Ponaryi mészárlás
| Ponaryi mészárlás | |
 | |
| Elhelyezkedése | |
 Ponaryi mészárlás
Pozíció Litvánia térképén
| |
 é. sz. 54° 37′ 35″, k. h. 25° 09′ 40″Koordináták: é. sz. 54° 37′ 35″, k. h. 25° 09′ 40″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Ponaryi mészárlás témájú médiaállományokat. |
A ponaryi mészárlás (lengyelül: zbrodnia w Ponarach) az Schutzstaffel (SS), az Sicherheitsdienst (SD) és litván kollaboránsok[1][2][3][4] által zsidókon, oroszokon, lengyeleken[5] és litvánokon végrehajtott tömegmészárlás volt, amely során közel 100 ezer ember vesztette életét. A kivégzéssorozatra 1941 júliusa és 1944 augusztusa között került sor, a Ponaryi vasútállomáshoz közel, amely terület ma Vilnius egyik kerülete, Paneriai. Ponaryban 70 ezer zsidót,[6] közel 20 ezer lengyelt[5] és 8 ezer oroszt végeztek ki.[1][3][7]
Háttere[szerkesztés]
Litvánia Második Lengyel Köztársaság általi megszállását követően Ponary városa a vilniusi vajdaság része lett. 1939. október 10-én a litvánok kölcsönös segítségnyújtási szerződést írtak alá a szovjetekkel, amely alapján azok átadták Litvániának a Kelet-Lengyelország megszállásakor megszerzett Vilniust, illetve annak környékét, beleértve Ponaryt is. 1940. június 15-én Litvánia szovjet megszállás alá került, és új, szovjetbarát kormány, illetve törvényhozás jött létre. Július 21-én kikiáltották a Litván SZSZK-t, amely államot augusztus harmadikán „felvették” a Szovjetunióba.
A szovjet megszállás idején egy olajraktározó létesítmény építése indult meg Ponary közelében, ám az építkezést nem tudták befejezni, mivel 1941-ben a terület német megszállás alá került. A nácik úgy határoztak, hogy kihasználják a lehetőséget, és felhasználják a hatalmas, olajtároló tartályok számára kiásott gödröket, a „nemkívánatos” személyek megsemmisítésére.[8]
A mészárlás[szerkesztés]
A mészárlás 1941 júliusában kezdődött meg, amikor a 9. számú Einsatzgruppe megérkezett Vilniusba, összegyűjtött 5 ezer vilniusi zsidó férfit, a ponaryi gödrökhöz vitték, ahol meggyilkolták őket. A további likvidálások a Ypatingasis būrys nevezetű osztag önkénteseinek bevonásával folyt,[8] 1941 nyarán és őszén.[9] Az év végére már közel 21 ezer zsidóval végeztek.[8]
1942-ben a folyamat lelassult, mivel a rabmunkásokat a Wehrmacht kisajátította.[8] Az áldozatok száma ennek ellenére 1944 végére már 70-100 ezer volt. A háború utáni exhumálások alapján az áldozatok nagy része (50-70 ezer ember) lengyel és litván zsidó volt, akik a környező városokban éltek, másik része pedig lengyelek (20 ezer) és oroszok (8 ezer) voltak.[1][2] A lengyel áldozatok főleg értelmiségiek, akadémikusok, oktatók (például Kazimierz Pelczar, a Báthory István nevét viselő Vilniusi Egyetem professzora), papok (például Romuald Świrkowski), illetve a Honi Hadsereg ellenálló mozgalmának tagjai voltak.[2][7] Az első áldozatok között körülbelül 7500 szovjet hadifogoly volt, akiket a Barbarossa hadművelet megindulása után végeztek ki.[4] A későbbiekben is voltak kisebb létszámú nemzetiségi áldozatok, oroszok, romák, litvánok, főleg kommunista szimpatizánsok, illetve a Povilas Plechavičius tábornok vezette litván osztag tagjai, akik megtagadták, hogy eleget tegyenek a német parancsoknak.[2]
A szovjet csapatok 1943-as előretörése nyomán a náci alakulatok megpróbálták eltüntetni a nyomokat. A közeli stuffhofi koncentrációs táborból 80 rabból létrehozták az ún. Leicehnkommandót, amelynek feladata a testek kiásása, majd elégetése volt. A hamut elkeverték homokkal és eltemették.[2] Több hónapos munka után 1944. április 19-én a brigádnak sikerült megszöknie. A csoportból tizenegyen túlélték a háborút, az ő beszámolóik vezetett a mészárlás feltárásához.
