Francesco Cavalli

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Francesco Cavalli
Francesco Cavalli.png
Francesco Cavalli
Életrajzi adatok
Születési név Francesco Caletti Bruni
Pietro Francesco Cavalli
Született 1602. február 14.
Cremona
Származás olasz
Elhunyt 1676. január 14. (73 évesen)
Velence
Pályafutás
Műfajok opera, motetta
Aktív évek 1625–1676
Hangszer orgona
Tevékenység zeneszerző

Pietro Francesco Cavalli (Cremona, 1602. február 14.Velence, 1676. január 14.) olasz barokk zeneszerző, a velencei operaiskola Claudio Monteverdi mellett legkiemelkedőbb alakja.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eredeti neve Francesco Caletti Bruni. Apja Giovanni Battista Caletti a város katedrálisának orgonistája és kórusmestere volt. Cavalli gyermekkorában a katedrális kórusában énekelt és már ekkor kitűnt énektudásával. 1616-ban egy velencei nemes, Frederico Cavalli pártfogásába vette, és magával vitte Velencébe. Később patrónusa iránti tiszteletből vette fel a Cavalli nevet. Velencében lehetősége nyílt zenei tanulmányai folytatására: a Szent Márk-székesegyház kórusának lett a tagja, ahol a kor egyik legnevesebb zeneszerzőjétől, Claudio Monteverditől tanult. 1620-ban a San Giovanni e Paolo templom orgonistája lett. Legelső ismert zeneműve egy motetta, 1625-ben jelent meg a Ghirlanda sacra című gyűjteményben. 1630-ban feleségül vett egy gazdag nemesi családból származó lányt, Maria Sozomeno-t. A házasság biztosította számára az anyagi biztonságot és lehetővé tette, hogy több időt szentelhessen a komponálásnak.

1639-ben a San Marco második orgonistájává nevezik ki. Ez évben került színre első operája a Le nozza di Teti e di Peleo. A következő években egymás után komponálta az operáit és sikert, sikerre halmozott velük: Dafne (1640), Didone (1641), Egisto(1642), Ormindo (1644), Giasone (1649), La Calisto (1651) stb.. Operái hamar meghódították Itália operaszínpadait és rövid időn belül Párizsban is színre kerültek. 1652-ben nagy tragédia érte a zeneszerzőt: meghalt a felesége. A következő nyolc évben egymás után mutatták be operáit Velence, Milánó, Nápoly, Róma színházai. De ennek ellenére Velence jelentette operáinak természetes közegét. Két jelentéktelen darab (Orione, Milánó 1653; L’Hipermestra, Firenze, 1658), valamint a rövid párizsi tartózkodás alatt született Ercole amante kivételével minden operáját velencei színházak számára készítette.

1656-ban adta ki Musiche saere című gyűjteményét, amelyben miséit, zsoltár és himnusz megzenésítéseit gyűjtötte egybe. 1659-ben Mazarin meghívta Párizsba és felkérte egy opera komponálására XIV. Lajos és a spanyol hercegnő, Mária Terézia esküvőjének alkalmából. Cavalli 1660-ban érkezett a francia fővárosba és két évig maradt. Az Ercole amante végül 1662-ben került bemutatásra a Tuileriák színházában, egy évvel az esküvő után. A díszleteket Vigarani, a balett-intermezzókat Lully készítette. Az előadás hatalmas pompával ment végbe, de nem aratott túl nagy sikert. A francia közönség ízlésének jobban megfeleltek Lully operái, mint Cavalli darabja, de a mű mégis ösztönzőleg hatott a Lully nyomán kialakuló francia opera fejlődésére.

