Kalap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fedora kalap

A kalap egy fejfedőfajta, amit az időjárás ellen, társadalmi, vallási okokból, illetve divatkellékként is viselnek. A történelem során a kalap sokszor a viselője társadalmi helyzetét is jelezte.

Kialakítása[szerkesztés]

A kalap jellemzője, hogy a fejet borító hengeres, csonka kúp, vagy félgömbszerű részén kívül, karimája is van, ez különbözteti meg a többi fejfedőtől. A karima hivatott megvédeni viselőjét a naptól, illetve ez vezeti el az esőt is. Szélessége feladatától és funkciójától függően nagyon változatos, a közép-amaerikai sombrero karimája akár viselője vállán is túlér, egyes női kalapoknál pedig csak keskeny esetleg visszahajtott perem van, minden funkció nélkül.

Anyaga[szerkesztés]

Viszonylag bonyolult formája miatt egy darabból, csak bőrből, vagy nemezből sajtolva készítik. Létezik növényi rostokból fonott változat, európában legismertebb ezek közül a szalmakalap. Az iparosodás után a technológia fejlődésével nagyon sok egyéb anyagot is felhasználtak: szövet, parafa, műanyag hab, stb.

Viselet[szerkesztés]

A nyugati kultúrában a férfiak leveszik a kalapjukat, ha egy keresztény templomba lépnek be, a nők azonban nem. A női kalapokat hagyományosan szalagok, tűk tartották meg a fejen, amelyeknek eltávolítása és újra felhelyezése körülményes lett volna, ezért a nők a fejükön hagyják a kalapot.

  • A férfiak kalaplevétele a tiszteletadás jele is lehet, például temetéseken.
  • Az iszlám vallást követő helyeken a fejfedő viselése nők számára kötelező.
  • Zsinagógákba tilos fedetlen fejjel belépni férfiak és nők számára egyaránt.

Nevezetes kalaptípusok[szerkesztés]

18. és 19. századi kalapok

Története[szerkesztés]

A fej befedésének szokása már az ókorban is dívott. A görögök többnyire fedetlen fővel jártak; utazások alkalmával, a háborúban és a vadászaton az előkelő görögök a széleskarimájú petaszoszt viselték, amely, mikor nem haszálták, zsinegre kötve hátukon csüngött. Kerek és hegyes kalapok jöttek divatba a rómaiaknál, akik azt a szabadság jelvényévé tették, úgy hogy a rabszolgák felszabadulásukor kalapot kaptak. Általánosabban Nero halála után terjedt el a kalap viseletének szokása. Németországban csak a X. században kezdtek kalapot viselni; a XII. és XIII. században már többféle formáju kalap is volt; Franciaországban csak a XIV. század utolsó negyedében jött divatba. Németországban, Hollandiában és Svájcban a XVI. században s még később is magas, hegyes alaku kalapokat viseltek; de a mai cilindernek alakját is megtalálhatni a XVI. században és később. Franciaországban XIV. Lajos alatt keletkeztek az ún. háromszögletű kalapok, melyek majd egy teljes századig voltak divatban. Mint általában a ruházat, úgy a kalap alakja és színe is gyakran volt politikai pártok szimbóluma. Szentelt kalapokat a pápa olyan fejedelmeknek és hadvezéreknek küldött, akik a római egyház körül érdemeket szereztek.

A leghíresebb kalapos mesterek[szerkesztés]

