Mise (zenei műfaj)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A mise mint zenei műfaj az állandó miseénekeknek (Kyrie, Gloria, Credo, Sanctus, Benedictus és Agnus Dei) hat tételben megkomponált alakja.[1]

Őse a római Graduale 18 gregorián miséje, melyeknek egymással régebben semmiképp össze nem függő énekeit a 12—13. században kezdték sorozatokká összeillesztgetni. Ez az összeillesztés azonban még ma is annyira laza, hogy bármely miserész pótlására a megfelelő énekek más misékből is átvehetők. A többszólamú éneklés bölcső korában (11—12. század) előfordul már egy-egy megkomponált misetétel is. Mai értelemben vett, végigkomponált misével első ízben a 14. században találkozunk (egy Tournai-ban felfedezett kéziraton).[1]

A gregorián dallamú miseének után a 14. században jelent meg a több énekessel és hamarosan a hangszeres, sőt nagyzenekari kísérettel előadott mise, amelyen vagy az ordinarium missae-t értjük, azaz a mise fent felsorolt hat állandó részét,[2] vagy pedig a proprium missae-t, a mise változó részeit, pl. communio, offertórium stb..[3]

A klasszikus vokál-polifónia kora Palestrinával az élén sok százszámra termelt miséket, valamint a későbbi századok és a modern kor is.[1]

A külső formát nagyjából minden kor az ősmintáról, a gregorián korálisról leste le. A 18. század instrumentális zenéje bőbeszédűségével a formát és terjedelmet túlfejlesztette, sőt a túlméretezett egyes tételeket arányosítási célzattal kantátaszerűen kisebb egységekre is tördelte. Ez ma X. Piusz motu proprio-jának 11. pontja értelmében tilos.[1]

Kiváló zeneszerzők komponáltak „miséket” (pl. Beethoven: Missa Sollemnis), de ezek egy része már terjedelme miatt sem alkalmas liturgikus használatra.[3]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c d Katolikus Lexikon 4., Bangha Béla S. J. (szerk.) Mise (1933) |. (Hozzáférés: 2020)
  2. Kyrie, Gloria, Credo, Sanctus, Benedictus, Agnus Dei
  3. a b Arató-Verbényi: Liturgikus lexikon