Gunskircheni koncentrációs tábor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Gunskircheni koncentrációs tábor
Ország Harmadik Birodalom
Ausztria
Település Felső-Ausztria
Elhelyezkedése
Gunskircheni koncentrációs tábor (Ausztria)
Gunskircheni koncentrációs tábor
Gunskircheni koncentrációs tábor
Pozíció Ausztria térképén
é. sz. 48° 07′ 00″, k. h. 13° 55′ 60″Koordináták: é. sz. 48° 07′ 00″, k. h. 13° 55′ 60″

A gunskircheni koncentrációs tábor, hivatalos nevén Wels II a második világháború utolsó néhány hónapjában Németország mauthauseni koncentrációs táborának egyik kisebb altábora volt.

Bár nem kényszermunka- vagy megsemmisítő táborként létesítették, rövid fennállása alatt mégis több ezer halálos áldozatot követelt.

Elhelyezkedése[szerkesztés]

A tábor a Harmadik Birodalom Oberdonau nevű tartományában (ma Ausztria Felső-Ausztria tartománya), a Linztől délnyugatra lévő Wels város közelében, Gunskirchen és Edt bei Lambach települések között feküdt. Területét sűrű fenyőerdő borította, ezért „Waldlager”-ként is emlegették; szögesdrót kerítés és őrtornyok vették körül.

Története[szerkesztés]

Wels II-t, a mauthauseni lágerrendszer (egyik?) utolsóként létesített altáborát 1944. december 27-én alapították és August Eigruber gauleiter utasítására, 500 foglyot munkába állítva kezdték kiépíteni. Hivatalosan március 12-én nyitották meg; a fogva tartottak létszáma április elején 2020 fő volt. Amikor 1945. április 13-án használatba vették,[1] a „Waldlager” csak részben készült el, vízvezetéket sem építettek.

Használatba vételét végső soron a hadi helyzet indokolta. A szovjet csapatok előrenyomulása miatt a németek előbb az auschwitzi és más koncentrációs táborok életben hagyott foglyait telepítették át nyugatra, így Mauthausenba és környékére is. Március végétől már a német ún. „birodalmi védőállás” egyes szakaszait építő magyar kényszermunkásokra került sor. Ezek főként a Budapestről gyalogmenetben a határra küldött ún. „kölcsön adott” zsidók és a korábbi munkaszolgálatos századokhoz beosztottak SS-nek átadott tömegeiből álltak.

Hamarosan már a mauthauseni főtábor 1944 decemberében felállított sátortábora (Zeltlager) is megtelt agyongyötört foglyokkal. 1945. április 14-én a táborvezetés az újonnan érkezettek (érkezők) Gunskirchenbe küldését határozta el. Az első kb. 5000 fő április 16-án indult el, a második csoport 26-án, a harmadik 28-án, (más forrás szerint a menetek 16-án, 18-án és 24-én érték el a tábort[2]), mindegyik gyalog. A főtáborból az 55 km hosszú utat három, három és fél nap alatt tették meg, közben enni alig kaptak.[3] A gyalogmeneteket kísérő őrszemélyzet a kimerültségtől összeesett foglyokat helyben agyonlőtte.

Gunskirchenbe közvetlenül, Mauthausen érintése nélkül is irányítottak kényszermunkás csoportokat. Április végén a tábor fogolyállománya becslések szerint kb. tízezer fő lehetett és nagy többségben magyar zsidókból állt. (A Hans Maršalek osztrák kutató által közölt 12–15 000 főt Szita Szabolcs, a téma magyar kutatója túlzottnak tartja.).[4]

A fenyőerdőben 13, egyenként 800 m² alapterületű barakk készült.[5] Más forrás szerint áprilisban csak 6–7 félig elkészült barakk (föld-, illetve kőpadlóval) és további két kisegítő barakk állt.[6]) Ezekbe a barakkokba zsúfolták az egymás után érkező csoportok deportáltjait, köztük ezernél több nőt és gyermeket.

Az életkörülmények különösen rosszak voltak. A foglyok a tűlevelekkel borított sáros földön ültek, feküdtek, a barakkokban egymás hegyén-hátán aludtak. Állandósult az éhezés. Naponta egyszer tűzoltókocsival hozták a lágerbe az ivóvizet és egy kb. 1500 literes tartályból osztották szét. A szabálysértéseket néha vízmegvonással büntették. A tábor egyetlen, kb. 20 személyes latrinája előtt órákig kellett sorba állni, ami különösen a sok gyomorbetegségben, vérhasban, tífuszban szenvedőnek okozott gyötrelmet. Aki a sorból kiállva könnyített magán, azt agyonlőtték.

A táborban nem volt kényszermunka, krematórium, nem voltak tömeges kivégzések. A foglyok nagy többsége a minimális ellátás és az egészségügyi feltételek hiánya, éhezés, betegségek, végelgyengülés következtében halt meg, az utolsó napokban egyre többen. A halottakat tömegsírokba temették, de végül a holttestek már temetetlenül hevertek a földön.

Felszabadulás[szerkesztés]

Az amerikai csapatok 1945. május 5-én tisztították meg a németektől Wels környékét, de már előző napon a gunskircheni láger területére léptek. Az SS őrszemélyzet addigra elmenekült.

A felszabaduláskor az amerikaiak 5419 túlélőt regisztráltak; az érkezésük előtti nap(ok)on becslések szerint kb. 3000 fő már elhagyta a tábor területét.[7] A halottak száma a felszabadításig mintegy 4000 fő lehetett. Pontos adatok nem ismerhetők.[8]

A felső-ausztriai lágerek felszabadítása után az amerikai egészségügyi osztagok betegtáborok létesítésével, nagy mennyiségű élelem és gyógyszer biztosításával sokat tettek a testileg-lelkileg megtört emberek felépüléséért. Közülük sokat így sem sikerült már megmenteni. Gunskirchen beteg foglyainak zömét Hörsching és Wels ideiglenes kórházaiban helyezték el. A magyar írók közül Hörschingben hunyt el Gelléri Andor Endre és Körmendi Zoltán, a Gunskirchent túlélők között volt Hegedüs Géza és Vészi Endre.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Szita Szabolcs: Halálerőd, 215. o.
  2. Wiebe van IJken: Gunskirchen Extermination Camp
  3. A Mauthausen – Günskirchen halálmenet útvonala
  4. Szita Szabolcs: Az SS lágerrendszere történetének…, 20. o.
  5. Szita Szabolcs: Halálerőd, 221. o.
  6. Wiebe van IJken: Gunskirchen Extermination Camp
  7. Wiebe van IJken: Gunskirchen Extermination Camp
  8. Szita Szabolcs: Halálerőd, 225. o.

Források[szerkesztés]

  • Szita Szabolcs: Az SS lágerrendszere történetének, az 1944–1945. évi mauthauseni és gunskircheni deportálás dokumentumainak feldolgozásához. In: DEGOB jegyzőkönyvek: válogatás az 1944–1945. évi mauthauseni – gunskircheni deportálás dokumentumaiból, Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány, Budapest, 2002 ISSN 1588-7839 (3–30. o.)
  • Szita Szabolcs. Halálerőd (A munkaszolgálat és a hadimunka történetéhez 1944–1945). Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 215–225. o. (1989). ISBN 963 09 3380 2 
  • Wiebe van IJken: Gunskirchen Extermination Camp (angol nyelven). Holocaust Survivors and Remembrance Project: "Forget You Not". (Hozzáférés: 2014. június 6.)

További információk[szerkesztés]