tilli Endre (Bp. Vasas) Zsabka Magda (Bp. Petőfi)
1954 Tilli Endre (Bp. Vasas) Zsabka Magda (Bp. Petőfi)
1955 Fülöp Mihály (Vasas SE) Dömölky Lídia (Vasas SE)
1956 Somodi Lajos (Bp. Dózsa) Kovács Lajosné Nyári Magda (Bp. Törekvés)
1957 Fülöp Mihály (Elektromos SE) Juhász Katalin (OSC)
1958 Pacséry Kázmér (Elektromos SE) Rejtő Ildikó (Elektromos SE)
1959 Kamuti Jenő (BVSC) Sákovicsné Dömölky Lídia (Bp. Vörös Meteor)
1960 Kamuti Jenő (BVSC) Sákovicsné Dömölky Lídia (Bp. Vörös Meteor)
1961 Kamuti László (BVSC) Rejtő Ildikó (Újpesti Dózsa)
1962 Gyuricza József (Bp. Honvéd) Rejtő Ildikó (Újpesti Dózsa)
1963 Kamuti László (BVSC) Juhász Katalin (OSC)
1964 Gyarmati Béla (Újpesti Dózsa) Sákovicsné Dömölky Lídia (Bp. Vörös Meteor)
1965 Kamuti László (BVSC) Sákovicsné Dömölky Lídia (Bp. Vörös Meteor)
1966 dr. Kamuti Jenő (BVSC) Sákovicsné Dömölky Lídia (Bp. Vörös Meteor)
1967 dr. Kamuti Jenő (BVSC) Gulácsy Mária (Bp. Honvéd)
1968 dr. Kamuti Jenő (BVSC) Sákovicsné Dömölky Lídia (Bp. Vörös Meteor)
1969 Kamuti László (BVSC) Mendelényiné Ágoston Judit (BVSC)
1970 Füredi Gábor (Újpesti Dózsa) Újlakiné Rejtő Ildikó (Újpesti Dózsa)
1971 Szabó Sándor (Újpesti Dózsa) Tordasi Ildikó (VM Egyetértés)
1972 dr. Fenyvesi Csaba (BVSC) Ságiné Rejtő Ildikó (Újpesti Dózsa)
1973 Gyarmati Béla (Újpesti Dózsa) Maros Magda (BVSC)
1974 Czakkel István (VM Egyetértés) Bóbis Ildikó (BVSC)
1975 dr. Kamuti Jenő (BVSC) Tordasi Ildikó (MTK-VM)
1976 Marton István (Újpesti Dózsa) Tordasi Ildikó (MTK-VM)
1977 Héri László (Bp. Honvéd) Szolnoki Mária (Újpesti Dózsa)
1978 Kovács Gyula (Vasas SC) Maros Magda (BVSC)
1979 Rózsavári Nándor (Újpesti Dózsa) Stefanek Gertrúd (Újpesti Dózsa)
1980 Balla Zoltán (MTK-VM) Maros Magda (BVSC)
1981 Orosz Gyula (Bp. Honvéd) Győrffy Katalin (Vasas SC)
1982 Papp András (Újpesti Dózsa) Stefanek Gertrúd (Újpesti Dózsa)
1983 Somodi Lajos (Újpesti Dózsa) Stefanek Gertrúd (Újpesti Dózsa)
1984 Érsek Zsolt (Újpesti Dózsa) Győrffy Katalin (Vasas SC)
1985 Szekeres Pál (Újpesti Dózsa) Jánosi Zsuzsa (Bp. Honvéd)
1986 Szekeres Pál (Újpesti Dózsa) Stefanek Gertrúd (Újpesti Dózsa)
1987 Szelei István (Bp. Honvéd) Lantos Gabriella (MTK-VM)
1988 Érsek Zsolt (Újpesti Dózsa) Jánosi Zsuzsa (Bp. Honvéd)
1989 Érsek Zsolt (BVSC) Mincza Ildikó (MTK-VM)
1990 Érsek Zsolt (BVSC) Pusztai Ildikó (Újpesti Dózsa)
1991 Busa István (Csepel SC) Tóth Mónika (BVSC)
1992 Kiss Róbert (Vasas SC) Mincza Ildikó (MTK)
1993 Érsek Zsolt (BVSC) Mincza Ildikó (MTK)