Emlékezete[szerkesztés]
Hírek a ponaryi tömeggyilkosságokról már 1943-ban terjedni kezdtek, Helena Pasierbska, Józef Mackiewicz, Kazimierz Sakowicz és mások jóvoltából. A szovjet rezsim, amely támogatta a lengyelek áttelepülését a térségből, céljai érdekében kényelmesebbnek látta letagadni, hogy lengyelek vagy zsidók lettek volna a tömegmészárlás kiszemeltjei, így a hivatalos vélemény szerint a ponaryi mészárlás szovjet lakosok legyilkolása volt.[4][10] Ennek nyomán többen – például a lengyel miniszterelnök Jerzy Buzek – a Katyńi vérengzéshez hasonlították.[2] 2000. október 22-én a független Litvániában számos lengyel szervezet erőfeszítése révén mind a lengyel, mind a litván kormány reprezentánsa, csakúgy, mint civilszervezetek jelenlétében emlékművet emeltek a meggyilkolt lengyeleknek.[2][4][11] Ezen kívül a területen oroszok, illetve zsidók emlékművét is felállították.
Galéria[szerkesztés]
- A ponaryi mészárlás
-
A holokauszt áldozatainak emlékműve (Paneriai) -
A ponaryi mészárlás áldozatainak emlékműve -
A ponaryi mészárlás lengyel áldozatainak emlékműve
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Ponary massacre című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b c (lengyelül) Śledztwo w sprawie masowych zabójstw Polaków w latach 1941-1944 w Ponarach koło Wilna dokonanych przez funkcjonariuszy policji niemieckiej i kolaboracyjnej policji litewskiej Archiválva 2007. október 17-i dátummal a Wayback Machine-ben (Investigation of mass murders of Poles in the years 1941–1944 in Ponary near Wilno by functionaries of German police and Lithuanian collaborating police). Institute of National Remembrance documents from 2003 on the ongoing investigation]. Last accessed on 10 February 2007.
- ↑ a b c d e f g (lengyelül) Czesław Michalski, Ponary - Golgota Wileńszczyzny Archiválva 2008. december 24-i dátummal a Wayback Machine-ben (Ponary — the Golgotha of Wilno). Konspekt nº 5, Winter 2000–01, a publication of the Academy of Pedagogy in Kraków. Last accessed on 10 February 2007.
- ↑ a b Kazimierz Sakowicz, Yitzhak Arad, Ponary Diary, 1941–1943: A Bystander's Account of a Mass Murder, Yale University Press, 2005, ISBN 0-300-10853-2, Google Print.
- ↑ a b c d Ponary Archiválva 2020. augusztus 24-i dátummal a Wayback Machine-ben. (Hozzáférés: 2007. február 10.)
- ↑ a b (lengyelül) Niwiński, Piotr. Ponary : the Place of “Human Slaughter”. Warszawa: Instytut Pamięci Narodowej, Komisja Ścigania Zbrodni przeciwko Narodowi Polskiemu; Ministerstwo Spraw Zagranicznych Rzeczpospolitej Polskiej, Departament Współpracy z Polonią, 25–26. o. (2011)
- ↑ Jews of Vilna and Lithuania in general had their own complex identity, and labels of Polish Jews, Lithuanian Jews or Russian Jews are all applicable only in part. See also: Ezra Mendelsohn, On Modern Jewish Politics, Oxford University Press, 1993; ISBN 0-19-508319-9, Google Print, p.8 and Mark Abley, Spoken Here: Travels Among Threatened Languages, Houghton Mifflin Books, 2003; ISBN 0-618-23649-X, Google Print, p. 205
- ↑ a b Tadeusz Piotrowski, Poland's Holocaust, McFarland & Company, 1997; ISBN 0-7864-0371-3, p. 168.
- ↑ a b c d Timothy Snyder, The Reconstruction of Nations: Poland, Ukraine, Lithuania, Belarus, 1569-1999, Yale University Press; ISBN 0-300-10586-X Google Books, books.google.com, pp. 84-89.
- ↑ Arūnas Bubnys. Vokiečių ir lietuvių saugumo policija (German and Lithuanian Security Police), 1941–44) (litván nyelven). Vilnius: Lietuvos gyventojų genocido ir rezistencijos tyrimo centras (2004). Hozzáférés ideje: 2006. június 9.
- ↑ Memorial to the Murdered Jews of Lithuania at Ponary (with photo gallery); accessed 15 March 2007.
- ↑ (lengyelül) Stanisław Mikke, 'W Ponarach' Archiválva 2008. február 25-i dátummal a Wayback Machine-ben. Relation from a Polish-Lithuanian memorial ceremony in Panerai, 2000. On the pages of Polish Bar Association
