Klemm Antal

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Klemm Antal
Született Klemm Imre
1883. szeptember 1.
Léka
Elhunyt 1963. december 23. (80 évesen)
Pécs
Nemzetisége magyar
Foglalkozása nyelvész,
finnugrista,
bencés szerzetes,
egyetemi tanár

Klemm Antal (eredetileg Klemm Imre[1]) (Léka, 1883. szeptember 1.Pécs, 1963. december 23.[2]) nyelvész, finnugrista, bencés szerzetes, a nyelvtudományok doktora (1957), a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1927) tagja. A finnugor nyelvek összehasonlító mondattani kutatása területén kifejtett munkássága rendkívül jelentős, a magyar nyelv mondat- és szószerkezeti sajátosságainak történeti alakulását felvázoló monográfiája napjainkig hiánypótló munka. 1923-tól 1955-ig Magyarország különböző egyetemein oktatott a magyar és az összehasonlító finnugor nyelvészet egyetemi tanáraként.

Életútja[szerkesztés]

A bencések kőszegi és soproni gimnáziumaiban végezte középiskolai tanulmányait. 1902-ben érettségizett majd még ebben az évben belépett a Szent Benedek-rendbe,[2] s 1907-es pappá szenteléséig a pannonhalmi tanárképző főiskolán, majd 1907–1908-ban a Budapesti Tudományegyetemen tanult. Ez utóbbi tanintézetben szerezte meg 1908-ban magyar–latin–német szakos tanári oklevelét, 1909-ben pedig finnugor összehasonlító nyelvészetből védte meg bölcsészdoktorátusát.[2] 1908 és 1910 között a pannonhalmi bencés gimnázium magyar- és finnugrisztikatanáraként tevékenykedett, 1909–1910-ben több ízben külföldi – brüsszeli, laibachi (ma Ljubljana), római és stockholmi – egyetemeken folytatott nyelvészeti tanulmányokat. 1910-től a pannonhalmi bencés tanárképző főiskola tanára lett, 1911-ben és 1913-ban Finnországban, Szentpéterváron, Párizsban és Londonban hallgatott nyelvészeti stúdiumokat.

1923-ban magántanári képesítést szerzett a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen mint a magyar történeti mondattan előadója, de pannonhalmi tanári állását is megtartotta, sőt, 1930-tól a pécsi Erzsébet Egyetemen is oktatott finnugrisztikát nyilvános rendkívüli tanárként. 1932-ben pannonhalmi és budapesti katedrájától egyaránt megvált, amikor a pécsi tudományegyetemen véglegesítették a magyar és finnugor összehasonlító nyelvtudomány nyilvános rendes tanáraként. Az 1937/1938-as tanévben a bölcsészettudományi kar dékáni tisztét is betöltötte. 1940-től, a pécsi bölcsészkar Szegedre költöztetésével az alföldi város egyetemén oktatott mint a magyar és finnugor nyelvtudomány, 1946-tól mint a magyar nyelvészet nyilvános rendes tanára, 1950-től 1955-ös nyugdíjazásáig pedig az általa szervezett magyar nyelvészeti tanszék vezetését bízták rá. Az 1944/1945-ös tanévben a szegedi tanintézmény prodékáni feladatkörét is ellátta.

Munkássága[szerkesztés]

Fő kutatási területe az összehasonlító finnugor nyelvészet volt, azon belül is tudományos érdeklődése az egyes nyelvek mondattani vonatkozásaira irányult. A mordvin, az osztják és a vogul nyelv kiváló ismerője volt, életének legnagyobb vállalkozása – a halála miatt befejezetlenül maradt – összehasonlító finnugor mondattani szintézis volt. Szintaktikai vizsgálatain belül különösen nagy figyelmet szentelt a finnugor nyelvek tárgyas ragozási rendszerének, a létige mondatalakító szerepének és a tagadásnak, de tanulmányozta a finnugor nyelvek hang- és alaktantörténetét is. Az első világháború során foglyul ejtett mordvin katonákat gyűjtött össze Pannonhalmán, akiktől eredeti népi szövegeket jegyzett le, illetve vett hanglemezre a Bécsi Egyetem számára.

Finnugor mondattani kutatásai vezették el a magyar nyelv behatóbb mondatelméleti vizsgálatához, amelynek során közép- és újkori nyelvemlékek és egyéb források alapján háromkötetes munkájában vázolta fel a magyar szintaxis változásának történetét Magyar történeti mondattan, 1928–1942). Jelentősek a névtan és a szótan területén végzett munkái, emellett általános nyelvészettel és nyelvfilozófiával szintén foglalkozott, eklektikus értelmezésében a nyelv pszichológiai-logikai-történeti produktum.

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés]

Tudományos eredményei elismeréseként 1922-től a Szent István Akadémia rendes tagja volt, a Magyar Tudományos Akadémia pedig 1927-ben választotta levelező tagjai közé. 1949-ben tanácskozó taggá minősítették, s levelező tagságát csak 1989-ben, posztumusz állították vissza. Több hazai és külföldi tudományos társaság munkájában részt vett: választmányi tagja volt a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak és a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak, 1925-től a helsinki Finnugor Társaság (Suomalais-ugrilainen Seura) tagja, 1938-tól az akkor alakult Észt Tudományos Akadémia levelező tagja volt.

