Eckhardt Sándor (orvos)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Eckhardt Sándor
Született 1927. március 14.
Budapest
Elhunyt 2016. november 1. (89 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása orvos,
onkológus,
farmakológus,
pedagógus
Kitüntetései Széchenyi-díj

Eckhardt Sándor (Budapest, 1927. március 14.Budapest, 2016. november 1.) Széchenyi-díjas orvos, onkológus, farmakológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Fő kutatási területe a daganatos megbetegedések prevenciós és terápiás módszertana, 1971 és 1992 között az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója volt. Eckhardt Sándor (1890–1969) irodalomtörténész, nyelvész fia.

Életútja[szerkesztés]

A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karára iratkozott be, majd 1951-ben szerezte meg orvosi oklevelet az immár önállósult Budapesti Orvostudományi Egyetemen. Ezt követően rövid ideig az egyetem II. számú belgyógyászati klinikáján dolgozott, s 1955-ben belgyógyászi szakképesítést is szerzett. 1953-tól azonban már az Országos Onkológiai Intézet munkatársa volt, később adjunktusi, majd főorvosi kinevezést kapott, 1971-ben pedig igazgató főorvos lett. 1977 és 1992 között főigazgatóként irányította az intézet munkáját, majd nyugdíjba vonulását követően szaktanácsadóként segítette az ott folyó tudományos munkát. Az 1970-es évektől tartott előadásokat az Orvostovábbképző Intézetben, ahol 1977-től az általa alapított klinikai onkológiai tanszék professor emeritusaként oktatott. 1964-ben védte meg az orvostudomány kandidátusa, 1984-ben akadémiai doktori értekezését.

Munkássága[szerkesztés]

Kimagasló eredményeket ért el a rákszűrés, a daganatos megbetegedések kemo- és immunterápiás módszereinek fejlesztésében, valamint a belgyógyászati onkológiában. Nevéhez fűződik annak felismerése, hogy a sejtosztódást – így a rákos sejtek szaporodását – gátló cukoralkoholok, különösen a dibróm-hexitek közé tartozó mielobromol és elobromol hatékonyan alkalmazhatóak a rákbetegségek kezelésére (a mielobromoltartalmú gyógyszereket ma is világszerte használják).

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés]

1985-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1990-ben rendes tagjává választották. 1978 és 1982 között a Magyar Onkológusok Társaságának főtitkára, illetve elnökségi tagja, 1985-től 1990-ig az Egészségügyi Tudományos Tanács elnökségi tagja volt. Több nemzetközi orvosi társaság munkájában részt vett, 1984-től az Orosz Orvostudományi Akadémia tiszteleti tagja, 1988 és 1998 között a Nemzetközi Rákellenes Szövetség (Union internationale contre le cancer, UICC) elnökségi tagja, 1990–1994 között a szervezet elnöki tisztét töltötte be. Közreműködött az Egészségügyi Világszervezet rákszakértői bizottságának munkájában is. 1999-től a Szent István Akadémia tagja volt.

1980-ban Állami Díjat kapott az onkológiai ellátás és kutatás szervezése terén elért jelentős hazai és nemzetközi eredményeiért. 1994-ben Széchenyi-díjat vehetett át az orvostudomány, a gyógyítás és az oktatás terén végzett magas színvonalú, példa értékű, nemzetközileg is elismert eredményeket elérő életútja elismeréseként. 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.

Főbb művei[szerkesztés]

  • A nyirokcsomók daganatai. Budapest, Akadémiai, 1965, 326 p. (Kellner Bélával és Lapis Károllyal)
    Németül: Lymphknotengeschwülste. Budapest, Akadémiai, 1966, 355 p.
  • Daganatos betegségek gyógyszeres kezelése. Budapest, Medicina, 1968, 299 p. (Sellei Kamillóval és Németh Lászlóval)
    Angolul: Chemotherapy of neoplastic diseases. Budapest, Akadémiai, 1970, 323 p.
    Oroszul: Лекарственное лечение опухолевых заболеваний. Budapest, Akadémiai, 1975, 412 p.
  • Лечение генерализованных форм опухолевых заболеваний. Moszkva, Medicina, 1976, 390 p. (Nyikolaj Nyikolajevics Blohinnal)
  • Klinikai onkológia. Szerk. Eckhardt Sándor. Budapest, Medicina, 1977, 489 p.
  • Modern daganatterápia. Budapest, Medicina, 1982, 136 p.
  • A rákmegelőzés lehetőségei, különös tekintettel a dohányzásra. Budapest, 1989.
  • Onkológia. Budapest, Springer Hungarica, 1993, 149 p.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]