Eckhardt Sándor (orvos)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Eckhardt Sándor
Született 1927. március 14.
Budapest
Elhunyt 2016. november 1. (89 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása orvos,
onkológus,
farmakológus,
pedagógus

Eckhardt Sándor (Budapest, 1927. március 14.Budapest, 2016. november 1.) Széchenyi-díjas orvos, onkológus, farmakológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Fő kutatási területe a daganatos megbetegedések prevenciós és terápiás módszertana, 1971 és 1992 között az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója volt. Eckhardt Sándor (1890–1969) irodalomtörténész, nyelvész fia.

Életútja[szerkesztés]

A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karára iratkozott be, majd 1951-ben szerezte meg orvosi oklevelet az immár önállósult Budapesti Orvostudományi Egyetemen. Ezt követően rövid ideig az egyetem II. számú belgyógyászati klinikáján dolgozott, s 1955-ben belgyógyászi szakképesítést is szerzett. 1953-tól azonban már az Országos Onkológiai Intézet munkatársa volt, később adjunktusi, majd főorvosi kinevezést kapott, 1971-ben pedig igazgató főorvos lett. 1977 és 1992 között főigazgatóként irányította az intézet munkáját, majd nyugdíjba vonulását követően szaktanácsadóként segítette az ott folyó tudományos munkát. Az 1970-es évektől tartott előadásokat az Orvostovábbképző Intézetben, ahol 1977-től az általa alapított klinikai onkológiai tanszék professor emeritusaként oktatott. 1964-ben védte meg az orvostudomány kandidátusa, 1984-ben akadémiai doktori értekezését.

Munkássága[szerkesztés]

Kimagasló eredményeket ért el a rákszűrés, a daganatos megbetegedések kemo- és immunterápiás módszereinek fejlesztésében, valamint a belgyógyászati onkológiában. Nevéhez fűződik annak felismerése, hogy a sejtosztódást – így a rákos sejtek szaporodását – gátló cukoralkoholok, különösen a dibróm-hexitek közé tartozó mielobromol és elobromol hatékonyan alkalmazhatóak a rákbetegségek kezelésére (a mielobromoltartalmú gyógyszereket ma is világszerte használják).

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés]

1985-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1990-ben rendes tagjává választották. 1978 és 1982 között a Magyar Onkológusok Társaságának főtitkára, illetve elnökségi tagja, 1985-től 1990-ig az Egészségügyi Tudományos Tanács elnökségi tagja volt. Több nemzetközi orvosi társaság munkájában részt vett, 1984-től az Orosz Orvostudományi Akadémia tiszteleti tagja, 1988 és 1998 között a Nemzetközi Rákellenes Szövetség (Union internationale contre le cancer, UICC) elnökségi tagja, 1990–1994 között a szervezet elnöki tisztét töltötte be. Közreműködött az Egészségügyi Világszervezet rákszakértői bizottságának munkájában is. 1999-től a Szent István Akadémia tagja volt.

1980-ban Állami Díjat kapott az onkológiai ellátás és kutatás szervezése terén elért jelentős hazai és nemzetközi eredményeiért. 1994-ben Széchenyi-díjat vehetett át az orvostudomány, a gyógyítás és az oktatás terén végzett magas színvonalú, példa értékű, nemzetközileg is elismert eredményeket elérő életútja elismeréseként. 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.

Főbb művei[szerkesztés]

  • A nyirokcsomók daganatai. Budapest, Akadémiai, 1965, 326 p. (Kellner Bélával és Lapis Károllyal)
    Németül: Lymphknotengeschwülste. Budapest, Akadémiai, 1966, 355 p.
  • Daganatos betegségek gyógyszeres kezelése. Budapest, Medicina, 1968, 299 p. (Sellei Kamillóval és Németh Lászlóval)
    Angolul: Chemotherapy of neoplastic diseases. Budapest, Akadémiai, 1970, 323 p.
    Oroszul: Лекарственное лечение опухолевых заболеваний. Budapest, Akadémiai, 1975, 412 p.
  • Лечение генерализованных форм опухолевых заболеваний. Moszkva, Medicina, 1976, 390 p. (Nyikolaj Nyikolajevics Blohinnal)
  • Klinikai onkológia. Szerk. Eckhardt Sándor. Budapest, Medicina, 1977, 489 p.
  • Modern daganatterápia. Budapest, Medicina, 1982, 136 p.
  • A rákmegelőzés lehetőségei, különös tekintettel a dohányzásra. Budapest, 1989.
  • Onkológia. Budapest, Springer Hungarica, 1993, 149 p.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]