Donhoffer Szilárd

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Donhoffer Szilárd
Egy 1997-es TV-interjúban
Egy 1997-es TV-interjúban
Született1902. július 3.
Budapest[1]
Elhunyt1999. január 12. (96 évesen)
Pécs
Állampolgárságamagyar
HázastársaMittag Margit
Foglalkozása
  • orvos
  • egyetemi oktató
  • politikus
Tisztségemagyarországi parlamenti képviselő (1963. február 24. – 1971. február 10.)
IskoláiMagyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem (–1926, orvostudomány)
Kitüntetései
SírhelyeFarkasréti temető (20. körönd-28. fülke)[2][3]
Tudományos pályafutása
Szakintézeti tagságMagyar Tudományos Akadémia (1973–)
Munkahelyek
Más munkahelyekOrszággyűlés (1963–1971)
A Wikimédia Commons tartalmaz Donhoffer Szilárd témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Donhoffer Szilárd (Budapest, 1902. július 3.[4]Pécs, 1999. január 12.) Kossuth-díjas magyar orvos, belgyógyász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Kutatási területe a kórélettan, a diabetes, a pajzsmirigy működése, valamint az élő szervezetek különböző belső szabályozásai (-, táplálék- és légzésfelvétel). A pécsi orvostudományi képzés egyik legjelentősebb képviselője. 1961–1964 között a Pécsi Orvostudományi Egyetem általános rektorhelyettese, majd 1967-ig az egyetem rektora. 1963–1971 között országgyűlési képviselő.

Donhoffer Szilárd
Nem található szabad kép.(?)
Donhoffer Szilárd arcképe

Életpályája[szerkesztés]

Budapesten született Donhoffer Géza (1864–1941)[5] mérnök, műszaki főtanácsos és Trautmann Matild/Hilda (1874–1957) gyermekeként.[6] 1920-ban a Budapesti II. Kerületi Királyi Katolikus Főgimnáziumban érettségizett, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem (ma: ELTE) Orvostudományi Karán folytatta tanulmányait. Egyetemi évei alatt fél évet a Bécsi Egyetemen töltött. 1926-ban avatták doktorrá, majd a pécsi Erzsébet Tudományegyetem Belklinikáján kezdett el dolgozni. Ebben az évben kezdődött meg a teljes képzés az összes évfolyamra (az orvosi kart 1921-ben költöztették át Pozsonyról Pécsre). 1931–1932-ben állami ösztöndíjjal volt az Aberdeeni Egyetem élettani intézetében vendégkutató. Hazatérése után az egyetem gyógyszertani és kórtani intézetének tanársegédje, majd 1934-ben visszatért a belklinikára, ahol előbb adjunktusként, majd laboratóriumvezetőként tevékenykedett. Emellett 1936-tól az anyagcsere-betegségek, illetve 1939-től a belorvosi diagnosztika tárgyak magántanára volt. 1943-ban az egyetem nyilvános rendkívüli tanárává nevezték ki. 1944-ben a Kórélettani Intézet vezetésével bízták meg. 1946-ban koholt vádak alapján állásvesztésre ítélték, két évvel később helyezték vissza beosztásába. 1950-ben vette át egyetemi tanári és tanszékvezetői kinevezését, amit az Orvostudományi Kar önálló egyetemmé történő kiszervezése után is megtartott. 1961-ben az egyetem általános rektorhelyettesévé, majd három évre rá rektorává választották. Tisztségét 1967-ig viselte. 1974-ben vonult nyugdíjba, átadva az intézet, illetve a tanszék vezetését. Az egyetemen tudományos tanácsadóként tovább dolgozott haláláig. Magyarországon kívül 1964-ben a montréali McGill, illetve a Los Angeles-i Egyetemen volt vendégprofesszor.

1952-ben védte meg akadémiai doktori értekezését. Több alkalommal javasolták Donhoffert a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező tagjának, de 1964-ig politikai okokból nem kapta meg. 1973-ban az MTA rendes tagjává választották. 1974-ben az Akadémia Orvosi Tudományok Osztályának elnöke lett, az osztályt 1980-ig vezette, 1983–1985 között pedig elnöke volt a Pécsi Akadémiai Bizottságnak. Emellett a Magyar Élettani Társaság egyik alapítója, majd a társaság elnökeként és vezetőségi tagjaként is tevékenykedett. Közéletileg is aktív volt: 1963-ban a Hazafias Népfront Baranya megyei listájáról, 1967-ben a Baranya megye 4. számú egyéni választókerület népfrontos jelöltjeként került be az Országgyűlésbe. Mandátumát 1971-ig viselte.

Díjai, elismerései[szerkesztés]

Urnája a Farkasréti temetőben

Főbb publikációi[szerkesztés]

  • A vér bizonyos kolloidjainak szerepe a vércukorszint meghatározásában (Mittag Margittal, 1929)
  • A diabeteses glykaemias reactioról (1930)
  • A diabetes klinikája (1937)
  • A spontán hypoglykaemias kórképekről (1938)
  • A heveny hasnyálmirigy-gyulladás (1939)
  • Az asthma cardialéről (1941)
  • A só- és vízveszteségről (1943)
  • A belgyógyászati kórfelismerés alapelemei (1944)
  • Általános kórélettan (tankönyv, 1949)
  • Az emberi táplálkozás néhány elméleti és gyakorlati kérdése (1954)
  • Kórélettan (1957, 1961)
  • Az elméleti orvostudomány néhány újabb eredménye (1960)
  • Az energiaforgalom szabályozása (1962)
  • The Hoemothermia of the Brain (1980)

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]