Ugrás a tartalomhoz

François Fillon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
François Fillon
Franciaország 19. miniszterelnöke
Hivatali idő
2007. május 17. – 2012. május 10.
környezetvédelmi és közlekedési miniszter
Hivatali idő
2012. február 22. – 2012. május 10.
oktatási miniszter
Hivatali idő
2004. március 31. – 2005. május 31.
szociális és munkaügyi miniszter
Hivatali idő
2002. május 7. – 2004. március 30.

Született1954. március 4. (70 éves)
Le Mans
PártRepublikánus Párt (Franciaország)

SzüleiAnne Fillon
HázastársaPenelope Kathryn Clarke
Foglalkozásjogász
Iskolái
Valláskatolikus

Díjak
  • Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének nagykeresztje (Franciaország miniszterelnöke, 2007. november 21.)
  • Három Csillag érdemrend
  • Grand Cordon of the Order of the Rising Sun (2013. április 29.)
  • a francia Becsületrend főtisztje (Franciaország miniszterelnöke, 2012)
  • Grand Cordon of the Order of the Paulownia Flowers

François Fillon aláírása
François Fillon aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz François Fillon témájú médiaállományokat.

François Charles Armand Fillon (ejtsd: franszoá fijjon, Le Mans, 1954. március 4. – ) francia jogász, mérsékelt konzervatív politikus, 2007. május 17. és 2012. május 10. között miniszterelnök Nicolas Sarkozy államfő alatt.[2][3] A Republikánus Párt (a legnagyobb francia középjobb párt, korábban Unió egy Népi Mozgalomért) jelöltje volt a 2017-es franciaországi elnökválasztáson, amin nem jutott a második fordulóba.

Élete

[szerkesztés]

Tanulmányai, pályakezdése

[szerkesztés]

Az északnyugati Sarthe megyében született. Apja közjegyző, anyja, Anne Soulet Fillon ünnepelt baszk származású történész.[4] Öccse, Dominique zonogrista és dzsesszzenész.[5][6]

Fillon 1972-ben szerzett érettségit (baccalauréat). Le Mans-ban, a Maine Egyetemen szerzett master fokozatot közjogból 1976-ban. Ezután Párizsban MAS (master of Advanced Studies) fokozatot szerzett a Párizsi Descartes Egyetemen.[7]

François Fillon a Nemzetgyűlésben beszél 2007-ben

Politikai pályafutása is Sartheból indult, amikor 1981–ben, 27 évesen képviselővé választották. Eredetileg az AFP francia hírügynökségnél újságírónak készült, ám a politika közbeszólt. Angolellenes apja szigorú gaulle-ista szellemben nevelte, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy nagyra értékelje a thatcheri, majd a blairi reformokat, amelyekről walesi felesége révén – akivel öt gyermekük van – közvetlen tapasztalatokat is szerezhetett.

Politikai pályafutása

[szerkesztés]

1983 és 2001 között Sablé-sur-Sarthe polgármestere volt.[8]

Jean-Pierre Raffarin kormányában (20022005) a szociális ügyekért felelős (2002. május és 2004. március között), majd oktatási miniszter (2004 márciusától 2005 júniusáig) volt. Miután 2002-ben munkaügyi miniszter lett, vitatott reformokat vállalt fel, fellazítva a korábban bevezetett 35 órás munkahét szabályt, illetve a nyugdíjazás rendszerével kapcsolatban. 2004-ben oktatási miniszterként ő javasolta a róla elnevezett oktatási reformot (Fillon-törvényt). Közoktatási reformja azonban a diákszervezetek ellenállásába ütközött, az érettségi rendszer módosítása kapcsán meghátrálásra kényszerült. A franciák 2005. május 29-én népszavazáson utasították el az európai alkotmányos szerződést, melynek következményeképp Jacques Chirac államfő átszervezte a kormányt és teljesen félreállította Fillont, aki nyíltan szakított államfővel, és mindenféle tisztség betöltése nélkül Sarkozy után az UMP második legbefolyásosabb politikusává lépett elő.

Sarkozy köztársasági elnökként 2007. május 17-én kinevezte Franciaország kormányfőjének Fillont, Dominique de Villepint váltva. Az általa vezetett 15 fős kabinetbe hét női miniszter került. Sarkozy 2012-es elnökválasztási veresége után, 2012. május 10-én lemondott. Utódja, François Hollande államfő elnöki beiktatása után, 2012. május 15-én Jean-Marc Ayrault-t nevezte ki miniszterelnökké.

