Groisz Gusztáv (politikus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Groisz Gusztáv (Kolozsvár, 1811. március 20.Kolozsvár, 1874. április 7.) konzervatív politikus, Kolozsvár főbírája 1847–1849 között.

Életpályája[szerkesztés]

A középiskola elvégzése után jogi tanulmányokat folytatott a kolozsvári római katolikus líceumban. 1830-tól az erdélyi királyi főkormányszéknél viselt hivatalt, majd 1837-ben Kolozsvár főjegyzőjévé választották.

1847-től 1849 végéig a város főbírói tisztét töltötte be. 1848 novemberére Erdély egyre nagyobb területe állt osztrák katonai kormányzás alatt, az ellenséges haderő Kolozsvárt is több irányból fenyegette. Miután a város védelmére kirendelt 51. kolozsvári gyalogezred parancsnoka, Baldacci Manó tábornok elrendelte Kolozsvár kiürítését, a város közgyűlése a feladás mellett döntött. Az erről szóló szerződés aláírására Mikó Imre és Groisz Gusztáv, illetve Puchner tábornok között került sor november 17-én. A város így mentesült a fosztogatástól, viszont 210 000 pengőforint hadisarcot kellett fizetnie.[1]

1850-től 1861-ig kerületi főnök volt Marosvásárhelyt, Nagyszebenben, Szilágysomlyón. Az erdélyi királyi főkormányszék reaktiválásakor tanácsossá és csakhamar alelnökké nevezték ki, s annak feloszlatásakor beosztották a belügyminisztériumba, ahol 1872-ben helyettes államtitkár volt. 1848 előtt két ízben képviselte Kolozsvárt az erdélyi országgyűlésen. 1872-ben pedig Szászsebes országgyűlési képviselőjének választották. Tevékeny tagja volt az Erdélyi Római Katolikus Státusnak.

Érdemeiért a császár a Ferenc József-renddel és a Lipót-rend kis keresztjével tüntette ki; a forradalom leverése után passzív ellenállásba vonult erdélyi magyarság többsége azonban megvetette és árulónak tekintette.[2]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Szeremlei: 292–293.
  2. Egyed.

Források[szerkesztés]