Soli Deo gloria

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
"SDG" G. F. Händel aláírása elején

A soli Deo gloria latin kifejezés, jelentése: „egyedül Istené a dicsőség”[1]. Egyike az öt solának, melyek a reformátorok hittételének összegzésére szolgáltak a reformáció alatt. Gánóczy Sándor szerint Kálvin számára ezek közül a soli Deo gloria elv a legelső és a leglényegesebb.

A kifejezés azt fejezi ki, hogy minden dicsőség egyedül Istennek jár, az emberek (pápa, szentek, Mária stb.) dicsőítésének kizárásával. Ezzel a reformáció elvetette a Mária-tisztelett és a szentek és ereklyéik tiszteletét is.

A barokk komponista, Johann Sebastian Bach hozzáfűzte az „SDG” kezdőbetűket a kézjegyéhez az összes kantátája[2] zenei kézirataihoz és sok egyéb munkájához is. A dedikációt kortársa, Georg Friedrich Händel is használta.[3]

A kifejezést máig gyakorta és széleskörben használják a protestánsok, főként a reformátusok, presbiteriánusok és lutheránusok, de a reformációtól távolságtartó anglikán közösség is.

Források[szerkesztés]

  1. The Routledge dictionary of Latin quotations: the illiterati's guide to Latin maxims, mottoes, proverbs and sayings, Jon R. Stone, Routledge, 2005 p. 207
  2. Soli Deo Gloria. [2008. május 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. augusztus 10.)
  3. Charles Francis Abdy Williams: Händel 1901