Hun művészet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Állatküzdelmi jelenet egy hsziungnu leleten (Xigoupan, Észak-Kína)
Hsziungnu tőrök Észak-Kínánól a tokiói Nemzeti Történeti Múzeumban
Szarvasos kő Észak-Mongóliában
A hsziungnu bronzüstök elterjedési területe Eurázsiában. Érdy Miklós gyűjtése nyomán
A hunok művészetét bemutató füzet borítóképe
Ordoszi bronz övcsat lovak küzdelmével

A hunok (európai hunok) Eurázsia egyik igen régi népe. Elődeiknek feltehetően a Belső-Ázsia, illetve a mai Észak-Kína területén élt hsziungnuk (ázsiai hunok) tekinthetők. E két nép művészete az egész sztyeppevidék művészetére nagy hatást gyakorolt. Sőt, e hatás mindmáig kimutatható egyes népeknél, így például a sztyeppei állatstílust még mindig a népművészet egyik virágzó ágának tekinthetjük Szibériában.

Előzmények a sztyeppén[szerkesztés]

Az andronovói kultúra átfogta a sztyeppeövet a Volga vidékétől Kínáig. Állatalakokkal díszített eszközeik a szejma-turbinói kultúrától kezdve nyugaton, a Minuszinszki-medencében található bronzkori műveltségek köréig terjedt. A vaskorban ezt a sztyeppesávot fogta át a szkíta-szibériai állatművészet és az utóbbi nagy orosz-kínai-mongol régészeti felfedezések során feltárt hsziungnu művészet. Ennek egyik törzsterülete az Ordosz-vidéke, ahol a hsziungnu művészet alkotásai jól ismertek. Mind az ordoszi, mind a transzbajkáliai hsziungnu leleteken az állatművészet alakjai élnek a tárgyakon, fegyvereken, késeken, övdíszeken.

E művészeti kör legrégebbi ismert elemei a híres szibériai aranyak körében váltak ismertté. Ezek között a leghíresebb az a tükörszimmetrikusan megismételt övcsat, melyen a magyar Szent László legenda egyik jelenetének megfelelője látható.

Ismertebb leletek[szerkesztés]

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

A hsziungnu és hun művészet talán legismertebb tárgyai a két vagy négy darabban öntött, majd összeforrasztott bronzüstök, melyek Belső-Ázsia és Franciaország közötti elterjedése tükrözi a hunok mozgási terét. Magyarországon Törtelről, Hőgyészről és Rádpusztáról ismerünk ép példányokat. Érdy Miklós könyvében összegyűjtötte az Eurázsiában föllelhető csaknem 300 példányt (Érdy, 2001).

Az elmúlt években gazdag kincset tárt föl a kínai és mongol régészet is. Legismertebb az ordoszi leletek közül az Aluchaidengben lelt madaras korona, a xigoupani övlemez és a nalingaotui csőrős és szarvasagancsos aranyló.

Ugyancsak széles körben ismert híres alkotások a tükörszimmetrikusan megismételt övcsatok, melyeken a sztyeppei állatvilág szereplőivel, állatküzdelmi és vadászjelenetekkel találkozunk. Ezeket részben ordoszi bronzoknak is nevezik.

A hun művészet körébe sorolnak egyes közép-ázsiai leleteket is. Ilyen például az Orlatban, Üzbegisztánban talált kettős lemez, amelyen csatajelenetet ábrázolt a művész. A 20. század 80-as éveiben Galina Pugachenkova végzett ásatásokat Üzbegisztánban, Orlatban, mintegy 50 kilométerre Északnyugatra Szamarkandtól. Az ásatás során az egyik kurgánban találták az említett kettős szíjvégre emlékeztető lemezpárt Orlati lemez.[1] A lelet keletkezését a középkor korai éveire, a 3. – 5. századra datálták. A csatajelenetet többen elemezték és kapcsolatba hozták a Takht-i Sangin-ban talált csontfaragású vadászjelenettel is (Litvinsky, Brentjes). Marshak szerint közép-ázsiai hun hagyományt jelenít meg az ábrázolás. A csatajelenet ábrázolását Markus Mode elemezte és rekonstruálta a részleteket is.[2]

A hunok régészeti hagyatéka Magyarországon[szerkesztés]

Hun szíjcsatpárok az Ermitázsból.
Hun szíjvég, amit a kínaivá váló hunok jádéból faragtattak ki.