Fillon 2016-ban elindult a Republikánus Párt elnöki előválasztásán, és az első fordulóban első helyen végzett.[9] A második fordulót Fillon nyerte meg, ezzel ő lett a 2017-es franciaországi elnökválasztás egyik jelöltje.[10]

Pártja 2016-os köztársasági elnök jelölti előválasztásain konzervatív platformon indult és úgy tűnt, nincs esélye a győzelemre. A választás előtt egy héttel még a harmadik helyre tippelték a szavazás első fordulójában, de első lett és egy héttel később legyőzte Alain Juppét a második fordulóban. Győzelme az elnöki posztért folyó verseny egyik fő esélyesévé tette Marine Le Pen (Nemzeti Front) és Emmanuel Macron (REM) mellett.

2017 márciusában Fillon lett az első a nagy francia pártok elnökjelöltjei közül, aki hűtlen kezelési eljárás célpontja lett (Penelopegate).[11] Azzal vádolták, hogy "közpénzből euró százezreket fizetett ki a feleségének és a gyerekeinek kevés, vagy semmi munkára".[11] Ennek ellenére Fillon, tagadva a vádakat, úgy döntött, hogy nem lép vissza. Az áprilisi közvéleménykutatások azt mutatták, hogy a harmadik helyen áll és nincs esélye a második választási fordulóra, ahová ha bejutna, megverné Le Pent, de alulmaradna Macronnal szemben.[12]

Az április 23-án tartott elnökválasztáson az előzetes eredmények szerint a szavazatok 19,9 százalékát szerezte és ezzel a harmadik helyen végezve a 21,4%-ot gyűjtő szélsőjobboldali jelölt Le Pen mögött nem jutott a második fordulóba. Még a választás éjszakáján az első helyen végzett Macron támogatására szólította fel szavazóit, és másnap lemondott párttisztségeiről.[13]

Később

[szerkesztés]

A sikertelen elnökválasztás után visszavonult a politikai életből, és a pénzügyi világban helyezkedett el.

Az ún. Fillon-ügyben 2020 júniusában fiktív foglalkoztatás miatt sikkasztásért 5 év börtönre ítélték, ebből 3 év felfüggesztve, feleségét bűnrészesként 3 év börtönre felfüggesztve, továbbá pénzbüntetést is kapott és a közügyektől 10 évre eltiltották.[14] 1958 óta ő lett a legmagasabb tisztséget betöltő politikus, akit tényleges börtönbüntetésre ítéltek.

2021 júliusában az orosz állami Zarubezsnyefty olajcég igazgatóságának tagja lett.[15]

Családja

[szerkesztés]

Felesége 1980 óta a walesi Penelope Kathryn Clarke. 5 gyermekük van.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. http://rue89.nouvelobs.com/2011/06/27/le-dossier-scolaire-du-cancre-fillon-sur-dun-echec-211143
  2. Communiqué de la Présidence de la République concernant la nomination du Premier ministre (french nyelven). Élysée-palota, 2007. május 17. [2007. május 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. május 17.)
  3. Décret du 17 mai 2007 portant nomination du Premier ministre (francia nyelven). Legifrance.gouv.fr. (Hozzáférés: 2010. augusztus 4.)
  4. Décès d’Anne Fillon, mère de l’ex-Premier ministre”, Ouest France, 2012. augusztus 17. (Hozzáférés: 2014. november 18.) 
  5. Dominique Fillon, jazzman et petit frère de...”, Le Figaro , 2017. március 15. (Hozzáférés: 2017. március 17.) 
  6. Welshwoman prepares for life in French No 10”, The Daily Telegraph, 2007. május 7.. [2007. október 17-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2007. május 12.) 
  7. François Fillon - Biographie - Le Parisien. [2016. november 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 7.)
  8. http://www.francegenweb.org/mairesgenweb/resultcommune.php?id=24558
  9. Archivált másolat. [2016. november 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 21.)
  10. Fillon nyert, ő lesz a jobboldali államfőjelölt – Alfahir.hu, 2016. november 27.
  11. a b François Fillon, French Presidential Candidate, Vows to Run Despite Inquiry, The New York Times (2017/03/01)
  12. Fej-fej mellett Macron és Le Pen – Magyaridok.hu 2017. április 4.
  13. Defeated French conservative Fillon steps back from party role – Reuters.com, 2017. április 24. (angolul)
  14. Elítélték a volt francia kormányfőt sikkasztás miatt – Magyar Hang, 2020. június 29.
  15. Egy orosz olajcég igazgatótanácsának tagja lett a volt francia kormányfő – 444.hu, 2021. július 3.

Források

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikk

[szerkesztés]