1994 Németh Zsolt (Csepel SC) Mincza Ildikó (MTK)
1995 Kiss Róbert (Vasas SC) Mohamed Aida (MTK)
1996 Juhász Attila (Vasas SC) Lantos Gabriella (Bp. Honvéd)
1997 Juhász Attila (Vasas SC) Lantos Gabriella (Bp. Honvéd)
1998 Juhász Bence (MTK) Mohamed Aida (MTK)
1999 Juhász Attila (Vasas SC) Knapek Edina (Bp. Honvéd)
2000 Juhász Attila (Vasas SC) Mohamed Aida (MTK)
2001 Marsi Márk (MTK) Mohamed Aida (MTK)
2002 Marsi Márk (MTK) Mohamed Aida (MTK)
2003 Juhász Bence (MTK) Mohamed Aida (MTK)
2004 Marsi Márk (MTK) Mohamed Aida (MTK)
2005 Juhász Attila (Vasas SC) Varga Katalin (Bp. Honvéd)
2006 Bíró Péter (MTK) Mohamed Aida (MTK)
2007 Berjozkin Anton (Csata DSE) Knapek Edina (Bp. Honvéd)
2008 Szabados Gábor (Csata DSE) Varga Gabriella (Bp. Honvéd)
2009 Szabados Gábor (Csata DSE) Varga Gabriella (Bp. Honvéd)
2010 Bíró Péter (Újpesti TE) Varga Gabriella (Bp. Honvéd)
2011 Szabados Gábor (Bp. Honvéd) Mohamed Aida (Törekvés SE)
2012 Szabados Kristóf (Építők SC) Varga Gabriella (Bp. Honvéd)
2013 Szabados Gábor (Építők SC) Knapek Edina (Bp. Honvéd)
2014 Szabados Gábor (Építők SC) Mohamed Aida (Újpesti TE)
2015 Szabados Gábor (Építők SC) Kreiss Fanni (Újpesti TE)
2016 Szabados Kristóf (Építők SC) Mohamed Aida (Újpesti TE)
2017 Dósa Dániel (Törekvés SE) Pásztor Flóra (Törekvés SE)
2018 Dósa Dániel (Törekvés SE) Kreiss Fanni (Újpesti TE)
2019 Dósa Dániel (Törekvés SE) Kreiss Fanni (Újpesti TE)
2020 Dósa Dániel (Törekvés SE) Kondricz Kata (Bp. Honvéd)
2021 Szemes Gergő (Ferencvárosi TC) Kondricz Kata (Bp. Honvéd)
2022 Dósa Dániel (Törekvés SE) Kondricz Kata (Bp. Honvéd)
2023
2024 Szemes Gergő (Ferencvárosi TC) Pásztor Flóra (Törekvés SE)

Párbajtőr

[szerkesztés]
Év Férfiak Nők
1930 dr. Hajdu János (Szolnoki VC)
1931 dr. Rozgonyi György (Vénfiúk VC)
1932 Timár Gyula (Honvéd Tiszti VC)
1933 vitéz Somogyi Endre (Honvéd Tiszti VK)
1934 Dunay Pál (BBTE)
1935 Bay Béla (BEAC)
1936 Borovszky Jenő (Honvéd Tiszti VK)
1937 dr. Bay Béla (BEAC)
1938 dr. Gözsy Sándor (Honvéd Tiszti VK)
1939 Rerrich Béla (BEAC)
1940 Kevey János (Honvéd Tiszti VK)
1941 Hennyey Imre (Honvéd Tiszti VK)
1942 Mikla Béla (BBTE)
1943 dr. Gözsy Sándor (Honvéd Tiszti VK)
1944 Hennyey Imre (Honvéd Tiszti VK)
1945
1946 dr. Berzsenyi Barnabás (Közalkalmazottak SE)
1947 Hennyey Imre (Barátság VE)
1948 dr. Rerrich Béla (Hitelbank SE)
1949 Sákovics József (Csepeli MTK)
1950 Nagy Ambrus (Bp. MEFESZ)
1951 dr. Rerrich Béla (Bp. Lokomotív)
1952 dr. Berzsenyi Barnabás (Bp. Petőfi)
1953 dr. Rerrich Béla (Bp. Lokomotív)