A hun előkelők temetkezéseire jellemző volt a sírtól külön elrejtett halotti áldozat; ilyen a Pécs-Üszögpusztán előkerült leletegyüttes (kard aranylemezes tokborítása és rekeszdíszes függőgombja, reflexíj aranyborítása, aranyozott pálcarudas vaszabla, nyeregkápa aranyborítása, arany kantárdíszek), a szeged-nagyszéksósi fejedelmi kincs (arany nyakperec, aranycsatok, nyereg- és kardhüvelydíszek, lószerszámveretek, rekeszdíszes arany szíjvégek, faedények aranypántjai és egy perzsa borostyánkehely). Ugyancsak egy hun előkelő sírjához kapcsolódó áldozati együttes került elő Bátaszéken. Csornán találták meg az eddig egyetlen hiteles hun aranydiadémot egy női csontváz koponyáján. E rekeszdíszes aranydiadémok a sztyeppei viselet jellegzetes tartozékai voltak. A hun kor másik jellegzetes viseleti tárgya a nagy szárnyú rovart utánzó úgynevezett cikáda fibula.

A hun korszak talán legismertebb tárgyai a két vagy négy darabban öntött, majd összeforrasztott bronzüstök, melyek Belső-Ázsia és Franciaország közötti elterjedése tükrözi a hunok uralmát. Magyarországon Törtelről és Hőgyészről ismerünk ép példányokat.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Z. Tóth Csaba (rövid összefoglaló): Az Orlati csontlemezről[halott link]
  2. ↑ Markus Mode angol nyelvű cikke (2003): Heroic fights and dying heroes - The Orlat battle plaque and the roots of Sogdian art

Irodalom[szerkesztés]

  • Attila és hunjai. Szerk. Németh Gyula. Budapest 1940 (reprint: Budapest 1986).
  • Bóna István: A hunok és nagykirályaik. Budapest 1993.
  • Érdy Miklós: Hun lovastemetkezések. Székesfehérvár 2001.
  • Garam Éva: A tiszafüredi avar kori temető. Akadémiai Kiadó, Budapest 1995.
  • Bérczi Sz: (2000): Katachi U Symmetry in the Ornamental Art of the Last Thousands Years of Eurasia. FORMA, 15/1. 11-28. Tokyo
  • Bérczi Sz. (2004): The Role of Curie Principle in Understanding Composite Plane Symmetry Patterns: New Ethnomathematic Relations in Ancient Eurasian Ornamental Arts from Archaeologic Finds of the Period 1. M. B. C. and 1. M. A. D. FORMA, 19/3. pp. 265–277. Tokyo
  • Bakay Kornél (1997, 1998): Őstörténetünk régészeti forrásai. I. II. Miskolc; [2] Erdélyi I., Sugár L. (1982): Ázsiai lovas nomádok. Gondolat, Budapest;
  • von Gamber O. (1978): Waffe und Rüstunk Eurasiens. Klinkhardt und Biermann, Braunschweig;
  • Ghirshman, R. (1964): Persia. From the Origins to Alexander the Great. Thames and Hudson, London;
  • Götz László (1994): Keleten kél a Nap. Püski, Budapest, ISBN 9638256303
  • Huszka J. (1930): A magyar turáni ornamentika története. Pátria, Budapest;
  • von Jettmar K. (1964): Die Frühen Steppenvölker. Baden-Baden;
  • László Gyula (1974): A népvándorláskor művészete Magyarországon. Corvina, Budapest;
  • Lukácsy K. (1870): A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei örmény eredeti kútfők után. Kolozsvár;
  • Okladnyikov A. P., Martinov A. I. (1983): Szibériai sziklarajzok. Gondolat, Budapest;
  • Obrusánszky B. (2006): A hun kutatás újabb eredményei Kínában, in: A 75 éves Erdélyi István köszöntése: régészet, történelem, nyelvészet, Magyar Tudomány a Világban Alapítvány, Göd
  • Obrusánszky B. (2005): Tongvancseng, a déli hunok fővárosa, in: A Magyar Őstörténeti Munkaközösség Egyesület jubileumi konferenciája, Magyar Őstörténeti Munkaközösség Egyesület Konferencia (2005, Budapest), Farkas Lőrinc Imre Kiadó, Kerepes, (2006).
  • Obrusánszky B. (2006): A hun népek kultúrtörténete, Farkas Lőrinc Imre Kiadó.
  • Rolle R. (1980): Die Welt der Skythen. Bucher, Luzern und Frankfurt;
  • Rugyenko Sz. I. (1953): Kultura naszelényija gornava Altaja v szkifszkoje vrémja. Akademija Nauk Sz. Sz. Sz. R. Moszkva i Leningrad;
  • Talbot-Rice, T. (1965): Ancient Arts of Central Asia, Thames and Hudson, New York;
  • Tolsztov Sz. P. (1950): Az ősi Chorezm, Hungária, Budapest, 1950, (valamint Turán Print, Garfield, N.J., 1986).
  • Zagd Batszajhan (2006): A hun népek története, Farkas Lőrinc Imre Kiadó, Budapest.

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Commons:Category:Hunnic jewellery
A Wikimédia Commons tartalmaz Hun művészet témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Hun_művészet&oldid=24830174”