Greenwichi Királyi Obszervatórium

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Greenwichi obszervatórium szócikkből átirányítva)
Greenwichi Királyi Obszervatórium
Az obszervatórium régi épülete
Az obszervatórium régi épülete
Elhelyezkedése
Greenwichi Királyi Obszervatórium (Egyesült Királyság)
Greenwichi Királyi Obszervatórium
Greenwichi Királyi Obszervatórium
Pozíció az Egyesült Királyság térképén
é. sz. 51° 28′ 40″, ny. h. 0° 00′ 05″Koordináták: é. sz. 51° 28′ 40″, ny. h. 0° 00′ 05″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Greenwichi Királyi Obszervatórium témájú médiaállományokat.

A Greenwichi Királyi Obszervatóriumot (angolul Royal Greenwich Observatory, RGO) II. Károly angol király alapította 1675-ben a Londonhoz közeli Greenwich kisváros királyi parkjában, a tengeri navigációhoz szükséges csillagászati megfigyelések elvégzése céljából. Vezetőjének címe Királyi csillagász (Royal Astronomer).

A II. világháború után az intézet Herstmonceux-ba költözött, de a modern tudományos igények növekedése folytán a csillagászati megfigyeléseket ma már a Kanári-szigeteken létesített észlelőállomáson végzik. Az eredeti helyen 1954-től csillagászati és navigációs múzeum működik.

Története[szerkesztés]

A Greenwichi Obszervatóriumot II. Károly angol király 1675. június 22-i dekrétumával alapította meg. Elsődleges feladata volt a csillagok pozícióinak meghatározása, aminek segítségével a tengeren haladó hajók hozzávetőleges pontossággal meg tudták határozni a földrajzi helyzetüket. Az épületet Christopher Wren (1632–1723) építész tervezte, és a Londonhoz közeli Greenwichben (ma már London része), a királyi park egyik dombján, egy régi erődítmény megmaradt falainak felhasználásával épült meg. Itt lakott az első királyi csillagász, John Flamsteed, aki évi 100 font fizetést kapott, de a műszerekről és a kisegítők fizetéséről neki magának kellett gondoskodnia.

1766-ban megjelent az első Tengerészeti almanach (Nautical Almanac) Nevil Maskelyne irányításával, ezzel teljesült Károly király óhaja.

A 18. és 19. század folyamán az obszervatórium többnyire pozíciós csillagászattal foglalkozott. Az égi objektumok fizikai tulajdonságainak vizsgálata a 19. század vége felé kezdődött William Christie igazgatósága alatt. Christie felállíttatott egy 0,71 m-es refraktort a híres hagymakupolában. Továbbá létesített egy 0,66 m-es, fényképezéshez használt refraktort és egy 0,76 m-es reflektort. Ezekhez később csatlakozott a 0,91 m-es Yapp Reflector 1934-ben. Ebben az időben azonban a Londonból végezhető csillagászati megfigyelések lehetősége romlani kezdett a légkör szennyezettsége miatt. Tervek készültek a fővárostól távolabb való elhelyezésre, ami 1948-ban valósult meg. Ebben szerepe volt annak is, hogy a csillagvizsgáló a II. világháború Londont ért légitámadásaiban súlyosan megsérült. Ekkor Harold Spencer Jones a Herstmonceux Castle-ba költözött (Eastbourne, Sussex), ami egy tízéves költözés kezdetét jelentette az obszervatórium számára.

Az intézet neve Royal Greenwich Observatory lett (RGO), és az intézet nagyjából folytatta a korábbi greenwichi tevékenységet, beleértve a pontosidő-szolgáltatást.

323 évi működés után 1998. október 31-én zárt be véglegesen a Greenwichi Obszervatórium. A megfigyelő munka a Kanári-szigeteki állomáson, az adminisztráció pedig már 1990-től Cambridge-ben folytatódik.[1]

Az obszervatórium restaurált régi épületei Royal Observatory, Greenwich néven ismertek és múzeum működik bennük, ami a Nemzeti Tengerészeti Múzeum (National Maritime Museum) része lett. Fő turistaattrakciója a csillagvizsgáló udvarán elhelyezkedő, a nulla-délkört jelző eredeti acélszalag, ami a keleti és a nyugati félgömböt kettéválasztja. A múzeum parkjában láthatók William Herschel óriástávcsövének megmaradt részei is.