  • Philip Treacy - Londonban élő és alkotó, ír származású kalapos mester(milliner). 1966 Május 26.-án született Ahascragh-ban. 1985.-től kezdi meg divattal kapcsolatos tanulmányait.
  • Stephen Jones - Új romantikus mozgalom tagja. Kalapjait viselték Spandau Ballet, Duran Duran, Isabella Blow, és Jean Paul Gaultier, Boy George. Jean Paul Gaultier segítségével indult be karrierje. Diana Walleszi hercegnő az egyik legfontosabb megrendelője volt. Ő volt az egyetlen kalapos, aki a párizsi székhelyű haute couture munkájában részt vett. Legfontosabb divatházak, akiknek a kalapjait készítette Galliano, Vivienne Westwood, Balenciaga, Claude Montana, Marc Jacobs, Dior, Jeremy Scott, Moschino. Kalapjait a pop zene olyan alakjai viselték, mint Grace Jones, Diana Ross, George Michael, New Order, Celine Dion, Kylie Minogue, Björk, Christina Aguilera, Mick Jagger Marilyn Manson.
  • Piers Atkinson - Édesanyja színházi kalaposként dolgozott. Operatőrként végzett a ’90.es évek közepén. 1999-ben kezdett együtt dolgozni a divattervező ikon Zandra Rhodes-el. 50 darab Pret-á-porter darabot hozott létre minden évszakban. Legemblematikusabb darabja a Hiper cseresznye fejdísz, amit először a Japán Vogueban láthattunk, amikor egy Prada bemutatóról tudósított, ahol Anna Dello Russo divat ikon viselte ezt a kalapot. [1]

Készítési eljárások a 19. századig[szerkesztés]

Kalapokat szőrökből nemezítéssel, szalmából fonással, szövetekből szabás s varrás segélyével szokás készíteni. Legelterjedtebb a nemez-kalapgyártás, melyhez minden nemezíthető szőrt lehet alkalmazni. Minél finomabb, illetőleg minél vékonyabb a szőr, annál finomabb a nemez. A szőrök nemezedő tulajdonsága a velőanyag-rétegtől függ. Velőanyagot tartalmazó szőr nem nemezíthető, míg velőmentes vagy szakaszosan velős jól nemezíthető. Ebből kifolyólag a felszőrök rendszerint nem nemezednek, a pehelyszőrök közül is csak némelyek. Jól nemezíthető a gyapjú, a teve pehelyszőre és a hód pehelyszőre, minthogy velőmentesek; kevésbé jól a macska-pehelyszőr, mert szakaszosan velős; a nyúl és házinyúl pehelyszőre pedig, mert egészen velős, természetes állapotban nem nemezedik, ha azonban kénesős csávával kezelik, a velőréteg szakaszossá válik s ekkor jól nemezedik. Nemezkalapok legnagyobb része nyúlszőrből készül, az olcsóbb s durvább fajták azonban gyapjúból, finomabb fajták pedig hód- vagy teveszőrből. A nyúlszőr-kalapok készítését a 19. század közepén még kisiparilag, azonban 1900 körülre már gyárilag űzték, mégpedig a következő módon: A nyúlirhán levő szőrt kefe segélyével kénesős csávával telítették, s kiszáradás után a szőrt az irháról lenyírták. Minthogy a nyúl bundája felszőr és pehelyszőrből áll, a kalap gyártásához pedig csak pehelyszőr használható, ezért a lenyírás után a felszőrt a pehelyszőrtől különválasztották, úgy hogy a szőrt erős légáramba szórták, mely a könnyű pehelyszőrt messzebbre viszi el, mint a nehéz felszőrt. A fajtázott pehelyszőrt ezután farkas néven ismert géppel lazították és erős légáram által a süvegképző gép felé fuvatták. A süvegképző gép likacsos lemezből készült rézkúpból áll, amely lassú forgást végez és légszívóval van kapcsolatban. A levegő a rézkúp likacsos lemezén áthatol, a pehelyszőr pedig rendszertelen helyzetben annak felületén marad. Ha a kúp elegendő vastag szőrréteggel lett borítva, vizet permeteznek s gőzt eresztenek reá, eközben kissé megveregetik a szőrkúpot, minek folytán a szálak annyira nemezednek, hogy a szőrkúp levehető és kezelhető. A szőrkúpok most már nagyobb fokban nemezítendők. Ezen művelet leginkább kézművileg végzik a következő módon: a nemezítéshez szükséges nyálkás folyadékot, pl. borseprőt 1,3 méter átmérőjű rézüstben melegítették, mely rézüstnek fával burkolt széles karimája van. A szőrkúpot az üstben levő meleg folyadékba mártották s ezután az üst karimáján gyúrták, ismételve bemártották s más részét gyúrták. Ezen kezelés folytán a szőrkúp erős nemezzé vált; ily nemezkúpok már kereskedelmi cikket képeztek. A nemezkúpok alakítását ugyancsak a nemesítő üst mellett végezték. A kúpot az üstben levő meleg folyadékba mártották és meleg-nedves állapotban faformára húzták és kézzel, fával vagy kefével egyengették, míg a nemez a faformához simult s kalapalakot öltött, a kalapot azután karimája tövénél fonallal a formához kötötték, szárították, esetleg festették. Az ily úton nyert nemezkalapok még érdes felületüek, lágyak s nem tetszős alakúak, miért is a következő módon csinozták: elsősorban gyors forgásban levő faformára helyezték s erős kefével és üvegpapirossal csiszolták; ezután a keménység fokozása céljából fonákjáról sellak-oldattal avagy cerazinnal bevonták s csekély mértékben gőzölték, hogy a telítő anyag a nemez belsejébe szivároghasson.