1954 dr. Berzsenyi Barnabás (Bp. Vörös Meteor)
1955 dr. Berzsenyi Barnabás (Vörös Meteor SE)
1956 dr. Nagy Ambrus (Bp. Honvéd)
1957 Kausz István (OSC)
1958 Bárány Árpád (Bp. Vörös Meteor)
1959 dr. Berzsenyi Barnabás (Bp. Vörös Meteor)
1960 Gábor Tamás (Bp. Vörös Meteor)
1961 Gábor Tamás (Bp. Vörös Meteor)
1962 Kulcsár Győző (OSC)
1963 Balczó András (Csepel SC)
1964 Nemere Zoltán (Vasas SC)
1965 B. Nagy Pál (Szolnoki MÁV)
1966 Nemere Zoltán (OSC)
1967 Schmitt Pál (Bp. Vörös Meteor)
1968 Schmitt Pál (Bp. Vörös Meteor)
1969 Erdős Sándor (BVSC)
1970 B. Nagy Pál (Szolnoki MÁV)
1971 Nemere Zoltán (OSC)
1972 Osztrics István (OSC)
1973 dr. Fenyvesi Csaba (BVSC)
1974 Kolczonay Ernő (Bp. Honvéd)
1975 dr. Fenyvesi Csaba (BVSC)
1976 dr. Osztrics István (OSC)
1977 Pap Jenő (BVSC)
1978 Székely Zoltán (Újpesti Dózsa)
1979 Székely Zoltán (Újpesti Dózsa)
1980 Pethő László (Újpesti Dózsa)
1981 Pásztor Szabolcs (Bp. Honvéd)
1982 Takács Péter (Csepel SC)
1983 Kolczonay Ernő (Bp. Honvéd)
1984 Kolczonay Ernő (Bp. Honvéd)
1985 Pásztor Szabolcs (Bp. Honvéd)
1986 Felföldy Sándor (Újpesti Dózsa)
1987 Hegedűs Ferenc (Tatabányai Bányász) Várkonyi Marina (MTK-VM)
1988 Felföldy Sándor (Újpesti Dózsa) Szőcs Zsuzsanna (MTK-VM)
1989 Fábián László (BSE) Szőcs Zsuzsanna (MTK-VM)
1990 Madaras Ádám (Újpesti Dózsa) Szalay Gyöngyi (Tapolcai Bauxitbányász)
1991 Hegedűs Ferenc (BVSC) Szalay Gyöngyi (Tapolcai Bauxit ISE)
1992 Imre Géza (Újpesti TE) Horváth Mariann (Bp. Honvéd)
1993 Kovács Iván (MTK) Nagy Tímea (Bp. Honvéd)
1994 Imre Géza (BSE) Hormay Adrienn (MTK)
1995 Kovács Iván (MTK) Hormay Adrienn (MTK)
1996 Kovács Iván (MTK) Nagy Tímea (Bp. Honvéd)
1997 Kovács Iván (MTK) Szalay Gyöngyi (Tapolcai Bauxit ISE)
1998 Gömöri Zsolt (OSC) Mincza Ildikó (MTK)
1999 Fekete Attila (BVSC) Mincza Ildikó (MTK)
2000 Boczkó Gábor (Bp. Honvéd) Mincza Ildikó (MTK)
2001 Fekete Attila (BVSC) Mincza Ildikó (MTK)
2002 Boczkó Gábor (Bp. Honvéd) Szász Emese (Bp. Honvéd)
2003 Boczkó Gábor (Bp. Honvéd) Kiskapusi Dóra (MTK)
2004 Fekete Attila (BVSC) Szász Emese (Bp. Honvéd)
2005 Kovács Iván (BVSC) Révész Julianna (BVSC)
2006 Boczkó Gábor (Bp. Honvéd) Hormay Adrienn (MTK)
2007 Szényi Péter (MTK) Szász Emese (Bp. Honvéd)
2008 Imre Géza (Bp. Honvéd) Szász Emese (Bp. Honvéd)
2009 Hanczvikkel Márk (Balaton VK) Tóth Hajnalka (BVSC-Zugló)
2010 Boczkó Gábor (Bp. Honvéd) Szász Emese (Vasas SC)
2011 Boczkó Gábor (Bp. Honvéd) Békefi Edina (Bp. Honvéd)
2012 Kulcsár Krisztián (Vasas SC) Révész Julianna (BVSC)
