Eino Kaila

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Eino Kaila
Eino-Kaila-1951.jpg
Életrajzi adatok
Született1890. augusztus 9.
Alajärvi
Elhunyt1958. július 31. (67 évesen)
Kirkkonummi
Sírhely Hietaniemi temető
Születési neve Eino Sakari Johansson
Ismeretes mint filozófus
Nemzetiség finn
Házastárs Anna Snellman-Kaila
SzüleiErkki Kaila
Gyermekek Olli Kaila
Iskolái
Tudományos fokozat
  • BA (1910, Helsinki Egyetem)
  • Licentiate of Philosophy (1916)
  • PhD (1916)
A Wikimédia Commons tartalmaz Eino Kaila témájú médiaállományokat.

Eino Sakari Kaila (Alajärvi, 1890. augusztus 9. – Kirkkonummi, 1958. július 31.[1]) finn filozófus, pszichológus, a 20. század első felének legjelentősebb finn filozófusa és pszichológusa, a modern finn pszichológia atyja. Ő volt az, aki bevezette Finnországban a gestaltpszichológiát.[2]

Élete[szerkesztés]

Life[szerkesztés]

Apja protestáns lelkész volt, aki utóbb püspök lett. Eino Kaila 1910-ben végzett a Helsinki Egyetemen, ahol filozófiatanárai Arvi Grotenfelt és Edward Westermak voltak. 1911-ben Párizsba utazott, ahol Henri Bergson előadásait hallgatta. 1914-ben Németországban tett látogatást. 1916-ban védte meg pszichológiai tárgyú doktori értekezését Über die Motivation und die Entscheidung: Eine experimentell-psychologische Untersuchung címen. Ugyanebben az évben házasságot kötött Anna Lovisa Snellman festővel, Johan Vilhelm Snellman unokájával. Rövid ideig a Nemzeti Színház dramaturgjaként dolgozott. 1921-ben kinevezték az újonnan alapított Turkui Egyetem első filozófiaprofesszorának, ahol irodalomkritikával és pszichológiával foglalkozott, és úgy tartják, hogy ő vezette be a gestaltpszichológiát Finnországba. 1918 és 1923 között Kaila számos kísérleti pszichológiával kapcsolatos cikket publikált a német Zeitschrift für Psychologie és Psychologische Forschung folyóiratokban. A korszak kulturális köreiben olyanokkal együtt szerepelt mint például Jean Sibelius és Frans Eemil Sillanpää. Az 1920-as évek közepétől kezdve mindinkább a filozófia felé fordult. 1930-ban a Helsinki Egyetemen az elméleti filozófia professzorává nevezték ki, ahol 1948-ig dolgozott. Az 1930-as években szorosan kötődött a pozitivista beállítottságú bécsi körhöz.[2][3]

A második világháború alatt Kaila Németországban tartott elődásokat.[3] 1948-ban a Finn Akadémia főállású tagja lett.[4]

Munkássága[szerkesztés]

Noha nagy mértékben befolyásolta a logikai pozitivizmus, és kritikusan viszonyult a tapasztalatokon nem alapuló spekulációval szemben, Kaila munkásságára az jellemző, hogy a dolgok holisztikus, majdhogynem panteista megértésre törekedett. A pszichológiában inkább naturalista szemléletet képviselt. Persoonallisuus (1934) című könyve filozófiai dimenziókkal rendelkező pszichológiai tanulmány volt, amelyben hangsúlyozta a pszichológiai jelenségek biológiai hátterét. Utolsó éveiben a Terminalkausalität Als Die Grundlage Eines Unitarischen Naturbegriffs című munkájában, amelyet egy nagyobb munka első részének szánt, egy mindenségelméletet próbált felállítani, de a munkát külföldön nem fogadták túl nagy lelkesedéssel.

Noha a második világháború vége előtt visszavonta támogatását a nemzetiszocialistáktól, a "nyugati" és "keleti" gondolkodás különbözőségéről írt, és azt tartotta, hogy a demokrácia működéséhez az emberek homogenitására van szükség.[3] A háború után Edwin Linkomiesszel és Veikko Antero Koskenniemivel kötött barátsága vetett rá politikai árnyékot.[5]

Hatása[szerkesztés]

Kaila leghíresebb tanítványa Georg Henrik von Wright volt, aki Ludwig Wittgenstein utódjaként dolgozott a Cambridge-i Egyetemen. A német befolyás alatt álló hagyományos analitikus-idealista filozófia, amelyet Kaila képviselt, egyeduralkodó maradt a finn filozófiában egésze az 1980-as évekig. Szintén tanítványa volt Ragnar Granit, aki 1967-ben fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat kapott.[2]

Kaila alapította a Helsinki Egyetem pszichológiai laboratóriumát, és ő nevelte a következő pszichológusnemzedéket. Edwin Linkomiesszel együtt hozzájárult a pszichológiai professzori állás létesítéséhez, és a Politikatudományi Kar megalakulásához.[4]

Főbb művei[szerkesztés]

  • Sielunelämän rakenne, 1923
  • Der Logistische Neupositivismus, 1930
  • Persoonallisuus, 1934
  • Inhimillinen tieto, 1939
  • Terminalkausalität Als Die Grundlage Eines Unitarischen Naturbegriffs, 1956

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. Kaila, Eino. In Otavan Suuri Ensyklopedia 4. (hely nélkül): Otava Publishing Company. 1978. 2539. o. ISBN 951-1-04658-6  ; Egyes forrásokban a halálozás dátuma tévesen 1958. augusztus 1.
  2. a b c Ilkka Niiniluoto: Gestalt Theory in Eino Kaila's Psychology and Philosophy. Gestalt Theory, XXXV. évf. 3. sz. (2013) 217–226. o. arch Hozzáférés: 2017. okt. 26.
  3. a b c Petri Liukkonen: Eino Sakari Kaila (1890-1958). authorscalendar.info (2008) (Hozzáférés: 2017. nov. 15.)
  4. a b Riita-Ilona Hurmerinta: Eino Kaila - a pioneering philosopher and psychologist, and a brilliant lecturer. 375humanistia.helsinki.fi (2015)
  5. Marja Ahokas: Eino Kaila (1934): Persoonallisuus. www.avoin.helsinki.fi (2015)

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Eino Kaila című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.