François Fillon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
François Fillon
François Fillon 2010.jpg
Franciaország 19. miniszterelnöke
Hivatali idő
2007. május 17. 2012. május 10.
környezetvédelmi és közlekedési miniszter
Hivatali idő
2012. február 22. 2012. május 10.
oktatási miniszter
Hivatali idő
2004. március 31. 2005. május 31.
szociális és munkaügyi miniszter
Hivatali idő
2002. május 7. 2004. március 30.

Született 1954. március 4. (69 éves)
Le Mans
Párt Republikánus Párt (Franciaország)

Szülei Anne Fillon
Házastársa Penelope Kathryn Clarke
Foglalkozás jogász
Iskolái
Vallás katolikus

Díjak
  • Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének nagykeresztje (Franciaország miniszterelnöke, 2007. november 21.)
  • Három Csillag érdemrend
  • Grand Cordon of the Order of the Rising Sun (2013. április 29.)
  • a francia Becsületrend főtisztje (Franciaország miniszterelnöke, 2012)
  • Grand Cordon of the Order of the Paulownia Flowers

François Fillon aláírása
François Fillon aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz François Fillon témájú médiaállományokat.

François Charles Armand Fillon (ejtsd: franszoá fijjon, Le Mans, 1954. március 4. – ) francia jogász, mérsékelt konzervatív politikus, 2007. május 17. és 2012. május 10. között miniszterelnök Nicolas Sarkozy államfő alatt.[2][3] A Republikánus Párt (a legnagyobb francia középjobb párt, korábban Unió egy Népi Mozgalomért) jelöltje volt a 2017-es franciaországi elnökválasztáson, amin nem jutott a második fordulóba.

Élete[szerkesztés]

Tanulmányai, pályakezdése[szerkesztés]

Az északnyugati Sarthe megyében született. Apja közjegyző, anyja, Anne Soulet Fillon ünnepelt baszk származású történész.[4] Öccse, Dominique zonogrista és dzsesszzenész.[5][6]

Fillon 1972-ben szerzett érettségit (baccalauréat). Le Mans-ban, a Maine Egyetemen szerzett master fokozatot közjogból 1976-ban. Ezután Párizsban MAS (master of Advanced Studies) fokozatot szerzett a Párizsi Descartes Egyetemen.[7]

François Fillon a Nemzetgyűlésben beszél 2007-ben

Politikai pályafutása is Sartheból indult, amikor 1981–ben, 27 évesen képviselővé választották. Eredetileg az AFP francia hírügynökségnél újságírónak készült, ám a politika közbeszólt. Angolellenes apja szigorú gaulle-ista szellemben nevelte, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy nagyra értékelje a thatcheri, majd a blairi reformokat, amelyekről walesi felesége révén – akivel öt gyermekük van – közvetlen tapasztalatokat is szerezhetett.

Politikai pályafutása[szerkesztés]

1983 és 2001 között Sablé-sur-Sarthe polgármestere volt.[8]

Jean-Pierre Raffarin kormányában (20022005) a szociális ügyekért felelős (2002. május és 2004. március között), majd oktatási miniszter (2004 márciusától 2005 júniusáig) volt. Miután 2002-ben munkaügyi miniszter lett, vitatott reformokat vállalt fel, fellazítva a korábban bevezetett 35 órás munkahét szabályt, illetve a nyugdíjazás rendszerével kapcsolatban. 2004-ben oktatási miniszterként ő javasolta a róla elnevezett oktatási reformot (Fillon-törvényt). Közoktatási reformja azonban a diákszervezetek ellenállásába ütközött, az érettségi rendszer módosítása kapcsán meghátrálásra kényszerült. A franciák 2005. május 29-én népszavazáson utasították el az európai alkotmányos szerződést, melynek következményeképp Jacques Chirac államfő átszervezte a kormányt és teljesen félreállította Fillont, aki nyíltan szakított államfővel, és mindenféle tisztség betöltése nélkül Sarkozy után az UMP második legbefolyásosabb politikusává lépett elő.

Sarkozy köztársasági elnökként 2007. május 17-én kinevezte Franciaország kormányfőjének Fillont, Dominique de Villepint váltva. Az általa vezetett 15 fős kabinetbe hét női miniszter került. Sarkozy 2012-es elnökválasztási veresége után, 2012. május 10-én lemondott. Utódja, François Hollande államfő elnöki beiktatása után, 2012. május 15-én Jean-Marc Ayrault-t nevezte ki miniszterelnökké.

