Kispettyes macskacápa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Kispettyes macskacápa
Scyliorhinus canicula.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Porcos halak (Chondrichthyes)
Alosztály: Cápák és ráják (Elasmobranchii)
Öregrend: Cápák (Selachimorpha)
Rend: Kékcápaalakúak (Carcharhiniformes)
Család: Macskacápafélék (Scyliorhinidae)
Nem: Macskacápa Scyliorhinus
Faj: S. canicula
Tudományos név
Scyliorhinus canicula
Linnaeus, 1758
Szinonimák

Kis macskacápa

Elterjedés
Az elterjedési területe
Az elterjedési területe
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Kispettyes macskacápa témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kispettyes macskacápa témájú médiaállományokat és Kispettyes macskacápa témájú kategóriát.

A kispettyes macskacápa (kis macskacápa, Scyliorhinus canicula) a porcos halak (Chondrichthyes) osztályába sorolt kékcápaalakúak (Carcharhiniformes) rend macskacápafélék (Scyliorhinidae) családjában a névadó macskacápa (Scyliorhinus) nem egyik faja faj.

Származása, elterjedése[szerkesztés]

A Földközi-tengerben, az Adriában és az angliai partoknál gyakori. Az Atlanti-óceánban annak északkeleti részétől Szenegálig él.

Megjelenése, felépítése[szerkesztés]

A kifejlett példány hossza ritkán több 70 centiméternél; tömege 0,5–0,8 kilogramm. Teste megnyúlt, igen karcsú, orra lekerekített. A szemén nincs igazi pislogóhártya, de alsó szemhéját rá tudja húzni a szemére. Szemei hosszúkásak és tojásdadok. Orrnyílásait (a fej alsó oldalán) csatornák kötik össze az ajakszegéllyel; a két orrlyukát fedő bőrlebenyek a szájnyílás előtt a fej középvonalában csaknem összeérnek. Bőre apró bőrfogacskáktól érdes. Mozgása könnyed, úszás közben izmos teste kígyószerűen hullámzik. Fogai aprók és igen sok van belőlük. Öt kis kopoltyúrése közül a két utolsó a mellúszó fölött helyezkedik el. Két, erősen hátrahelyezett hátúszója van, az 1. a hasúszók alapja fölött vagy kissé mögötte, a 2. többnyire a farok alatti úszó alapja mögött.

Életmódja, élőhelye[szerkesztés]

Fenéklakó
Tojás

Éjjeli ragadozó. Kisebb állatokat fogyaszt, főleg puhatestűeket és rákokat. A nap nagy részét a tengerfenéken fekve tölti (általában 15-85 méter mélyen, de a Brit-szigetek körül szokásos mélysége 3-110 méter, a Földközi-tengerben 20-150 méter; legfeljebb 400 méter mélyen), és foltos bőre jól beleolvad környezetébe. Nappal, amikor szeme a világossághoz alkalmazkodik, pupillája merőlegesen összehúzódik, így macskáéra emlékeztet.

Szaporodása[szerkesztés]

A nőstény (belső megtermékenyítés után) körülbelül 20 petét rak; ezeket kemény szaruburok védi és a burok sarkain található négy hosszú, összegubancolódó nyúlvány rögzíti őket az aljzathoz, többnyire növényekhez. Az ivadékok hőmérséklettől függően 6-9 hónap alatt kelnek ki. A nőstények űjabb párzás nélkül a következő évben is raknak petéket.

Felhasználása[szerkesztés]

Halásszák és a dalmát tengerpart piacain rendszeresen árusítják. Megnyúzott, fehér, kissé rágós húsát főzve, sütve, illetve füstölve eszik. Mája mérgező.

A legtöbb tengeri akváriumban bemutatják. A vízszennyezés számát jelentősen csökkentheti.

Források[szerkesztés]