2013 Marosi Ádám (BVSC) Szász Emese (Vasas SC)
2014 Rédli András (Balaton VK) Bukócki Bianka (BVSC)
2015 Somfai Péter (Bp. Honvéd) Mihály Kata (Debreceni Honvéd)
2016 Siklósi Gergely (Balaton VK) Szász Emese (Vasas SC)
2017 Bányai Zsombor (Vasas SC) Dékány Kinga (AVA Békéscsaba)
2018 Nagy Dávid (Vasas SC) Muhari Eszter (Bp. Honvéd)
2019 Somfai Péter (Bp. Honvéd) Muhari Eszter (Bp. Honvéd)
2020 Bakos Bálint (Vasas SC) Kun Anna (OMS-Tata VSE)
2021 Koch Máté (Vasas SC) Muhari Eszter (Bp. Honvéd)
2022 Bányai Zsombor (Vasas SC) Kun Anna (OMS-Tata VSE)
2023
2024 Nagy Dávid (Vasas SC) Muhari Eszter (Tatabányai SC)
Év Férfiak Nők
1900 dr. Porteleky László (MAC)
1901 dr. Nagy Béla (Santelli iskola)
1902 Békessy Béla (MAC)
1903 Békessy Béla (MAC)
1904 Békessy Béla (MAC)
1905 Békessy Béla (MAC)
1906 Békessy Béla (MAC)
1907 Békessy Béla (MAC)
1908 Szántay Jenő (MAC)
1909 Krencsey Géza (MAC)
1910 dr. Tóth Péter (MAC)
1911 dr. Tóth Péter (MAC)
1912 Werkner Lajos (Nemzeti VC)
1913 Werkner Lajos (Nemzeti VC)
1914 Werkner Lajos (Nemzeti VC)
1915
1916
1917
1918
1919
1920 Dunay Bertalan (BBTE)
1921 Santelli György (MAFC)
1922 dr. Pósta Sándor (MAFC)
1923 Garay János (Nemzeti VC)
1924 dr. Pósta Sándor (MAFC)
1925 vitéz Terstyánszky Ödön (MAC)
1926 Rády József (MAC)
1927 vitéz Terstyánszky Ödön (MAC)
1928 vitéz Terstyánszky Ödön (MAC)
1929 Rády József (MAC)
1930 dr. Gombos Sándor (Nemzeti VC)
1931 Piller György (MAC)
1932 Piller György (MAC)
1933 Zirczy Antal (Honvéd Tiszti VK)
1934 Rajcsányi László (MAC)
1935 Kovács Pál (Ludovika Akadémia SE)
1936 Gerevich Aladár (MAC)
1937 dr. Rajczy Imre (BEAC)
1938 Maszlay Lajos (Honvéd Tiszti VK)
1939 Berczelly Tibor (MAC)
1940 Kovács Pál (Honvéd Tiszti VK)
1941 Berczelly Tibor (Honvéd Tiszti VK)
1942 Kovács Pál (Honvéd Tiszti VK)
1943 Berczelly Tibor (Honvéd Tiszti VK)
1944 Berczelly Tibor (Honvéd Tiszti VK)
1945
1946 Gerevich Aladár (Toldi Miklós SE)
1947 Papp Bertalan (Csepeli MTK)
1948 Kárpáti Rudolf (Vasas SC)
1949 Berczelly Tibor (Csepeli MTK)
1950 Berczelly Tibor (Csepeli Vasas)
1951 Berczelly Tibor (Csepeli Vasas)
1952 Berczelly Tibor (Csepeli Vasas)
1953 Rajcsányi László (Bp. Petőfi)
1954 Kovács Pál (Vasas Ganzvagon)
1955 Kárpáti Rudolf (Honvéd SE)
1956 Gerevich Aladár (Bp. Vörös Meteor)
1957 Gerevich Aladár (Bp. Vörös Meteor)
1958 Kovács Pál (Vasas SC)
1959 Kovács Pál (Vasas SC)
1960 Kovács Pál (Vasas SC)
1961 Kovács Attila (Vasas SC)
1962 Bakonyi Péter (Bp. Honvéd)
1963 Kovács Attila (Vasas SC)