Az obszervatórium tevékenysége[szerkesztés]

A 17. században a tengeri tájékozódásban egyre sürgetőbb igény merült fel a hajók pillanatnyi földrajzi hosszúságának minél pontosabb meghatározására (a földrajzi szélesség meghatározásának elvi alapjai régóta ismertek voltak). Egy francia utazó jelentkezett II. Károly angol királynál azzal, hogy a Nap, Hold és csillagok pozíciójának segítségével a földrajzi hosszúság kiszámítható. A király John Flamsteed csillagásszal – később a Királyi csillagvizsgáló első vezetője – tanácskozva döntött csillagvizsgáló létesítéséről, így az első időszakban a fényes csillagok égi pozíciójának mérése volt a legfontosabb feladat. Ehhez kapcsolódott a Hold jövőbeni helyzetének kiszámítása és táblázatokba foglalása, amelyeket 1767-től Nautical Almanach néven évente megjelentettek: ennek segítségével már csak a mérési pontosságon múlott, hogy milyen pontos volt a földrajzi helymeghatározás.

Az idő meghatározása csillagászati feladat: a Greenwichi csillagvizsgáló a nyilvánosság számára 1833-ban indította meg a déli tizenkét óra jelzését egy kosárgömb leejtésével (a kezdő kép jobb szélén látható torony tetején lévő vörös színű gömb). 1855-től a távíró hálózatot felhasználva országos pontosidő-szolgálat kezdte meg működését. Az obszervatóriumban földmágneses és meteorológiai megfigyeléseket is végeztek.

1873-tól az új találmány, a fotográfia csillagászati alkalmazása terén elsőként itt kezdődött meg a Nap fotografikus megfigyelése, 1890-től pedig egy 33 cm-es asztrográffal megkezdték az általános csillagfényképezést is. Az obszervatórium élen járt az asztrofizikai kutatások terén is, így a spektroszkopikus csillagpárok és a Nap, ezen belül a napfoltok és a mágneses jelenségek vizsgálatában.

A Greenwichi obszervatórium nemzetközi elismertségét mutatja, hogy 1884-ben a Washingtonban rendezett Nemzetközi Meridián Konferencia 22 szavazattal 1 ellenében elfogadta a földrajzi koordináta-rendszer kezdő délkörének – 0 hosszúsági fok – a greenwichi délkör-távcső objektívjén áthaladó meridiánt, kizárólagos nemzetközi használatra. Ugyanakkor az ún. világidő (UTC) számszerűen megegyezik a greenwichi középidővel (GMT).

Jellemző műszerei[szerkesztés]

Az obszervatórium alapításának idején már használatban voltak az optikai műszerek, de még előszeretettel használták a hagyományos, nagy méretű eszközöket is. A műszereket Flamsteed tervezte és készítette Thomas Tompion neves órásmester segítségével. Ő készítette azt a közel 3 méter sugarú ekvatoriális szextánst, amivel a csillagvizsgáló első évtizedében húszezer mérést végeztek. Jesse Ramsden (1735–1800) a csillagvizsgáló számára készítette az első ekvatoriális szerelésű lencsés távcsövet.

A meridián átmenetek mérésére 1851-ben George B. Airy igazgatósága alatt szerelték fel azt a műszert, amelyen a nulla-délkör átmegy; a ma is használható távcsővel 103 éves működése alatt 750 ezernél több meridián átmenetet észleltek.

A 72 cm objektív átmérőjű, Grubb gyártmányú refraktort 1894-ben, az asztrofizikai célokra szánt 66 cm-es lencsés és 76 cm-es tükrös távcsöveket az e célra épített déli épületszárnyban 1898-ban helyezték üzembe. A Grubb-távcső 1981-ben Herstmonceux-ból visszakerült Greenwich-be, és felújítva az ismeretterjesztés szolgálatában áll.

Az új helyen, Herstmonceux-ban állították fel Európa akkori legnagyobb tükrös teleszkópját, a 2,5 méter tükörátmérőjű Isaac Newton reflektort 1967-ben. A 20. század második felében azonban a nagy műszereket már egyre inkább lakott helytől távoli, magas hegyekre telepítették, így a teleszkóp 1979-ben átkerült a Kanári-szigetek La Palma szigetén lévő Roque de los Muchachos hegy tetejére, ahol később társa lett a 4,2 m tükörátmérőjű William Herschel teleszkóp.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. szerk.: Benkő József, Holl András, Mizser Attila, Taracsák Gábor: Meteor csillagászati évkönyv 2000, 1999, Budapest: Magyar Csillagászati Egyesület, 179. o 

Források[szerkesztés]

  • Astronomy Encyclopedia - A comprehensive & authoritative A-Z guide to the Universe, 2002, p. 168
  • „Meteor”, Budapest XXVII. (12), 19-20. o, Kiadó: MCSE. ISSN 0133-249X.  
  • szerk.: Ludas M. László, Németh Ferenc: Az Élet és Tudomány kalendáriuma/1984. Hírlapkiadó Vállalat, 28-33. o 

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]