Fillon 2016-ban elindult a Republikánus Párt elnöki előválasztásán, és az első fordulóban első helyen végzett.[9] A második fordulót Fillon nyerte meg, ezzel ő lett a 2017-es franciaországi elnökválasztás egyik jelöltje.[10]

Pártja 2016-os köztársasági elnök jelölti előválasztásain konzervatív platformon indult és úgy tűnt, nincs esélye a győzelemre. A választás előtt egy héttel még a harmadik helyre tippelték a szavazás első fordulójában, de első lett és egy héttel később legyőzte Alain Juppét a második fordulóban. Győzelme az elnöki posztért folyó verseny egyik fő esélyesévé tette Marine Le Pen (Nemzeti Front) és Emmanuel Macron (REM) mellett.

2017 márciusában Fillon lett az első a nagy francia pártok elnökjelöltjei közül, aki hűtlen kezelési eljárás célpontja lett (Penelopegate).[11] Azzal vádolták, hogy "közpénzből euró százezreket fizetett ki a feleségének és a gyerekeinek kevés, vagy semmi munkára".[11] Ennek ellenére Fillon, tagadva a vádakat, úgy döntött, hogy nem lép vissza. Az áprilisi közvéleménykutatások azt mutatták, hogy a harmadik helyen áll és nincs esélye a második választási fordulóra, ahová ha bejutna, megverné Le Pent, de alulmaradna Macronnal szemben.[12]

Az április 23-án tartott elnökválasztáson az előzetes eredmények szerint a szavazatok 19,9 százalékát szerezte és ezzel a harmadik helyen végezve a 21,4%-ot gyűjtő szélsőjobboldali jelölt Le Pen mögött nem jutott a második fordulóba. Még a választás éjszakáján az első helyen végzett Macron támogatására szólította fel szavazóit, és másnap lemondott párttisztségeiről.[13]

Később[szerkesztés]

A sikertelen elnökválasztás után visszavonult a politikai életből, és a pénzügyi világban helyezkedett el.

Az ún. Fillon-ügyben 2020 júniusában fiktív foglalkoztatás miatt sikkasztásért 5 év börtönre ítélték, ebből 3 év felfüggesztve, feleségét bűnrészesként 3 év börtönre felfüggesztve, továbbá pénzbüntetést is kapott és a közügyektől 10 évre eltiltották.[14] 1958 óta ő lett a legmagasabb tisztséget betöltő politikus, akit tényleges börtönbüntetésre ítéltek.

2021 júliusában az orosz állami Zarubezsnyefty olajcég igazgatóságának tagja lett.[15]

Családja[szerkesztés]

Felesége 1980 óta a walesi Penelope Kathryn Clarke. 5 gyermekük van.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. http://rue89.nouvelobs.com/2011/06/27/le-dossier-scolaire-du-cancre-fillon-sur-dun-echec-211143
  2. Communiqué de la Présidence de la République concernant la nomination du Premier ministre (french nyelven). Élysée-palota, 2007. május 17. [2007. május 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. május 17.)
  3. Décret du 17 mai 2007 portant nomination du Premier ministre (francia nyelven). Legifrance.gouv.fr. (Hozzáférés: 2010. augusztus 4.)
  4. Décès d’Anne Fillon, mère de l’ex-Premier ministre”, Ouest France, 2012. augusztus 17. (Hozzáférés ideje: 2014. november 18.) 
  5. Dominique Fillon, jazzman et petit frère de...”, 2017. március 15. (Hozzáférés ideje: 2017. március 17.) 
  6. Welshwoman prepares for life in French No 10”, The Daily Telegraph, 2007. május 7.. [2007. október 17-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2007. május 12.) 
  7. François Fillon - Biographie - Le Parisien
  8. http://www.francegenweb.org/mairesgenweb/resultcommune.php?id=24558
  9. Archivált másolat. [2016. november 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 21.)
  10. Fillon nyert, ő lesz a jobboldali államfőjelölt – Alfahir.hu, 2016. november 27.
  11. a b François Fillon, French Presidential Candidate, Vows to Run Despite Inquiry, The New York Times (2017/03/01)
  12. Fej-fej mellett Macron és Le Pen – Magyaridok.hu 2017. április 4.
  13. Defeated French conservative Fillon steps back from party role – Reuters.com, 2017. április 24. (angolul)
  14. Elítélték a volt francia kormányfőt sikkasztás miatt – Magyar Hang, 2020. június 29.
  15. Egy orosz olajcég igazgatótanácsának tagja lett a volt francia kormányfő – 444.hu, 2021. július 3.

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikk[szerkesztés]