A telített kalapokot nyirkos helyen kellett tartani, mielőtt a végleges formázás alá, a faformán való vasalás avagy sajtolás alá kerültek volna. A sajtolást oly különleges hidraulikus sajtón végezték, amelynek odorja fémből állt s melegítették, alakverője pedig kaucsuk-zacskóból állt, melynek feneke fémgömb-süveg. Ezen sajtóba, illetőleg a meleg odorba helyezték a formálandó kalapot s reá helyezték a gömbsüveget, úgy hogy a kaucsukzacskó a kalapüregbe mélyedjen s ezután a gömbsüveget csavarokkal lekötötték az odort támasztó állványhoz. A gömbsüveg és kaucsukzacskó által képezett űrbe szivattyúval vagy akkumulátorral vizet nyomtak, minek folytán a kaucsukzacskó tágult mindaddig, míg az odor falaihoz nyomult s így a kalapot az odorhoz, illetőleg a formához nyomta. Ezen sajtolás után már csak a bélés bevarrása s a szalag felvarrása maradt hátra. A hód- s más finomabb szőrnemből készült kalapok teljesen azonos módon készültek, mint a nyúlszőrkalapok. A hódnemezkalapok sok esetben kártokkal is kefélték (bogácsolták) miáltal bolyhoz-bársonyos felületűvé váltak.

Fenti eljárástól lényegesen különbözik a cilinder (köcsög)- kalapok gyártása. Ennél ugyanis a kalap alakjának megfelelő vázat sellakkal telített papirosból vagy vászonból készítették s felületét még sellak-kencével bevonták. Az így elkészített váz bevonására selyemből szőtt bársonyszerű (plüss) szövetet használtak, melynek ritka, de hosszú bolyha van. E szövetből kiszabás és összevarrás segélyével elkészítették a kalapváz áthuzatát, melynek fonákját sellak-kencével bevonták s kiszáradás után a vázra huzták. Ezt követőleg a bolyhokat egy irányba kefélték s bevasalták, minek folytán nemcsak a bolyhok lapultak le, hanem a váz és áthuzat között levő sellak-kence is megolvadt és összeragasztotta a vázat az áthuzattal. Az így elkészült köcsögöt még béléssel és szalaggal látták el.

A gyapjúnemezkalapok gyártása az eddig ismertetett eljárásoktól némileg eltért. A gyapjút ugyanis először a posztógyártásnál szokásos módon mosták és kártolták, ezt követőleg kúpokat készítettek belőle, miért is a kártoló gépről jövő laza szálréteget két csonka kúpból álló formára gombolyították. A kettős kúpból álló forma lassú forgáson kívül lengő mozgást is végez. A felgombolyodott anyagot a két csonkakúp alaplapja nemtén széttépték, mi által két gyapjúkúp állt elő. E gyapjúkúpok kezdetleges nemezítését olyképen végezték, mint a nyúlszőr nemezítését, teljes nemezzé való átalakításához pedig a forgattyús kallót használták. A gyapjúnemez formázását s a kalap csinozását a nyúlszőrkalapoknál ismertetett eljárás szerint végezték.

Források[szerkesztés]