Munkásságáért 1921-ben az MTA Sámuel-jutalmát, 1925-ben a Szent István Akadémia Fraknói-nagyjutalmát nyerte el.

Főbb művei[szerkesztés]

  • Klemm I. Antal: Baróti Szabó Dávid nyelve nyelvújítási szempontból. Budapest: Athenaeum. = Nyelvészeti Füzetek, 50.   72 o.
  • Klemm Antal: Mordvin szövegek. Budapest: (kiadó nélkül). 1916.   55 o.
  • Klemm Antal: A mordvín alárendelő viszony. Nyelvtudományi Közlemények, XLV. évf. 4. sz. (1920) 357–400. o.
  • Anton Klemm: Zur Geschichte der sog. Tempora in den finnisch-ugrischen Sprachen. Finnisch-Ugrische Forschungen, XVII. évf. 1–3. sz. (1925) 55–64. o.
  • Klemm Antal: A létige szerepe az osztjákban és a vogulban. Nyelvtudományi Közlemények, XLVI. évf. 3. sz. (1927) 386–401. o.
  • Klemm Antal: Pozitivizmus és idealizmus a nyelvtudományban: A nyelvtudomány módszertanához. Magyar Nyelv, XXIV. évf. 5–6. sz. (1928) 151–160. o.
  • Klemm Antal: A mondattan elmélete: Székfoglaló. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia. 1928.   164 o. (1927-ben elhangzott akadémiai székfoglalója)
  • Klemm Antal: Magyar történeti mondattan I–III. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia. 1928–1942. = A Magyar Nyelvtudomány Kézikönyve II, 6.   219 + 156 + 278 o.
  • Klemm Antal: A magyar igealakok használata. Magyar Nyelv, XXVII. évf. 1–2. sz. (1931) 25–31. o.
  • Klemm Antal: A megengedő mondatok. Magyar Nyelv, XXX. évf. 1–2. sz. (1934) 7–12. o.
  • Klemm Antal: Pécs és a Mecsek neve. Pécs: szerző. 1935. = Pannonia Könyvtár, 1.   20 o.
  • Klemm Antal: Pécsi helynevek. Pécs: szerző. 1935. = Pannonia-könyvtár, 16.   13 o.
  • Klemm Antal: A szófajok történetéhez. Magyar Nyelv, XXXIII. évf. 9–10. sz. (1937) 316–322. o.
  • Klemm Antal: A pécsi Nyírkállai-kódex magyar glosszái. Pannonia, III. évf. (1937) 264–275. o.
  • Klemm Antal: A magyar szenvedő ige. In Emlékkönyv Melich János 70. születésnapjára. Budapest: Magyar Nyelvtudományi Társaság. 1942. 186–195. o.  
  • Klemm Antal: Szeged neve. Délvidéki Szemle, II. évf. 1. sz. (1943) 97–108. o.
  • Klemm Antal: Nyelvtudomány, logika, lélektan. Magyar Nyelv, XLIV. évf. 2. sz. (1948) 118–127. o.
  • Klemm Imre: Magyar leíró nyelvtan történeti magyarázatokkal: Szótan, hangtan. Szeged: VKM. [1951].   59 o.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Az Antal szerzetesi név felvételét követően 1945-ig kizárólag Klemm Antal néven, 1945 után szórványosan Klemm Imre vagy Klemm I. Antal néven is publikált, de az életrajzi lexikonok és az utókor az általa teljes formában nem használt Klemm Imre Antal – sőt, helyenként Klemm Antal Imre – neveken említik.
  2. a b c Pécs lexikon  I. (A–M). Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs: Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft. 2010. 404. o. ISBN 978-963-06-7919-0

Források[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Rónai Béla: Klemm Imre Antal 1883–1963. Magyar Nyelvőr, LXXXVIII. évf. 1. sz. (1964) 82–83. o.
  • Péter László: Klemm Imre Antal munkássága: Bibliográfia. Szeged: Szegedi ny. 1965. = Nyelvészeti Dolgozatok, 58.  
  • Nyíri Antal: Klemm Imre Antal, a nyelvtudós. Néprajz és Nyelvtudomány, XXVII. évf. (1983) 7–10. o.
  • Károly Sándor: Gombocz szintaxisa és Klemm mondattana. Néprajz és Nyelvtudomány, XXVII. évf. (1983) 11–18. o.
  • Temesi Mihály: In memoriam Klemm Imre Antal. Magyar Nyelv, LXXX. évf. 3. sz. (1984) 259–271. o.
  • Nagy szegedi nyelvészek, egyéniségek. Szerk. Tóth Szergej, B. Székely Gábor, Galgóczi László. Szeged: Generalia. 2005. = A XII. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus Kiadványai, 5. ISBN 963-7356-09-6