1964 dr. Mendelényi Tamás (BVSC)
1965 Bakonyi Péter (Bp. Honvéd)
1966 Kovács Attila (Vasas SC)
1967 Pézsa Tibor (Bp. Honvéd)
1968 Pézsa Tibor (Bp. Honvéd)
1969 Pézsa Tibor (Bp. Honvéd)
1970 Pézsa Tibor (Bp. Honvéd)
1971 dr. Bakonyi Péter (Bp. Honvéd)
1972 Marót Péter (Vasas SC)
1973 Gerevich Pál (BVSC)
1974 Gerevich Pál (BVSC)
1975 Marót Péter (Vasas SC)
1976 Gerevich Pál (BVSC)
1977 Gerevich Pál (BVSC)
1978 Kovács Tamás (Vasas SC)
1979 Nébald Rudolf (Bp. Honvéd)
1980 Gedővári Imre (Újpesti Dózsa)
1981 Gedővári Imre (Újpesti Dózsa)
1982 Gedővári Imre (Újpesti Dózsa)
1983 Gedővári Imre (Újpesti Dózsa)
1984 Gedővári Imre (Újpesti Dózsa)
1985 Nébald György (Bp. Honvéd)
1986 Fiedler Ferenc (BVSC)
1987 dr. Gedővári Imre (Vasas SC)
1988 dr. Gedővári Imre (Vasas SC)
1989 Szabó Bence (Újpesti Dózsa)
1990 Szabó Bence (Újpesti Dózsa)
1991 dr. Nébald György (Bp. Honvéd)
1992 Köves Csaba (Újpesti TE)
1993 Köves Csaba (Újpesti TE)
1994 Köves Csaba (Újpesti TE)
1995 Köves Csaba (Újpesti TE)
1996 Ferjancsik Domonkos (Vasas SC)
1997 Ferjancsik Domonkos (Vasas SC)
1998 Nemcsik Zsolt (Vasas SC) Nagy Orsolya (Újpesti TE)
1999 Boros György (BSE) Bartók Szilvia (Bp. Honvéd)
2000 Ferjancsik Domonkos (Vasas SC) Nagy Orsolya (Újpesti TE)
2001 Nemcsik Zsolt (Vasas SC) Nagy Orsolya (Újpesti TE)
2002 Nemcsik Zsolt (Vasas SC) Nagy Orsolya (Újpesti TE)
2003 Nemcsik Zsolt (Vasas SC) Nagy Orsolya (Újpesti TE)
2004 Decsi Tamás (BSE) Csaba Edina (BSE)
2005 Nemcsik Zsolt (Vasas SC) Nagy Orsolya (Újpesti TE)
2006 Fodor Kende (Bp. Honvéd) Csaba Edina (BSE)
2007 Nagy Pál (Vasas SC) Pető Réka (Vasas SC)
2008 Szilágyi Áron (Vasas SC) Pető Réka (Vasas SC)
2009 Nemcsik Zsolt (Vasas SC) Benkó Réka (Gödöllői EAC)
2010 Lontay Balázs (BVSC-Zugló) Benkó Réka (Gödöllői EAC)
2011 Szilágyi Áron (Vasas SC) Benkó Réka (Gödöllői EAC)
2012 Szilágyi Áron (Vasas SC) Benkó Réka (Gödöllői EAC)
2013 Lontay Balázs (BVSC) Márton Anna (BSE)
2014 Szilágyi Áron (Vasas SC) Várhelyi Anna (BVSC)
2015 Szatmári András (Vasas SC) Márton Anna (MTK)
2016 Szatmári András (Vasas SC) Márton Anna (MTK)
2017 Szatmári András (Vasas SC) Pusztai Liza (BVSC)
2018 Szilágyi Áron (Vasas SC) Pusztai Liza (BVSC)
2019 Szilágyi Áron (Vasas SC) Márton Anna (MTK)
2020 Szilágyi Áron (Vasas SC) Pusztai Liza (BVSC)
2021 Szilágyi Áron (Vasas SC) Katona Renáta (Vasas SC)
2022 Gémesi Csanád (MATE-Gödöllői EAC) Battai Sugár Katinka (Debreceni EAC)
2023
2024 Gémesi Csanád (MATE-Gödöllői EAC) Battai Sugár Katinka (Debreceni EAC)