Horváth Ernő (pilóta)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Horváth Ernő
Horváth Ernő "Horváth I." gépében
Horváth Ernő "Horváth I." gépében
Született 1883. november 11.
Budapest
Elhunyt 1943. január 3. (59 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Házastársa Ulbrich Ilona Eleonóra Lujza
(h. 1909–1920)[1]
Pédery Klára Anna
(h. 1924–1943)[2]
Foglalkozása tanár
repülőgép-konstruktőr
pilóta
Sírhely Fiumei Úti Sírkert
A Wikimédia Commons tartalmaz Horváth Ernő témájú médiaállományokat.

Horváth Ernő (Budapest, 1883. november 11. – Budapest, 1943. január 3.)[3] magyar tanár, repülőgép-konstruktőr, pilóta, a magyar repülés hőskorának egyik kiemelkedő alakja.

Életpályája[szerkesztés]

Horváth Gyula orvos és Braunwarth Gizella fia. Középiskolai matematika és fizika szakos tanár volt. Repülőgép vezetőként az országban több repülőnapon propagálta a repülést. A magyar motoros repülés a Rákosmezőn indult meg. Elsők között telepedett meg a fa hangárvárosba. Repülőgép tervezőként, több a kor színvonalán álló monoplánt (egyfedelű repülőgépet) szerkesztett és több diákjával együtt épített. Már az első, Horváth I. elnevezésű, 25 lóerős gépével az 1910. június 515. közötti budapesti nemzetközi repülőversenyen a magyar gépek kategóriájában első díjat nyert. Gépeit kezdetben maga vezette, de miután súlyos repülőbaleset érte, abbahagyta a repülőgép vezetést. 1911-ben építette meg a Horváth II., majd szerény állami támogatással kétüléses katonai gépet, az első magyar utasszállító repülőgépet. Ezzel 1912. november 12-én Kvasz András leszállt a Dunára. Gépeit kezdetben maga vezette, de egy repülőbalesetet követően képzett pilótákra bízta. A Horváth III/A jelű gépe Prodam Guido vezetésével először repült Budapest felett. Ez a gép átrepülte a Quarnerói-öblöt, miközben 11 000 méter magasságot ért el. Ezt követte a Horváth III/B, valamint az ebből kifejlesztett Horváth III/C, a „Fecske” típusú gépe, mely egyben a legsikeresebb alkotása volt.

Horváth Ernő, a hazai aviatika úttörőjének sírja Budapesten. Fiumei Úti Sírkert: 49-2-57

1912-ben megpályázta a monarchia légjáró csapatainak katonai gépek tervezésére kiírt díját. A kétüléses hadi-repülőgép négyszögletes törzskeresztmetszetű, keskenyedő szárnyformájú, 9 méter hosszú, 2,9 méter magas, 12 méter fesztávolságú repülőgép, melynek szárnyfelülete 21 négyzetméter, felszálló súlya 420 kilogramm, a 70 lóerős Daimler-motor 110 kilométer/órás sebességével a monarchia hadigépei között ekkor a leggyorsabbnak számított. A gép berepülésére az akkori idők egyik leggyakorlottabb pilótáját Kvasz Andrást kérte fel. Az Osztrák–Magyar Monarchiában nem rendszeresítettek magyar gyártású repülőgépet. 1915-ben tartalékos főhadnagyként motortant oktatott a Petróczy István által vezetett bécsújhelyi repülőtiszti iskolában. Az első világháborút követően a Repülő Kísérleti Intézetben dolgozott.

Gépeit változó görbületű és hajlásszögű szárnyakkal építette, amivel jó oldal- és hosszstabilitást, valamint siklóképességet ért el. Elsőként foglalkozott Magyarországon azzal a problémával, hogyan lehetne a repülőgépek magassági és oldalkormányát egyetlen, univerzális kormánnyal helyettesíteni. Zsélyi Aladár mellett a tudományos alapon kísérletező, legtermékenyebb repülőgép-szerkesztő volt.

Írása[szerkesztés]

  • A repülőmotor (Budapest, 1922)

Emlékezete[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

  • Samu Ferenc. rakosmente.hu. [2012. január 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. január 13.)
  • Samu Ferenc. haif.org. (Hozzáférés: 2012. január 13.)