Horváth Ede

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Horváth Ede (Szombathely, 1924. szeptember 18.Győr, 1998. szeptember 23.) a Győri Vagon- és Gépgyár vasesztergályosa, majd a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár vezérigazgatója, politikus. „Vörös báró” néven emlegették.[forrás?] Utónevéről a Rába gyártmányú kamionokat becézték Edének.

Életpályája[szerkesztés]

Édesanyja sváb származású volt, így a németek kitelepítése során anyai családjának jelentős részét Németországba deportálták.[forrás?] Heten voltak testvérek.[1]

Győri vállalatoknál[szerkesztés]

Vasesztergályosként a Győri Vagon- és Gépgyárban volt tanonc, majd ott dolgozott szakmunkásként 1938-tól 1951-ig. Országos hírnevet a sztahanovista mozgalomban szerzett magának. 1948 és 1953 között a Szabad Nép című napilap munkaversennyel kapcsolatos cikkeiben 25 alkalommal szerepelt.[2] A Győri Autógyár műszaki osztályvezetője lett 1951-ben. A Győri Szerszámgépgyár igazgatója volt 1952 és 1963 között. Ezután 1989-ig a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár vezérigazgatója volt. Az ő vezetése alatt vált a vállalat Magyarország nemzetközi szinten is ismert, jelentős állami vállalatává.

Politikusként[szerkesztés]

1953 és 1967 között országgyűlési képviselő volt Győr-Moson-Sopron megye képviseletében, mialatt az MSZMP Központi Bizottságának póttagja volt, 19571966 között. Három évnyi kihagyás után, 1970-ben visszatért a politikába, ezúttal már mint az MSZMP KB rendes tagja, mely tisztséget egészen 1989 szeptemberéig tartotta. Horváth Edének döntő szerepe volt a magyar-amerikai kapcsolatok fejlesztésében.

Díjai[szerkesztés]

  • Kossuth-díj 1950-ben, az indoklás szerint „a gyorsvágás terén sztahanovista módszerekkel elért kiemelkedő eredményeiért”[3]
  • Munka Vörös Zászló Érdemrend 1953[3]
  • Szocialista Munka Hőse 1953[3]
  • Magyar Népköztársaság Érdemrendje 1953[3]
  • Munka Érdemrend arany fokozata 1965, 1969, 1974[3]
  • Szocialista Magyarországért Érdemrend 1978[3]
  • A Magyar Népköztársaság Állami Díja 1980-ban, az indoklás szerint a „járműipari központi fejlesztési program megvalósításában végzett munkásságáért”.[3]
  • Győr város 1986-ban díszpolgárává választotta.[4]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Szabad Nép 1950
  2. Tóth 2008
  3. ^ a b c d e f g Darvasné–Klement–Terjék
  4. Győr díszpolgárainak listája (magyar nyelven), 2011. november 29. (Hozzáférés: 2012. január 17.)

Források[szerkesztés]

  • Cserhalmi Imre: Horváth Ede: Én volnék a vörös báró?, Pécs, 1990. ISBN 963-316-295-5
  • Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk. Darvas Pálné, Klement Tamás, Terjék József. Budapest: Akadémiai. 1988. 104 és 571. o. ISBN 9630544202  
  • Dusza András: A birodalom végnapjai, Győr, 2003.
  • Négy sztahanovista elmondja: miért ünnepli több és jobb munkával felszabadulásunk évfordulóját, Szabad Nép, 1950. március 19.
  • Tóth Eszter Zsófia: Nők férfias terepeken és férfi foglalkozásokban. A „férfias” és a „nőies” munka világa a szocialista időszakban. Sic Itur ad Astra, 58. évf. [2008] 271. o. (13. lábjegyzet) online elérés

Külső hivatkozások[szerkesztés]