Luther Márton 95 tétele

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A 95 tétel másolata a wittenbergi vártemplomban

Luther Márton 1517-ben írt vitaindító dokumentumát „A 95 tétel” megnevezéssel a protestáns reformáció kirobbantójaként tartják számon. Vitaindító központi téma a megtérés, a bűnbánat, és hogy az egyház igazi kincse az evangélium. Ilyen biblikus alapokról közelíti meg az akkoriban igen aktuális kérdést, a búcsúcédulák árusítását, és hogy a püspököknek és a pápának mire lehet és mire nem lehet hatásköre.

Levelezésekből tudjuk, hogy a 95 tétel keletkezése idején, a kezdetekben Luthertől távol állt bárminemű szakadás gondolata. Luther és környezete által kezdeményezett teológiai viták végül mégis elvezettek a nyugati kereszténység ma is fennálló felekezeti megosztottságához. Protestáns oldalon az összlétszámában legnagyobb két felekezet az evangélikus és a református.

Keletkezése és terjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 95 tétel keletkezése formailag egy alkalmi tiltakozás egy akkor aktuális kérdés kapcsán.

A 95 tétel keletkezése tartalmilag viszont messze túlmutat egy alkalmi tiltakozáshoz szükséges érvek gyors, alkalmi összeállításán. A 95 tétel ereje éppen abban van, hogy csak formailag egy alkalmi tiltakozás, de tartalmilag közzéteszi Luther rendszeres teológiai felismeréseit, lásd részletesebben az életrajzban.

Philipp Melanchthon írása szerint Luther 1517. október 31-én a wittenbergi Schlosskirche (vártemplom) kapujára szögezte ki a 95 tételt. Ezt néhány tudós megkérdőjelezte, mert korabeli feljegyzés nem létezik róla,[1] ez a hirdetésmód azonban szokásban állt már a korabeli egyetemeken is,[2] és a templomajtók afféle hirdetőtáblaként funkcionáltak akkoriban is és ma is. Egy nemrég megtalált írás, Luther titkárának feljegyzése megerősíti a közismert történetet.[3]

Luther a biblikus alapokra helyezett kritikájával és reform gondolataival első lépésben a klérushoz fordult, de érdemi eredmény nem született. Luther ezek után kezdte nyilvánosabban terjeszteni a gondolatait, először a 95 tétel formájában, amit Nürnbergben, Lipcsében és Bázelben ki is nyomtattak. Ezt számos röpirat követte Luther, környezete és vitapartnereik tollából.

A kinyomtatott röplapok jelentős részét kereskedők és utazók a saját útjuk során terjesztették. Így nemsokára az egész Németországban és határain túl is ismertté váltak.[1] Európa népét nem érte váratlanul a 95 tétel tartalma, mert az azt megelőző korszakban már voltak biblikus és hitvalló alapon álló ébredési kísérletek. A reformáció igénye benne volt a levegőben, csak a megfelelő rendszeres teológiai alapozás hiányzott. Luther ezt dolgozta ki. Így igen rövid idő alatt földrajzilag is és társadalmilag is széles körben elterjedt, nagy népszerűségre tett szert minden társadalmi rétegben.[4]

1520. június 20-án X. Leó pápa kiadott egy enciklikát, az Exsurge Domine kezdetűt, melyet válasznak szánt Luther tételeire.

Tartalmi kerete és alapja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 95 tétel nem 95 hosszan kifejtett 95 különböző tétel. Hanem a 95 tétel többsége egyetlen hosszabb mondat, némelyik tétel két-három mondat. És ezen tételek nem önállóak, hanem feltételezik, hogy az adott sorrendben olvassák, és az egyes tételeken a környező tételekhez viszonyítva gondolkodnak, vitatkoznak.

A bevezető egy tipikus hirdetési, ügyrendi szöveg: „Az igazság kiderítése és igyekezetétől indítva, megvitatásra kerülnek az alábbi tételek Wittenbergben, tisztelendő Luther Márton atya … … … elnökletével. Ezért kéri, hogy akik nem jelenhetnek meg ezeket velünk élőszóban megvitatni, tegyék meg távolból írásban.”

A tartalmi keretet az első tételben idézett megtérési felhívás és az utolsó tétel utáni biblikus záradék adja.

Az első tétel a Máté szerinti evangélium 4. részének 17. verséből („Ettől fogva kezdte Jézus hirdetni: Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa.”). idézi, hogy „Térjetek meg”.

Az utolsó tétel utáni biblikus záradék pedig „Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus.”, amely Pál apostol korinthusbeliekhez írt első levele 3. részének 11. verse. És végül a gyakran alkalmazott S. D. G. rövidítés, azaz „Egyedül az Istené a dicsőség”.

A tartalmi keret, a tartalmi váz, ártatlan szenteskedés benyomását keltheti, pedig minden egyes korban húsbavágó kérdésként az adott kor nem hívő hatalmasságainak érdekeit is súlyosan sérti. Erre utal például a 62. és 63. tétel, mely szerint „Az egyház kincse valójában Isten dicsőségének és kegyelmének szent evangéliuma. De ezt méltán igen gyűlölik, mert elsőkből utolsókká tesz.”.

A nyitásként elhangzó „Térjetek meg” sem könnyű falat, mert „Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy - miközben a jót akarom tenni - csak a rosszat tudom cselekedni. Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével. Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” (Pál apostol rómabeliekhez írt levele 7. fejezetének 21-24. verse)

A zárásként hangzik az evangéliumi válasz, „Mert más alapot senki sem vethet … … … S. D. G.”, amely rögtön válasz minden utópisztikus álmodozásra, az önjelöltekre, és az öndicsőítőkre.

A búcsúcédulák árusítása csak a jéghegy csúcsa. Maga a 95 tétel látszólag pusztán ezzel foglalkozik. De valójában a 95 tétel által boncolgatott problematika mélyén az áll, hogy akkoriban a keresztyénség világi struktúrája és az általános közhatalom egymásba fonódott, és mint lenni szokott, a közhatalommal nem csak élni, hanem visszaélni is lehet.

Ezen, mélyebben fekvő probléma először a felekezetekre szakadást teszi történelmi szükségszerűséggé, majd pedig szinte hasonló szükségszerűségként maguk a protestáns felekezetek is kénytelenek a problémával szembe nézni a későbbi évszázadok során.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Iserloh, Erwin. The Theses Were Not Posted. Toronto: Saunders of Toronto, Ltd., 1966.
  2. Helmar Junghans, "Luther's Diary," in The Cambridge Companion to Martin Luther, ed. Donald K. McKim (New York: Cambridge University Press, 2003), 26
  3. Neuer Beleg für Luthers Thesenanschlag”, SPIEGEL Online, 2007. február 1.  (németül)
  4. Edwards, Mark. Luther: A Reformer for the Churches. Philadelphia: Fortress Press, 1983.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak