Kettőshangzó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Diftongus szócikkből átirányítva)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A fonetikában és a fonológiában több nézet létezik a kettőshangzóról (diftongusról). Közös bennük az, hogy egy kettőshangzó csak egy szótagban nyilvánul meg. Egyes szerzők úgy vélik, hogy két beszédhang együtteséről van szó. Közöttük egyesek szerint ez két magánhangzó, amelyek közül csak az egyik képezi a szótag magját, azaz szillabikus, a másik nem, azaz aszillabikus.[1][2] Mások nézetében az aszillabikus elem félhangzó.[3][4] Megint más szerzők véleménye az, hogy a diftongus egy sajátos, hangzásilag nem egyenlő hang, amely ejtését a képzőszervek folytonos helyzetváltoztatása jellemzi, tehát egy bizonyos magánhangzói minőség hallható az elején, és egy másik a végén. Ezzel szemben a monoftongus (egyeshangzó) magánhangzók esetében a képzőszervek viszonylag csekély mértékben változtatják a helyzetüket.[5][6][7][8]

Abban a nézetben, amelyben a kettőshangzót félhangzó és magánhangzó kombinációjaként látják, véleménykülönbség van az előbbi elem fonológiai státuszát illetően. Például az angol nyelvvel foglalkozó nyelvészetben a [j]-t és a [w]-t mássalhangzó fónémáknak tartják,[9] de ugyanakkor félhangzóknak is, amelyekkel diftongusok keletkeznek.[10]. A román nyelvvel foglalkozó nyelvészetben egyes szerzők négy félhangzót tartanak számon ([j], [w], [e̯] és [o̯]), és mind a négyet a nekik megfelelő magánhangzó fonémák allofónjainak tekintik. Mások szerint a [j] és a [w] mássalhangzó fonémák, [e̯] és [o̯] pedig félhangzó fonémák.[11] Megint más nézetben a [j] és a [w] félhangzó fonémák, de [e̯] és [o̯] nem azok, viszont van két diftongus fonéma, [e̯a] és [o̯a].[12]

Egy másik vitatott kérdés az, hogy az aszillabikus elemek alkotnak-e vagy sem diftongusokat magánhangzókkal. A francia nyelv nyelvészetében van szó félhangzó fonémákról, de általában nem tartanak számon kettőshangzókat.[13][14] A spanyol nyelv nyelvészetében hagyományosan azt tartják, hogy csaknem mindegyik ilyen kombináció diftongus,[15] csakúgy mint a román hagyományos nyelvészetben[4][3]. Viszont Chițoran 2002 szerint a románban a [j] és a [w] kombinációi magánhangzókkal nem diftongusok, hanem csak [e̯a] és [o̯a] azok.[12]

Általában emelkedő és eső diftongusokat különböztetnek meg. A hagyományos nézetben emelkedő diftongus az, amely félhangzó kezdetű, például a spanyolban [je] a bien ’jól’ szóban, eső pedig [ej] a ''ley ’törvény’-ben.[1] Abban a nézetben, hogy a kettőshangzó egyféle magánhangzó, az emelkedőben a vége, az esőben pedig az eleje hangsúlyos.[6][8] Más terminusokkal ezek megfelelője a nyitódó, illetve a záródó diftongus.[2][6]

Több módja van a diftongusok fonetikai átírásának, még a nemzetközi fonetikai ábécében (rövidítve IPA) is. A [Magyar nyelv|magyar]] nyelvészetben hagyományosan a ‿ jellel összekötött két hangjelöléssel írják át. A. Jászó 2007 szokásosan írt magánhangzókat használ,[2] Bolla 2006 pedig magánhangzó-jelöléseket a diftongus szillabikus részére és a ◌̯ jellel alulírott magánhangzó-jelöléseket az aszillabikusra. Az IPA is használja az utóbbiakat, vagy például az [i̯], az [u̯], és az [y̯] helyett a közelítőhangok (approximánsok) szimbólumait: [j], [w], illetve [ɥ]. Ebben a szócikkben ezeket használjuk mindegyik itt említett nyelv diftongusai átírásához, és ezeken kívül a román nyelv esetében az [e̯]-t és az [o̯]-t.

A magyar nyelvben[szerkesztés]

Az ómagyar kor végéig (16. század) voltak diftongusok, de mindegyikük monoftongus lett, mégpedig hosszú magánhangzók lettek belőlük.[16]

A mai magyar sztenderd nyelvváltozatában van ugyan [j] magánhangzó előtt és után, de a [j] mássalhangzó fonémának tekintett[2], következésképpen az ilyen együttesek nem számítanak kettőshangzóknak. Ebben a nézetben csak egy diftongus van a sztenderd magyarban, [ɒw], olyan viszonylag nem régi jövevényszavakban, mint au vagy trauma.[17]

Ezzel szemben már 19. századbeli nyelvjárásokról szóló feljegyzésekből kitűnik, hogy több régióban az ó, az ő és az é hosszú magánhangzók diftongusokká váltak.[18] Olyan szavak is vannak, amelyek egy nyelvjárásban emelkedő diftongusok, egy másikban pedig esők. Példák:[2]

jég [jeːg] (sztenderd) vs. [jeːjg];
kéz [keːz] vs. [kjeːz] vs. [keːjz];
[joː] vs. [jwoː] vs. [joːw];
föld [føld] vs. [føːd] (előbb csak az [l] elhagyásával és az [ø] megnyúlásával), majd vs. [fɥøːd] vs. [føːɥd].

Az angol nyelvben[szerkesztés]

Az angolban csak eső diftongusokat tartanak számon. A más nyelvekben emelkedőknek tekintettek ([j] + magánhangzó, [w] +magánhangzó) mássalhangzó + magánhangzó csoportoknak számítanak.

Zsiga 2013 két kategóriát állapít meg (írásuk a példákban félkövér betűkkel):[19]

  • valódi diftongusok: [aj] (pl. a hide ’bújik, bújtat’ szóban), [aw] (crowd ’embertömeg’) és [ɔj] (void ’űr, üresség’);
  • diftongussá váló magánhangzók, például [ej] vagy [ow].

Ha a diftongus végének hiánya jelentésmegkülönböztető, akkor valódinak tekinti, például:[20]

find [fajnd] ’talál’ vs. fond [fɒnd] ’vkit/vmit szerető’;
found [fawnd] ’(meg)talált’ vs. fond;
soy [sɔj] ’szója’ vs. saw [sɔː] ’fűrész’.

Ha viszont egy [ej]-t vagy [ow]-t tartalmazó szóból hiányzik a [j], illetve a [w], ezzel nem keletkezik más szó, és ezért nem tartja valódi diftongusnak[21]. Diftongussá válás jellemző példája Zsiga 2013 szerint az, ahogyan angol ajkúak francia magánhangzókat ejtenek ki, pl. a café au lait ’tejeskávé’-t [kæfej ow lej]-nek ejtik [kafe o lɛ] helyett.[19]

Rogers 2013 nem tesz ilyen megkülönböztetést, és a fentebb valódinak nevezett diftongusokon kívül még öt diftongust talál az sztenderd brit angolban:[22]

  • [ej] a made [mejd] ’(meg)csinált’ szóban;
  • [əw]: road [rəwd] ’út’;
  • [ɪə̯]: idea [ajdɪə̯] ’ötlet’;
  • [ɛə̯]: Mary [mɛə̯ri];
  • [ʊə̯]: jury [d͡ʒʊə̯ri] ’zsűri’.

A francia nyelvben[szerkesztés]

A ófrancia nyelvben 16 kettőshangzó volt, 11 orális és 5 nazális, amelyek kiejtését sokszor adja vissza az illető szavak mai írása. Ezek a diftongusok magánhangzók lettek a középfranciában, például:[23]

eux ’ők’ (hímnem) – ófrancia [ews] > mai francia [ø];
foi ’hit’ – [fɔj] > [fwa];
aube ’hajnal’ – [aw.bə] > [oːb];
pleine ’tele’ (nőnem) – [plɛ̃j.nə] > [plɛn].

Francia szerzők által írott, a mai franciára vonatkozó írásokban általában nincs szó diftongusról, csak egy szótagban egymást követő félhangzóról és magánhangzóról, vagy fordítva. Három félhangzót tartanak számon. Az alábbi példákban szó belsejében ugyanabban a szótagban magánhangzó követi őket. Ezt a kiejtési módot szinerézisnek nevezik. Példák:[14]

[j]: lion [ljɔ̃] ’oroszlán’;
[w]: louer [lwe] ’(ki)bérelni’;
[ɥ]: be [bɥe] ’pára’.

Ezek a félhangzók az [i], az [u], illetve az [y] magánhangzóknak felelnek meg. A fenti példákban a félhangzó + magánhangzó külön szótagokban, tehát hangűrrel kiejtett két magánhangzóvá válhat, amely kiejtésmódot dierézisnek neveznek: [li.ɔ̃], [lu.e], illetve [by.e]. A szinerézisnek és a dierézisnek területi eloszlása van, de mindkettőt elfogadja a sztenderd. Párizsban és nyugat-Franciaországban a szinerézis a gyakoribb, északon (beleértve Belgiumot), keleten és délen pedig a dierézis. Ez utóbbi egyéni is lehet, még olyan régiókban is, ahol a szinerézis a gyakoribb.[14]

Angolul írt munkákban mégis megtalálható az a nézet, hogy a mai franciában is vannak kettőshangzók. Tranel 1987 úgy véli, hogy nincsenek eső diftongusok, de legalább a [wa]-t, pl. az oiseau [wa.zo] ’madár’ szóban emelkedő diftongusnak lehet tekinteni[23]. Chițoran 2002 a románnal kapcsolatban hangoztatott nézetével összhangban három diftongust lát a franciában:[24]

[wa]: trois [tʁwa] ’három’;
[ɥi]: truite [tʁɥit] ’pisztráng’;
[wɛ̃]: groin [gʁwɛ̃] ’disznóorr’.

Francia területi nyelvváltozatokban vannak egyhangúlag diftongusoknak elfogadott entitások. Ilyen a québec-i francia, amelyben sztenderd francia hangsúlyos magánhangzóknak eső diftongusok felelnek meg. Példák:[23]

mère ’anya’ – québec-i francia [mɛjr] vs. sztenderd francia [mɛːr];
pâle ’sápadt’ – [pɑwl] vs. [pɑːl];
curieuse ’kíváncsi’ (nőnem) – [ky.rjœɥz] vs. [ky.rjœːz].

A spanyol nyelvben[szerkesztés]

A spanyol nyelvészetben hagyományosan úgy tartják, hogy a kettőshangzó egyazon szótagban kiejtett két magánhangzó.[25][1] Eszerint vannak:[15]

  • emelkedő diftongusok:
    • [ja]: enviar ’irigyelni’;
    • [je]: bien ’jól’;
    • [jo]: serio ’komoly’;
    • [ju]: viudo ’özvegy’;
    • [wa]: Guatemala;
    • [we]: bueno ’jó’;
    • [wu]: ruido ’zaj’;
  • eső diftongusok:
    • [aj]: aire ’levegő’;
    • [aw]: áureo ’aranyból való’;
    • [ej]: ley ’törvény’;
    • [ew]: Europa;
    • [oj]: hoy ’ma’.

Nem tekintik kettőshangzónak a [j] + magánhangzót szó elején.

Az olasz nyelvben[szerkesztés]

Az olasz nyelvészet hagyományos nézetében is a diftongus egyazon szótagban kiejtett két hangból állónak tekintett.[26] Az alábbi diftongusokat veszik számításba:[27]

  • emelkedők:
    • [j] + magánhangzó:
      • [ja]: chiave ’kulcs’;
      • [je]: pieno ’tele’;
      • [jɛ]: soffietto ’fújtató’;
      • [jo]: fiore ’virág’;
      • [jɔ]: chiodo ’köröm’;
      • [ju]: piuma ’toll’;
    • [w] + magánhangzó:
      • [wa]: guado ’gázló’;
      • [we]: quello ’az’ (mutató névmás);
      • [wɛ]: quercia ’tölgy’;
      • [wi]: guida ’útmutató’;
      • [wo]: acquoso ’vizes’;
      • [wɔ]: quota ’kvóta’;
  • esők:
    • magánhangzó + [j]:
      • [aj]: baita ’kunyhó’;
      • [ej]: potei ’tudtam, bírtam’ (passato remoto idő);
      • [ɛj]: sei ’hat’ (számnév);
      • [oj]: voi ’ti’;
      • [ɔj]: poi ’az(u)tán’;
      • [uj]: lui ’ő’ (hímnem);
    • magánhangzó + [w]:
      • [aw]: auto ’autó’;
      • [ew]: pleurite ’mellhártyagyulladás’;
      • [ɛw]: neutro ’semleges’;

A magánhangzó + [j] szóvégi diftongus általában csak akkor valósul meg, ha a szót nem követi szünet. Ha szünet követi, akkor mássalhangzó + i-ként hangzik, pl. poi [pɔːi], lui [luːi].

A gyors beszéd alkalmi diftongusokat okoz ott, ahol a lassú beszédben hangűr van:

  • szó belsejében: biennale [bieˈnːaːle] → [bjeˈnːaːle] ’kétévente történő’;
  • szavak közötti határon: buoni amici [ˈbwɔːni aˈmit͡ʃi] → [ˈbwɔːnjaˈmit͡ʃi] ’jó barátok’.

Újabb nézetben [j] és [w] nem félhangzók, hanem mássalhangzók, különbözőek azoktól az aszillabikus [i], illetve [u] magánhangzóktól, amelyeket egy szótagban ejtenek ki őket megelőző szillabikus magánhangzókkal. Következésképpen csak a fenti esőknek nevezettek diftongusok, miközben az emelkedőknek nevezettek csak egy szótagbeli mássalhangzó + magánhangzó kombinációk.[28]

A román nyelvben[szerkesztés]

A román nyelvészetben is hagyományosan egy szótagban kiejtett félhangzónak és magánhangzónak tekintik a kettőshangzót, és ez szó elején, szón belül vagy szó végén is található.[3][4] Például Bidu-Vrănceanu 1997 szerint a román nyelvben 23 diftongus van:[3][29]

  • kilenc emelkedő:
    • [j] + magánhangzó:
      • [ja]: iarnă ’tél';
      • [je]: piele ’bőr’;
      • [jo]: iod ’jód’;
      • [ju]: consiliu ’tanács’ (testület);
    • [w] + magánhangzó:
      • [wa]: steaua ’a csillag’;
      • [wə]: plo ’esik az eső’;
    • egyéb emelkedők:
      • [e̯a]: cafea ’kávé’;
      • [e̯o]: vreodată ’valamikor’;
      • [o̯a]: școa ’iskola’;
  • 14 eső diftongus:
    • magánhangzó + [j]:
      • [aj]: cai ’lovak’;
      • [əj]: răi ’rosszak’;
      • [ɨj]: lămâi ’citromok, citromfa’;
      • [ej]: lei ’oroszlánok’;
      • [ij]: copii ’gyerekek’;
      • [oj]: oi ’juhok’;
      • [uj]: cuib ’fészek’;
    • magánhangzó + [w]:
      • [aw]: dau ’adok’;
      • [əw]: rău ’rossz’;
      • [ɨw]: râu ’folyó’ (víztömeg);
      • [ew]: leu ’oroszlán’;
      • [iw]: viu ’élő’;
      • [ow]: bou ’ökör’;
      • [uw]: (eu) continuu ’folytatok’.

Több román diftongus a nyelvtörténet folyamán keletkezett a latinból örökölt szavakban és viszonylag régi jövevényszavakban. Egyesek a latinban hangsúlyos magánhangzók voltak, például sera > sea ’este’, pectus > piept ’mell’, coda > coa ’farok’.[30] Csak az e-ből és az o-ból származók az eredeti magánhangzókkal váltakoznak flexió közben, tehát sea ’este’ → seri ’esték’, coa ’farok’ → cozi ’farkok’. Ez a jelenség Chițoran 2002 egyik érve arra vonatkozóan, hogy csak ezek valódi diftongusok, mivel fonémák.[31]

A mai nyelvben hagyományos nézetben diftongusok jönnek létre szavak közötti határon. Egyesek állandóak, pl. te-a lăudat ’megdicsért téged’, ți-a dat ’adott neked’[4]. Az [e̯a] diftongus alkalmi is lehet, például az egyes számú nőnemű határozott végartikulus hozzáadásakor -e-re végződő szóhoz, pl. lume ’világ’ → lumea ’a világ’.[30]

Alkalmilag keletkeznek diftongusok a gyors beszédben is. Lassú beszédben visszatér a hangűrös kiejtésük:

  • szavak közötti határon: pe-aproape [pe̯a.pro̯a.pe] → pe aproape [pe.a.pro̯a.pe];[30];
  • egyes szavakon belül: vreodată [vre.o.da.tə] → [vre̯o.da.tə] ’valamikor’[32], vreun [vre.un] → [vre̯un] ’valami’.[33]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c Kattán-Ibarra – Pountain 2003, XXI. o.
  2. a b c d e A. Jászó 2007, 107–108. o.
  3. a b c d Bidu-Vrănceanu 1997, 169. o.
  4. a b c d Constantinescu-Dobridor 1998, diftong szócikk.
  5. Bolla 2006, 9. o.
  6. a b c Bussmann 1998, 316. o.
  7. Dubois 2002, 149. o.
  8. a b Crystal 2008, 146. o.
  9. A fonémák szimbólumát ferde vonalak (/ /) közé szokás tenni, de, mivel megoszlanak a vélemények azt illetően, hogy egyik vagy másik helyzetben fonémáról van szó vagy sem, itt egyszerűsítés céljából csak a szögletes zárójelt ([ ]) használjuk.
  10. Rogers 2013, 184–185. o.
  11. Bidu-Vrănceanu 1997, 441. o., szerzők említése nélkül.
  12. a b Chițoran 2002, 7. o.
  13. Léon 1971, 36. o.
  14. a b c Grevisse – Goosse 2007, 43. o.
  15. a b Kattán-Ibarra – Pountain 2003, 6. o.
  16. Korompai 2006, 254. o.
  17. Kenesei 1998, 385. o.
  18. Laczkó 2006, 292. o.
  19. a b Zsiga 2013, 67–68. o.
  20. Zsiga 2013, 27. o.
  21. Zsiga 2013, p. 27.
  22. Rogers 2013, 31–33. o.
  23. a b c Tranel 1987, 39–40. o.
  24. Chițoran 2002, 24. o.
  25. DLE, diptongo szócikk.
  26. Treccani enciklopédia, dittongo szócikk (Hozzáférés: 2021. november 16.)
  27. Bertinetto – Loporcaro 2005, 138–139. o. nyomán szerkesztett szakasz.
  28. Maturi 2014, 54. és 82. o.
  29. Példák a DOOM 2-ből.
  30. a b c Brâncuș 2005, 102–105. o.
  31. Chițoran 2002, 21–22. o.
  32. DOOM 2, vreodată szócikk.
  33. DOOM 2, vreun szócikk.

Források[szerkesztés]

  • A. Jászó Anna: Hangtan. In A. Jászó Anna (szerk.): A magyar nyelv könyve. 8. kiadás. Budapest: Trezor. 2007. ISBN 978-963-8144-19-5. 73–162. o. (Hozzáférés: 2021. november 16.)
  • (angolul) Bertinetto, Pier Marco – Loporcaro, Michele: The sound pattern of Standard Italian, as compared with the varieties spoken in Florence, Milan and Rome (A sztenderd olasz hangrendszer összehasonlításban a Firenzében, Milánóban és Rómában beszélt változatokkal). In Journal of the International Phonetic Association, 35. évfolyam, 2. sz. (2005. december), 131–151. o. (Hozzáférés: 2021. november 16.)
  • (románul) Bidu-Vrănceanu, Angela et al.: Dicționar general de științe. Științe ale limbii (Tudományok általános szótára. Nyelvtudományok). Bukarest, Editura științifică, 1997. ISBN 973-440229-3 (Hozzáférés: 2021. november 16.)
  • Bolla Kálmán: Magyar Fonetikai Kislexikon. bollakalman.hu. 2006. március 15 (Hozzáférés: 2021. november 16.)
  • (románul) Brâncuș, Grigore: Introducere în istoria limbii române I (Bevezetés a román nyelv történetébe I). 1. kötet. 2. kiadás. Bukarest: Editura Fundației România de Mâine, 2005. ISBN 973-725-219-5 (Hozzáférés: 2021. november 16.)
  • (angolul) Bussmann, Hadumod (szerk.): Dictionary of Language and Linguistics (Nyelvi és nyelvészeti szótár). London – New York, Routledge, 1998. ISBN 0-203-98005-0 (Hozzáférés: 2021. november 16.)
  • (angolul) Chițoran, Ioana: The Phonology of Romanian: A Constraint-based Approach (A román nyelv fonológiája: korlátozás-alapú megközelítés). Berlin – New York: Mouton de Gruyter. 2002. ISBN 3-11-016766-2 (Hozzáférés: 2021. november 16.)
  • (románul) Constantinescu-Dobridor, Gheorghe: Dicționar de termeni lingvistici (Nyelvészeti terminusok szótára). Bukarest, Teora, 1998; az interneten: Dexonline (DTL) (Hozzáférés: 2021. november 16.)
  • (angolul) Crystal, David: A Dictionary of Linguistics and Phonetics (Nyelvészeti és hangtani szótár). 6. kiadás. Blackwell Publishing, 2008. ISBN 978-1-4051-5296-9 (Hozzáférés: 2021. november 16.)
  • (spanyolul) Diccionario de la lengua española (A spanyol nyelv szótára). Real Academia Española, 2020-es frissítés (DLE) (Hozzáférés: 2021. november 16.)
  • (románul) Dicționar ortografic, ortoepic și morfologic al limbii române (A román nyelv helyesírási, helyes kiejtési és alaktani szótára). 2. kiadás. Bukarest: Univers Enciclopedic, 2005; az interneten: Dexonline (DOOM 2) (Hozzáférés: 2021. november 16.)
  • (franciául) Dubois, Jean et al.: Dictionnaire de linguistique (Nyelvészeti szótár). Párizs, Larousse-Bordas/VUEF, 2002 (Hozzáférés: 2021. november 16.)
  • (franciául) Grevisse, Maurice – Goosse, André: Le Bon usage. Grammaire française (A jó nyelvhasználat. Francia grammatika). 14. kiadás. Bruxelles, De Boeck Université, 2007. ISBN 978-2-8011-1404-9
  • (angolul) Kattán-Ibarra, Juan – Pountain, Christopher J.: Modern Spanish Grammar. A practical guide (Modern spanyol grammatika. Gyakorlati kézikönyv). 2. kiadás. London / New York, Routledge, 2003. ISBN 0-203-42831-5 (Hozzáférés: 2021. november 16.)
  • (angolul) Kenesei István et al.: Hungarian language (Magyar nyelv). Taylor & Francis Routledge, Descriptive Grammars sorozat, 1998, ISBN 9780203192238. (Hozzáférés: 2021. november 16.)
  • Korompay Klára: 12. fejezet – Az ómagyar kor. In Kiefer Ferenc (szerk.). Magyar nyelv. Budapest: Akadémiai Kiadó. 2006, ISBN 963-05-8324-0; az interneten: A magyar nyelv. Digitális Tankönyvtár. Letölthető PDF. 238–257. o. (Hozzáférés: 2021. november 16.)
  • Laczkó Krisztina: 15. fejezet – Az újmagyar és az újabb magyar kor. In Kiefer Ferenc (szerk.). Magyar nyelv. Budapest: Akadémiai Kiadó. 2006, ISBN 963-05-8324-0; az interneten: A magyar nyelv. Digitális Tankönyvtár. Letölthető PDF. 283–305. o. (Hozzáférés: 2021. november 16.)
  • (franciául) Léon, Pierre és Monique: Introduction à la phonétique corrective (Bevezetés a javító fonetikába). 2. kiadás. Párizs: Hachette / Larousse. 1971
  • (olaszul) Maturi, Pietro: I suoni delle lingue, i suoni dell'italiano. Nuova introduzione alla fonetica (A nyelvek hangjai, az olasz nyelv hangjai. Új bevezetés a fonetikába). Bologna: Il Mulino, 3. kiadás, 2014. ISBN 978-88-15-25114-5
  • (angolul) Rogers, Henry: The Sounds of Language. An Introduction to Phonetics (A nyelv hangjai. Bevezetés a hangtanba). London – New York: Routledge, Learning about language sorozat, 2013. ISBN 978-0-582-38182-7
  • (angolul) Tranel, Bernard: The sounds of French: an introduction (Bevezetés a francia hangtanba). Cambridge: Cambridge University Press. 1987. ISBN 0-521-30443-1 (Hozzáférés: 2021. november 16.)
  • (angolul) Zsiga, Elizabeth C.: The sounds of language: an introduction to phonetics and phonology (A nyelv hangjai. Bevezetés a fonetikába és a fonológiába). Chichester (West Sussex): Wiley-Blackwell, Linguistics in the world sorozat. 2013. ISBN 978-1-4051-9103-6

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]