1662-ben Cavalli visszatért Velencébe, ahol a Szent Márk-székesegyház orgonistája, majd 1668-tól kórusmestere lett. Pályája utolsó éveiben egyre határozottabban mutatkozott meg az érdeklődése a történelmi témák iránt. Egymás után komponálta történelmi tematikájú operáit: Scipione Africano (1664), Mutio Scevola (1665), Pompeo Magnó (1666), Coriolano (1669), Eliogabalo (?). 1676-ben január 14-én Velencében halt meg 74 éves korában.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Első operája a Le nozza di Teti e di Peleo a legrégebbi fennmaradt velencei opera. A római opera mintáját követi, bővelkedik rövidebb hangszeres részekben, kórusokban és együttesekben, amelyek a cselekmény menetébe illeszkednek. A recitativo uralkodó, de időközönként átalakul ariosová, zárt formát azonban nem alkot. Az ária, együttesek, a recitativo és a zenekari részek Cavalli más operáiban sem különültek el határozottan, operáiban nem alakított ki zárt formákat. Jellemző a prológus alkalmazása. Az Il Giasone előtérbe helyezi a heroikus-komikus opera elemeket. Az argonauták történetét gazdagítja komikus elemekkel, a komikus és a komoly figurák közötti ellentétet zeneileg is kifejezi. Itt már uralkodóvá válik a szólóének, visszaszorul a recitativo. A Il Giasone a 17. század legtöbbet játszott operája lett. A komikus-heroikus elemek megfigyelhetők a nemrégiben René Jacobs által felújított La Calistoban is.

A zenekar és a kórus látszáma Monteverdihez képest lecsökkent Cavalli operáiban, ennek okai elsősorban a szűk anyagi lehetőségekben keresendők. Cavalli kezei alatt az opera énekhangra és a basso continuora korlátozódik, a kórus csak közbeszúrva kap helyett. Jól megfigyelhető ez, a Magyar Állami Operaházban is színre vitt Ormindóban. A szólisták mindennél fontosabb szerepet kapnak, a kórus hiánya miatt operáit általában együttesekkel zárja. Ez figyelhető meg az Ormindóban is. Cavalli operái még lényegükben egységes egészet alkotnak.

L’Ercole amante című darabjában stílusát megpróbálja a francia opera stílusához igazítani. A darab jó lehetőséget nyújt tömegjelenetekre, pompára, hatalmas színpadi gépezet működtetésére. A műben számos önálló zenekari rész található. Cavalli operái mellett írt egyházzenei műveket, miséket, kantátákat, zsoltár és himnusz megzenésítéseket is. Nyugaton több operáját is elővették az elmúlt években. A 2009-2010-es évadban a chicago-i operaház is bemutatja egyik darabját.

Operái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Le nozze di Teti e di Peleo (1639)
  • La Dafne (1640)
  • La Didone (1641)
  • L'Amore innamorato (1642)
  • La virtù de' strali d'Amore (1642)
  • L'Egisto (1643)
  • L'Ormindo (1644)
  • La Doriclea (1645)
  • Il Titone (1645)
  • Il Giasone (1649)
  • L'Euripo (1649)
  • L'Orimonte (1650)
  • L'Oristeo (1651)
  • La Rosinda (1651)
  • La Calisto (1652)
  • L'Eritrea (1652)
  • Il Delio (La Veremonda, l'amazzone di Aragona) (1652)
  • L'Orione (1653)
  • Il Ciro (1654)
  • L'Hipermestra (L'Ipermestra) (1654)
  • Il Xerse (1655)
  • L'Erismena (1655)
  • La Statira (Statira principessa di Persia) (1655)
  • L'Artemisia (1657)
  • Impermnestra (1658)
  • L'Antioco (1659)
  • Il rapimento d'Helena (Elena) (1659)
  • L'Ercole (Ercole amante) (1662)
  • Scipione affricano (1664)
  • Mutio Scevola (Muzio Scevola) (1665)
  • Il Pompeo Magno (1666)
  • L'Eliogabalo (1667)
  • Coriolano (1669)
  • Massenzio (1673)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • C. Orselli-E. Rescigno-R. Garavaglia - R. Tedeschi - G. Lise - R. Celletti: Az opera születése, Európa zenéje sorozat, Bp. Zeneműkiadó, 1986, 30-30. o.
  • Gerhard Dietel: Zenetörténet évszámokban I., Bp., Springer kiadó, 1996, 280., 289., 301. o.
  • Németh Amadé: Operaritkaságok, Bp., Zeneműkiadó, 1980, 290-292. o.
  • Az angol és a francia wikipédia megfelelő szócikkjei

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Francesco Cavalli YouTube

  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap